Íme, egy remek zsarufilm, egy egyszerű történet teli világsztárokkal, akik minimálbérért dolgoztak, hogy minden összejöjjön, és íme, Sylvester Stallone 20 kilóval versenysúlya fölött, félsüketen.
A filmekből tudjuk, hogy a zsaruk meló után, hétvégén össze szoktak jönni, hogy egy kis kerti grillezéssel eresszék ki a gőzt, ugrassák egymást, és kisebb szívességeket kérjenek a másiktól. Nos, az 1997-es Copland válaszol arra a fel nem tett kérdésre, hogy lehet leszervezni az ilyesmit a legkönnyebben. Úgy, ha minden városi rendőr ugyanabba a kertvárosba költözik, ahol aztán a kisebb munkahelyi problémákat is könnyebb megoldani, például az egyik, korábban hősként ünnepelt kolléga kettős gyilkosságot követ el.
A Copland hőse a rendőrökre vigyázó rendőr, az egyszerű járőr, aki ott teljesít szolgálatot, ahol a nála magasabb beosztásban lévő zsaruk élnek, akit a többiek lenéznek, vagy inkább csak lekezelnek, de aki becsületesebb mindegyiknél. Ő Sylvester Stallone, ki más, kicsit elhízva – 20 kilót szedett fel a szerepért, amit palacsintazabálással ért el -, kissé bambán és félsüketen, hogy legyen egy kis fogyatékossága. És amikor kiderül, hogy az általa nagyra becsült főokos rendőrök egy gyilkosnak falaznak, és bizonyítékokat tüntetnek el, sőt, hullákat hagynak maguk után, döntenie kell, félreáll vagy szembeszáll velük, és egy ponton túl már nincs is abban a helyzetben, hogy meghátráljon. Merthogy létezik egy zsarukból álló bűnszövetkezet, amellyel nem lehet ujjat húzni.
Az természetes, hogy Sly Stallone színészi képességei messze, messze nem érnek fel a vele játszó Harvey Keitellel, Ray Liottaval vagy Robert De Niróval, pedig ő itt a főhős, ő a jófiú, és az egészből csúfos bukás is lehetett volna. James Mangold rendező (Logan - Farkas, A nyughatatlan) tisztában volt ezzel a kockázattal, így Stallonét végig visszafogja, keveset engedi beszélni és sosem hagyja feleslegesen hősködni, ripacskodni. És ez abszolút működik, a többiek pedig hatalmas alázattal alájátszanak, pedig pár gesztussal lemoshatták volna a vászonról, de ez nem az a film. Ez az a film, amit mindenki a színészszakszervezet által előírt minimálbérért forgatott le – igen, Stallone és De Niro is -, mert olyan alacsony volt a költségvetés, és amit a forgalmazó Weinstein testvérek (igen, már megint ők a rosszfiúk) pocsék marketinggel majdnem tönkretettek. És aminek Howard Shore mellett részben Bruce Springsteen szerezte a zenéjét!
