A többek közt Marky Ramone, John Lydon és Flea részvételével készülő szériának Iggy Pop lesz a producere.
Az egyszerűen Punk címre hallgató tévés alkotás dokumentumsorozat lesz, amelyben megszólal a hetvenes évekbeli eredeti punkéra minden fontosabb szereplője. A négyrészes széria jövő március 11-én debütál az amerikai Epix csatornán.
A Punk számára olyan előadókkal készítenek interjúkat, mint John Lydon (Sex Pistols), Marky Ramone (Ramones), Wayne Kramer (MC5), Jello Biafra (The Dead Kennedys) vagy Debbie Harrie és Chris Stein (Blondie).
De a sorozatban megszólalnak majd olyan zenészek is, akik ugyan nem punk zenét játszanak, de nagy rajongói a műfajnak. Ők olyan nagy nevek közül kerülnek ki, mint Dave Grohl (Foo Fighters, Nirvana), Flea (Red Hot Chili Peppers) és Duff McKagan (Guns N’ Roses). És persze nem hiányoznak majd a zeneipar kulcsfigurái sem: az Elektra Records vezetője, Danny Fields, Legs McNeil újságíró és Penelope Spheeris rendező (Wayne világa) segítenek feltérképezni a korabeli punkszcénát.
„A punk történetének felfedezése és újbóli átélése igazi szerelemprojekt volt a számomra. A punk azon tulajdonsága, hogy generációkon képes átívelni a kultúrában, a zenében és a stílusban egyaránt,
egy olyan történet, amit mindenképpen el kell mesélni. Szóval hajrá!”
– nyilatkozta a Punk másik executive producere, John Varvatos, aki nemcsak Iggy Pop jó barátja, de híres divattervező és lemezkiadó-tulajdonos is.
(via NME)