A 2000-es évek elején a Noir Désir nagyon nagy szám volt, a legjobb francia rockegyüttesnek számított, mindenhol turnéztak, még én is láttam őket, amikor itt jártak. Aztán jött a hír, hogy az együttes frontembere, Bertrand Cantat 2003 júliusában veszekedés közben részegen fellökte a barátnőjét, a színésznő Marie Trintignant-t egy vilniusi szállodai szobában, aki kómába esett, és hamarosan meghalt. Majd a boncolás során kiderült, az énekes hazudott,

féltékenységi rohama során gyakorlatilag agyonverte a nőt.

Végül a maximálisan kiszabható 15 helyett csak 8 évet kapott, amiből csak 4-et kellett letöltenie, azt sem litván, hanem „hazai”, francia börtönben, és itt még egyáltalán nincs vége a történetnek, ahogy az a Netflix Rocksztárból gyilkos című, háromrészes minisorozatából a kiderül.

Az eset természetesen óriási hullámokat keltett Franciaországban: Cantat óriási sztár volt, a francia Jim Morrison, akire egy kicsit még hasonlított is, Marie pedig Jean-Louis Trintignant színészlegenda és második felesége, Nadine Marquand francia filmrendező, producer és forgatókönyvíró lánya volt.

A közvélemény pedig lassan, de biztosan a gyilkos mellé állt.

Cantat ügyvédje és a francia sajtó a klasszikus áldozathibáztatásba kezdett, olyan hisztérikának állítva be Trintignant, aki „sajnos kihozta a vadállatot a férfiből, aki szenvedélyesen szerette”. Magát az esetet egy tragédiába forduló őrült szerelemként mutatta be, a gyilkosságot pedig nem bántalmazásként, hanem szerelemféltésként írva le – ugye, mennyivel izgalmasabban és romantikusabban hangzik így? A történetnek ezen részével a minisorozat nem mond újat, de itt lép a képbe Cantat felesége, Rády Krisztina, akinek korábban is elhangzik a neve, de az ő történetét csak a harmadik, utolsó fejezetben ismerjük meg részletesen, köszönhetően Anne-Sophie Jahn tényfeltáró újságírónak.

Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező volt, aki 1996 és 1999 között a Párizsi Magyar Intézet művészeti vezetőjeként dolgozott. Őt Cantat akkor hagyta el Marie Trintignant kedvéért, amikor a második gyereküket várta. Ennek ellenére Rády, aki talán még akkor is szerelmes volt a férfiba vagy talán gyerekeik jövőjét féltette, a tárgyalás során végig kitartott mellette. Vallomásában tagadta, hogy a férfi tíz év házasság során valaha is kezet emelt volna rá, így Cantat főleg neki köszönhette, hogy enyhébb büntetést kapott és azt is, hogy korábban szabadulhatott, hiszen befogadta szabadulása után.

Aztán 2010 januárjában Krisztina felakasztotta magát dél-franciaországi otthonában, miközben Cantat egy másik szobában aludt egészen délig – a rendőrséget kisfiuk hívta, mert a férfi szerint „anyu csak viccelt”. A nő szülei rögzítőjén hagyott üzeneteiből kiderült, Cantat súlyosan bántalmazta és lelkileg terrorizálta. Sok más gyanús tényező volt, az ügyben mégsem indult érdembeli nyomozás. Krisztina története azért különösen tragikus, mivel tudta, mi történt elődjével, és így azt is sejthette, mi vár rá, noha mindent megtett azért az emberért, aki aztán halálba kergette. Az énekes pályafutása nem tört félbe, sőt, annak idején még a börtönben kötött vele új szerződést kiadója, a Universal.

A lemezkiadó akkori igazgatója így hessegette el az erkölcsi felelősségére vonatkozó kérdéseket:

„Ha nem tetszik, amit csinált, ne menj el a koncertjére. Ennyi.”

– ahogy a banda turnémenedzsere is arról beszélt, hogy ő szét tudja választani Cantat szakmai munkáját és a magánéletét. A sajtó ennél is rosszabb volt, olyan szalagcímek jelentek meg, hogy az énekes „egymás után két szerelmét veszítette el”. A dokumentumfilm nem is elsősorban a gyilkossággal, illetve az öngyilkossággal, hanem az arra adott reakciókkal foglalkozik, és akármilyen felháborítóak a cinikus megszólalók, remekül illusztrálják a kérdést:

miért állnak az emberek a bántalmazó oldalára?

Merthogy, ahogy Anne-Sophie Jahn kinyomozta, az énekes nem csak ezt a két nőt bántalmazta, hanem korábbi kapcsolataiban is ilyen volt, mégis népszerű maradt, koncertezik, címlapon szerepel. A képlet persze nem ilyen egyszerű, a #metoo mozgalom Franciaországban is éreztette hatását, ha nagyon későn is, de elkezdték Cantat-ot számon kérni, ahogy azokat is, akik foglalkoztatják, a francia büntetőjogban pedig új kategóriát vezettek be a „kényszerített öngyilkosság” fogalmát. Ez is valami, mondhatjuk, csak hát nem elég.

Értékelés: 8/10