Vicces, hogy a filmtörténet legszebb férfibarátságának történetét pont egy nő készítette el, és a Holtpontot örökké a szívünkben fogjuk őrizni, még akkor is, a picit csöpög…
Van a mindent felülíró, csodás filmes férfibarátságokra egy szép műszó, a brománc, amiből a bro ugyebár a tesót hivatott képviselni. És nincs még egy olyan brománc, mint ami a fiatal FBI ügynök, Johnny Utah (Keanu Reeves) és az extrémsportos bankrabló, Bodhi (Patrick Swayze) között feszül, még akkor is, ha a törvény ellenkező oldalán állnak, még akkor is, ha emiatt a végén elkerülhetetlen lesz a legjobb barátok összecsapása.
Bodhi és bandája ugyanis bankokat rabolnak Nixon, Carter, Reagan és Johnson, a négy egykori amerikai elnök maszkjában Los Angeles napfényes városában. Profik, merészek és gyorsak, és van valami a módszereikben, amiért a veterán nyomozó, Angelo Pappas (Gary Busey) azt gondolja, hogy szörfösök. El is küldi az egyik fiatal, jóképű ügynökét (Reeves), hogy épüljön be a szörfösök közé, csakhogy a beépülés túl jól sikerül. Johnny Utah belekóstol a szörfösök gondtalan életébe, megismeri a nagy hullámokat, és megtapasztalja a társaság bajtársiasságát és az igazi barátság erejét. Ez kicsit megnehezíti a munkáját, ahogy az is, hogy Bodhi hamar rájön, hogy kicsoda a fiatal jövevény valójában. Állhat néhány bankrablás, pár élesre töltött fegyver, egy csinos lány (Lori Petty), a gravitáció és a törvény betűje egy igazi férfibarátság útjába?
A maszkulin témákat nagyon is vágó Kathryn Bigelow (A bombák földjén, Zero Dark Thirty - A Bin Láden hajsza), akinek a forgatókönyvírásba akkori férje, James Cameron is névtelenül besegített, elkerüli a történetbe eleve beleépített érzelgősség csapdáit, és inkább hősei erősségére koncentrál. Én mindig szkeptikus voltam Swayze-vel kapcsolatban, de itt tényleg meg tudja mutatni, milyen karizmatikus vezéregyéniség lehet, és senki sem tud úgy rácsodálkozni az előtte kinyíló világra, mint Keanu Reeves, és ők ketten tényleg remek párost alkotnak, még akkor is, ha a lezárás ennél csöpögősebbre aligha sikerülhetett volna. A film akkora klasszikus lett, hogy remake-et is csináltak belőle, ám a 2015-ös Holtpont csapnivaló lett, és nem csak azért, mert Luke Bracey pocsék színész, Edgar Ramirez pedig jobb esetben is csak közepes, hanem azért, mert képtelen voltak visszaadni a történet lényegét adó brománcot.