Annak idején nemcsak azért volt menő a Lovagregény, mert Heath Ledger volt a főszereplője, hanem azért is, mert David Bowie-ra ropták benne a lovagok. De vajon miért volt jó Prágában forgatni, és hogy kerül ide egy kamu kritikus?
Ki tudja, miért volt ott és hogyan került oda, de a szakmában inkább forgatókönyvírói erényei miatt elismert Brian Helgeland rendező - aki annak idején Oscar-díjat kapott a Szigorúan bizalmas forgatókönyvéért –, A hazafi forgatásán látta meg az Ausztráliában már komoly sztárnak számító, de Hollywoodban még komolyan nem jegyzett Heath Ledgert. Tetszett neki a srác vagánysága, karizmája, és úgy döntött, rá bízza a Lovagregény főszerepét.
A film arról lett ismert, hogy a középkori történethez modern zenéket használ, és ezt a rendező a következőképpen indokolta: meg akarta mutatni, hogy azt szerette volna megmutatni, hogyan viszonyultak az emberek a zenéhez, merthogy az eredeti reneszánsz zene mai füllel semmiféle újdonságot nem tartogat az ember számára. És ezért csendült fel David Bowie és más modern számok is – és talán azért is, mert így kikacsintva nem kellett ügyelni minden egyes nyavalyás részletre.
A kellékesek hetekig kísérleteztek azzal, hogyan törhetnek ripityára a lovagok lándzsái egymás páncélzatán úgy, hogy az látványos legyen, de senki se sérüljön meg. A megoldás végül az lett, hogy a lándzsák vége a legpuhább balsafa lett, a belsejük üreges, amit nyers linguine tésztával töltöttek meg. Becsapódáskor ez a tészta spriccelt szét, nem a fadarabok: nem is sérült meg senki, csak a rendező, akinek maga Ledger verte ki az egyik metszőfogát bohóckodás közben egy seprűvel.
És Ledger be is futott ezzel a szereppel, de ha nem ezzel futott volna be, akkor a következővel, mert annyira tehetséges volt. Aki viszont nem futott be, pedig megérdemelte volna, az Shannyn Sossamon volt, akinek ezután is főleg B-filmek felejthető alakításai jutottak, pedig mindig volt benne valami Angelina Jolie-s, persze jó értelemben. Pedig egy másik filmben is együtt játszott ő és Ledger, ott is egy pár voltak, ez volt a jóval kevésbé sikeres horror, A bűn rendje (2003).
William sikere sokban az őt hájpoló, kikiáltóként szolgáló barátjának, a vándorköltő Geoffrey-nak köszönhető (Paul Bettany), aki nem más, mint Geoffrey Chaucer, a Canterburyi mesék szerzője, akinek életrajzírói egy évével nem tudnak elszámolni a mai napig sem – nos, a film azzal a gondolattal játszik el, hogy EZT csinálta akkoriban. És a Canterburyi mesék első meséjének címe nem más, mint A lovag meséje.
Amikor Geoffrey először bemutatja Williamet mint Sir Ulrichot cifra beszédében, a tömeg elsőre semmit sem reagál – csak akkor kezdenek az üdvrivalgásba, amikor a Mark Addy által játszott Roland int nekik. Ez azért van, mert a filmet Prágában forgatták, a cseh statiszták pedig, akik között az autentikus kinézett miatt sok prágai hajléktalan volt, nem értették a beszédet, de a jelenet pont emiatt lett sokkal viccesebb, így benne hagyták a végső verzióban. A kérdés persze az, mit csinált ilyenkor a statisztakoordinátor?
Ugyanebben a jelenetben, amikor Geoffrey azt mondja, hogy „…mindenki más, aki nem párnán ül” a szegényebb nézőkre mutatva, akkor egyértelműen a The Beatles 1963 Royal Command című koncertjére utal, amikor az együttes a Prince of Wales Theatre-ben többek között a királynő, az anyakirálynő és Margaret hercegnő jelenlétében lépett fel. John Lennon az utolsó számot ezzel a gunyoros felvezetővel indította: „Akik az olcsó székekben ülnek, tapsoljanak. A többiek csörgessék az ékszereiket".
Az első jelenetben két lovag harcát látjuk: az egyik lándzsája eltalálja a másik fejét, és az leesik a földre, ahol mozdulatlanul elterül. Ez eredetileg William, vagyis Heath Ledger egyik harcjelenete lett volna, csak rosszul sült el, a kelléklándzsának az „áldozat” mellkasát kellett volna eltalálnia, de félrement, és kiütötte a kaszkadőrt, aki valóban ájultan zuhant a földre, bár nem lett komolyabb. Mivel a jelenet nagyon látványosra sikerült, nem akarták kidobni, így kerül a film legelejére.
A filmben számos kikacsintás van a jelenre, így például amikor Londont a levegőből mutatják, láthatjuk a London Eye nevű óriáskerék középkori, fából készült verzióját. És amit látunk, az nem a számítógépen készült, nem CGI, hanem egy valóban megépített fa modell, amelynek összköltsége $500,000 volt – ami őrületes összeg csak azért, hogy egy pillanatra megmutassák.
Ahogy említettük, a filmet Prágában forgatták, és ugyanitt, ugyanekkor készült a szomszéd stúdióban A pokolból című film is Johnny Depp és Heather Graham főszereplésével, és ez egy szempontból roppant praktikus volt. Heath Ledger és Heather Graham ugyanis ekkoriban jártak, így „munka után” mindig találkozhattak. Így belegondolva vicces, hogy ők voltak Heath és Heather.
A filmben szereplő lovagok zöme valós személy, bár nem éltek ugyanabban a korban. Ulrich von Lichtenstein is létezett, és állítólag ő találta ki a lovagiasság és az udvarlás fogalmát. Arról volt híres, hogy aranygyűrűt ajánlott fel annak, aki lovagi tornán el tudja törni a páncélján a lándzsáját – összesen 271 ilyen gyűrűt ajándékozott el, de így sem tudta senki legyőzni. Piers Courtenay I. Edward király leszármazottja volt a XV. századból, Sir Thomas Colville viszont a XIII: században élt, a korabeli Angliában pedig több, egymással is rokonságban álló Roger Mortimer élt – a legismertebb II. Edward király felesége, Isabella szeretője volt, akit később felakasztottak, vízbe fojtottak, majd felnégyeltek.
A Newsweek magazin közölte le azt a történetet, amely szerint a 2001 júniusában a Columbia Pictures több hirdetést is feladott, amelyben a Lovagregényről szuperlatívuszokban írt egy filmkritikus – aki nem is létezett. David Manninget, aki a valóban létező, de tök ismeretlen The Ridgefield Press nevű connecticuti hetilap munkatársának hazudtak, a Columbia marketing osztályának egyik munkatársa találta kik és küldte harcba – így viszont a doog pont visszafelé sült el. Nem tudjuk, mi lett a marketinges munkatárs sorsa. Az is lehet, hogy előléptették.