Bár a forgatás minden szempontból katasztrofális volt, kezdve a kukacoskodó mexikói cenzoroktól a túlérzékeny forgatókönyvírón át a kakaskodó színészekig, egy igazi klasszikus született.
Talán kevesen tudják, hogy az „eredeti”, 1960-as A hét mesterlövész maga is remake, Akira Kuroszava csodálatos A hét szamurájának (1954) amerikai verziója. Az már akkor is gyakran előfordult, hogy egy sikeres történetet a jogokat birtokló stúdió pár évtized után leporolta és újragyártotta – gyakorlatilag ez történt most is -, az viszont szokatlan újdonság volt, hogy egy külföldi munkát dolgozzanak át amerikaira. Pedig pontosan ez történt, amikor a társproducer Lou Morheim megvásárolta a forgatókönyv megfilmesítési jogait – potom 250 dollárért. Nem 2500, hanem 250 dollárért, ami átszámítva mai „pénzre” is alig 8000 dollár.
Az amerikai egyik legnagyobb rajongója maga Kuroszava volt, aki állítólag elismerése jeleként egy szamurájkardot küldött az amerikai rendezőnek. Mindez valószínűleg csak városi legenda, de a dicsérő szavakról több forrás is beszámol - annak ellenére, hogy A hét mesterlövész stáblistáján sem a japán alkotó, sem forgatókönyvíró-társai nevét nem tüntették fel.
A filmet ugyanis összecsapták, mivel közelgett a nagy hollywoodi színészsztrájk, ezért villámgyorsan kellett lezavarni a szereplőválogatást. A színészek gyakorlatilag egymást ajánlották be, a főszereplő Yul Brynner vitte be a produkcióba az akkor még ismeretlen későbbi nagy sztárt, Steve McQueent – bár ezt a döntését később keserűen megbánta, Robert Vaughn pedig James Coburnt ajánlotta be, és a mexikói parasztlegény Chico szerepét egy fiatal német színészre, Horst Buchholzra osztották.
A filmet eredeti helyszínen, vagyis Mexikóban forgatták – az új verzió már a vadnyugaton játszódik -, ahol gyanakodva fogadták a stábot, és félve a negatív országimázstól, kapásból egy cenzort ültettek a nyakukba. Az illető dolga az volt, hogy ott a helyszínen mindent megvétózzon, ami esetleg rossz fényben tüntethette fel az országot. Ezért hordanak a földeken güriző parasztok makulátlanul tiszta fehér ruhát, és ezért kellett vagy tucatnyi alkalommal átírni a forgatókönyvet. Ebből is gond lett, a szkriptet eredetileg jegyző Walter Newman nem volt hajlandó Mexikóba utazni, így egy másik írót, William Robertsont kérték fel a javításokra, erre Newman halálra sértődött, és levetette a nevét a stáblistáról.
A színészek sem jöttek ki egymással, amiért elsősorban Steve McQueen volt a hibás: ő ugyanis mindent megtett, hogy Brynnerrel közös jeleneteikben magára vonja a figyelmet, a kalapját babrálta vagy a lova sörényét, ide-oda hajlongott, és Brynner külön embert foglalkoztatott, hogy feljegyezze ezeket a kihágásokat. Ők ketten csak életük végén békültek ki, szó szerint McQueen halálos ágyán, a „rosszaság” pedig a többiekre is átragadt: hamar megtanulták, hogy pár fintorral ellophatnak egy-egy jelenetet a másiktól, és John Sturges rendező alig tudott rendet tartani közöttük.
James Coburn az eredeti film, vagyis A hét szamuráj hatalmas rajongója volt, a kedvenc karaktere pedig a Seiji Miyaguchi által játszott késdobáló, Kyuzo volt, és akkora szerencséje volt, hogy az amerikai verzióban ő lehetett a figura megfelelője, a késsel mesterien bánó Britt. Pontosabban nem mákja volt, hanem egy nagyszerű barátja, Robert Vaughn, aki már korábban megkapta a kapzsi Lee szerepét, majd segített Coburnnek is bejutni a produkcióba. Ők ketten 50 éven át voltak a legjobb barátok, és rendszeresen szereztek egymásnak szerepeket.
Bár a díszletek nagyon sokba kerültek, és sok problémát jelentettek, egy hasznuk volt: Yul Brynner itt házasodott meg, és a díszlet egy remek fieszta háttere lett. Második feleségét, Doris Kleiner chilei modellt vette el, a színész összesen négyszer házasodott, és öt gyermeke született, akik mellé két vietnámi árvát is örökbefogadott, de rengeteg viszonya volt, köztük a nála 19 évvel idősebb Marlene Dietrichhel.
A sikerhez persze kellett Elmer Bernstein elképesztő filmzenéje – azon belül is a felejthetetlen főcímzene -, akinek együttesében ott zongorázott egy későbbi zseniális zeneszerző, John Williams is. Vicces egyébként, hogy a film paródiájának, A három amigónak (1986) a zenéjét is Bernstein jegyezte.
Persze akadnak bakik a filmben bőven, például amikor Steve McQueen karaktere egy emberről mesél, aki lezuhant az 10. emeletről, bár Amerikában ekkor még nem voltak ilyen magas épületek, miközben a színész a jól felismerhető, klasszikus piros címkés (red tab) Levi’s farmerben csinálta végig a forgatást – amiből az első darabok csak az 1930-as években kerültek a boltokba.
Három teljesen felejthető folytatás készült a kultfilmhez, A hét mesterlövész visszatér (1966 ), amiben még játszott Yul Brynner, illetve a teljesen új szereplőkkel készült A hét mesterlövész telibe talál (1969 ) és Újra nyeregben a hét mesterlövész (1972 ). Sajnos az új, Antoine Fuqua rendezte A hét mesterlövész (2016) sem ütötte meg az eredeti szintjét, de eggyel több okot ad arra, hogy újra megnézzük a már 61 éves, de egy pillanatra sem elévült fantasztikus westernt.
