A japán Thelma és Louise-nak is nevezett Érted bármit alapvetése, hogy a két fiatal nő teljesen másként áll bűnös kapcsolatukhoz, amit speciel nem is csodálok.
Ryuichi Hiroki filmje, a Gunjo című manga alapján készült Érted bármit iszonyú erősen nyit: egy gyönyörű fiatal nő, Rei (Kiko Mizuhara) felszed egy pasast egy bárban, felmegy a férfi luxuslakásába, szeretkezik vele, majd elvágja a torkát. Az áldozat vére, azon túl, hogy teljesen beteríti a meztelen lányt, a fickó esküvői fotójára fröccsen, és így ismerjük meg a másik főszereplőt, a képen még oly kedvesen mosolygó Nanaét (Honami Satô), a gyilkosság felbujtóját. Majd ugrunk időben, először csak egy napot, amikor Nanae újra megkeresi egykori osztálytársát, a tíz éve nem látott Reit, megmutatva tetőtől talpig véraláfutásos testét, és közli, vagy a férfi hal meg, vagy ő. Ha ez nem lenne elég célzás, meg is kéri a lányt, hogy ölje meg a férfit – aztán egy kicsit csodálkozik, amikor az meg is teszi. Na, így indítunk.
Persze egyvalamit tisztázni kell: a nő nem azon csodálkozik, hogy a másik lány elvágta a férje torkát, hanem azon, hogy mindezt nem állította be rablógyilkosságnak vagy balesetnek, akármi másnak, hanem elvágott minden szálat, és nem hagyott más lehetőséget, csak a menekülést, mindent hátrahagyva, és lassan megismerjük, miben különbözik a két nő. A magas, elegáns Rei gazdag családba született, mindig is szabad volt, Nanaét már apja is terrorizálta, majd érdekből házasodott, hogy jólétben élhessen, miközben sosem felejtette el gimnáziumi szerelmét. Aki most ott ül mellette vérfoltosan a kocsiban, és aki gyakorlatilag tönkretette mindkettőjük életét. Menekülnek, de mindketten tudják, hogy csak pár napot nyerhetnek, a kérdés inkább az, mit kezdenek ezzel a kis idővel.
Ha egy filmet kapásból egy másikhoz hasonlítanak, akkor tudni lehet, hogy vannak gondok az eredetiséggel, és első blikkre a Netflixen frissen bemutatkozó Érted bármit tényleg nagyon hajaz a Thelma és Louise-ra (1991), még a nyitott kocsi is stimmel, aztán valahová egészen máshová megyünk. Egy egyszerre nagyon véres és nagyon lírai világba, ahol mindkét lánynak lassan le kell vetkőzni magáról mindent, ami eddig védte, amibe eddig kapaszkodott, és ez nyilván nem ugyanúgy megy nekik. A kérdés az, a végén TÉNYLEG egymásra találnak-e, miközben az út során folyamatosan változik kettőjük viszonya. A gyönyörűen fényképezett, de majdnem két és fél órás filmből kispórolhatták volna a visszatekintéseket – a tíz évvel korábbi, más színésznőkkel eljátszott részek csak lassítják a történetet -, de a többi meglepően őszinte és nyers dráma, amiből a megfelelő pontokon a gyengédség sem hiányzik.
És hát igen, ez nem az a film, amit úgy néz az ember, hogy közben az odahaza tanuló kilencéves a lakásban kódorog, mert nem tudod, a következő percben kik és hogyan esnek egymásnak.
Értékelés: 7/10
