Újból divatba jött a számítógépes játékok filmes adaptációja, és mintha most jobb érzékkel nyúlnának hozzájuk, aminek ékes bizonyítéka a The Last of Us-ból készült HBO-sorozat. Persze az egy masszív grafikával megalkotott, dramatizált sztori mentén felépített game, szóval a kérdés az, hogy meddig lehet vajon visszamenni a számítógépes játékok történetében? Akár a 8-bites cuccokat is elbírja egy játékfilm? Ezzel kacérkodik – természtesen modern animációval megdobva – az idei Super Mario Bros. film, melyről szintén olvashattok kritikát a PORT.hu-n. De mi a helyzet a Nintendo kézi konzoljának másik népszerű játékával, a Tetris-szel, amit gyakran csomagoltak a Game Boy mellé? Ebben a pofonegyszerű grafikával készült játékban különböző formákba rendezett, zuhanó téglákat kell úgy elrendezni, mielőtt leérnének, hogy teljessé tegyenek egy sort: így tudjuk lebontani az egyre növekvő falat. A játékidő tulajdonképp szinte végtelen, ám ha a játékteret teljesen ellepik a téglák, tehát nem tud több formát befogadni, akkor game over.

Mindezt, gondolom, a legtöbben tudtátok, ám vajon az is megvan, hogy a Tetris orosz találmány? Pontosabban szovjet:

megalkotója Alekszej Pazsitnov számítógép-mérnök, aki pusztán a szabadidejében összedobta a világ egyik legnépszerűbb játékát.

A nevet is ő adta a „tetra” görög szó és a “tenisz” összevonásából. Előbbi négyet jelent, mivel minden forma négy elemből áll, és azt variálja, utóbbi pedig Pazsitnov kedvenc sportja. Hogy miként került a Tetris a Szovjetunióból a japán gyártmányú Game Boyba, arról az Apple Tv+ új filmje regél játékos módon. 

A Tetris követi a játékadaptációk jól bevált címadását, tehát megegyezik az eredeti játék címével. Ám ezúttal ne azt várjuk, hogy közel két órán keresztül azt kell néznünk, miként forognak és passzolnak a helyükre a zuhanó elemek: Noah Pink forgatókönyvíró azt az utat választotta, amit annak idején David Cronenberg is, amikor megfilmesítette William S. Burroughs megfilmesíthetetlennek tartott regényét, a Meztelen ebédet.

A Tetris ugyanis magáról a játékról szól, ráadásul még csak nem is eredettörténet: középpontjában a tulajdonjogi viták állnak.

Egyszerűen szólva: kié a Tetris egy olyan államban, ahol még épp tombol a kommunizmus (1988-ban járunk, szóval már nem sokáig lesz kommunizmus, de állam sem)? Ez azért nem hangzik túl izgalmasan, de Jon S. Baird rendezőnek sikerül egy olyan filmet kanyarintani belőle, ami az első pillanattól veszettül szórakoztató és

egyfolytában csiklandozza a nosztalgia-receptorainkat.

Szóval a sztori központi karaktere nem egy elem a játékból, hanem Henk Rogers (Taron Egerton), aki mindent megtett, hogy megszerezze a játék japán jogait. Ezt a száraz, jogi hercehurcát sikerült egy olyan kalandfilmesített formába önteni, ami minden forgatókönyvíró dicséretére válna.

A Tetris ugyanis a Frigyláda, amire nem csak hősünk, de minden gonosztevő és botcsinálta kalandor vágyik.

Ezt a karaktertáblát követi a film, amennyiben több cég és ügynök is igyekszik lecsapni a Tetris-re, de persze, mivel Henkkel megyünk, érte dobog a szívünk. Ráadásul a történet szerint a családi házra is jelzálogot vett fel, ám valaki mindig keresztbe akar tenni neki. Végül nyel egyet, és maga megy a Szovjetunióba, ami ugyebár még mindig hidegháborús készültségben van, és a KGB minden bitbe belelát. Innentől pedig egy könnyed kémsztori is bezuhan a történetbe, hiszen Henk csak turista vízummal jut ki, viszont üzleti ügyben megy. 

Ahogy maga a videojáték, úgy az egész film is eléggé stilizált: itt szinte minden olyan, ahogy azt Móricka elképzeli (vagy, mint mondjuk egy Indiana Jones-filmben). Az Szovjetunió szürke, kimért és lehangoló, a KGB pedig mindenütt ott van, és a lehallgatások is a hétköznapok részei.

Mindez viszont csak akkor tud működni, ha nem viszik túlzásba, és Jon S. Baird tökéletes egyensúlyt tud tartani. Olyannyira, hogy például abban a jelenetsorban, mikor Henk és Alekszej buliznak a The Final Countdown dübörgő dallamaira, amire a KGB-sek baljós vonulását vágja be párhuzamosan, képesek vagyunk elfeledni, hogy ez bizony patikamérlegen lett kimérve.

A Tetris valójában egy

izgalmas, jól összerakott és vagány mese, ami ügyesen képes elhitetni, hogy a végnapjait nyögő Szovjetunió bukásához még maga a játék is hozzájárult.

Kétségtelen, hogy a vergődő kommunizmus kénytelen volt kezdeni valamit a Tetris népszerűségével. Jah, és jól figyeljetek az elején, mert az egyik jelenet nem csak Magyarországon játszódik, de magyarul is beszélnek benne. 1986-ban ugyanis Pazsitnov felettese, Victor Brjabrin először a magyar Novotrade részvénytársaságnak – amely számítógépes játékok kiadásával is foglakozott – küldte el a Tetris egy példányát,  és innen kezdett el floppy lemezeken terjedni.