A legjobb, ha azzal kezdem, hogy a Netflix új, spanyol horrorfilmje, A gyilkos könyvklub, nem is olyan rég még a második legnézettebb film volt a streamingóriás kínálatában, e cikk megírásakor pedig már csak a tizedik. De nem csak nyolc helyet zuhant pár nap alatt a TOP 10-ben, hanem még A kis kedvencek titkos élete is megelőzi, márpedig az egy 2016-os film. Pedig a spanyolok amúgy elég jók horrorban, gondoljunk csak az Árvaházra (2007), a Mamára (2013) vagy a kézikamerás [Rec]-re (2007). A gyilkos könyvklub azonban cefetül félrement.

Pedig az alapötlet elég csábító:

egy csapat egyetemista olvasókört alapít, ahol különféle horror-regényekkel foglalkoznak, majd valaki az egyik könyv rémét utánozva egyenként levadássza őket.

Klasszikus slasher alapállás, ami, ha nem is világmegváltó ötlet, de késő esti borzongásnak épp megfelelő lehet. Legalábbis ezt várná a naiv néző ettől a filmtől. Meg egy jó adag meta-horrort és utalást, ami az irodalmi művek emlegetésében és megidézésében merül ki. Előre szólok,

erről ne is álmodjon, aki belekezd ebbe a hervatag, litty-lötty közhelyekkel teli, erőtlen átverésbe.

A gyilkos könyvklub legnagyobb bűne ugyanis az, hogy valami sokkal grandiózusabb filmnek hazudja magát, mint ami lesz belőle.

Kapásból ugye ez a könyvklubosdi, ami kimerül annyiban, hogy in medias res belecsattanunk a hetedik ülésükbe, amire a Gyilkos bohócok című könyvet olvasta el mindenki. Ebből aztán jön az ötlet, hogy bohócnak öltözve paráztassák be az egyik tanárt, aki szexuálisan zaklatta az egyiküket, bár a derék pedagógus azt állítja, hogy a lány küldött neki egy levelet, ami úgymond felhívás volt keringőre. Persze, ez még nem mentség, tanár úr, maga így is elég aberrált! Szóval megszervezik a diákcsínyt, ami elég rosszul sül el, és a tanerő halálát leli, a fiatalok meg megesküdnek, hogy erről nem szólnak senkinek. Ismerős? Úgy bizony, ez szinte majdnem a Tudom, mit tettél tavaly nyáron alapkoncepciója, csak más a helyszín és más a halálmód. A tapizós tanár úr halálát végül balesetnek nyilvánítják, ám ezek után nem csoda, hogy feltűnik valaki egy ugyanolyan bohócruhában, mint amiben a végzetes csínyt hajtották végre. És ez a figura elkezdi egyenként öldökölni a könyvklub tagjait. Hátborzongató!

Vagyis, csak hátborzongató lenne, ha volna bármi fantázia abban, ahogy ez a brutális(nak szánt) bohóc mészárol. Durvának durva, ám hiányzik belőle minden merészség és a fantázia, pedig egy slasherben pont az lenne a lényeg, hogy minél kreatívabb legyen a gyilok. Sajnos ez sem sikerül, sőt, minden szegmens ugyanolyan:

a vigyori bohócruhás üldözi az egyik szereplőt, jó hosszan, mert a préda csak nem hagyja megát, aztán egyszer csak utoléri, és egy helyes végű kalapács- és csákány-keverékkel ledöfi, kibelezi, vagy valami hasonló, fantáziátlan módon legyilkolja.

Mindig egyetlen döféssel, és bármi történjen is, bárhol szúrja meg az áldozatot, az mindig jelentős mennyiségű vért köp, hogy érzékeljük, micsoda durva sérülése van, még akkor is, ha ez anatómiai nonszensz, és inkább nevetséges, mint durva.

Szóval a gyilkosság terén is elvérzik a film, viszont maradt még két esélye, lássuk, hogyan él velük! Először is, okos és izgalmas döntésnek tűnt, hogy behozták a fanfiction fogalmát és problematikáját, amit tényleg megpróbáltak metaszinten is működtetni, kár, hogy sehogy sem működik. A diákok szerint a fanfiction nem más mint, mikor

„Egy meglévő történetet írnak át. Aztán felteszik a netre, hogy a követőik elolvashassák.”

A tanár úr szerint – ugyanis az ő óráján kerül elő a téma – ez egyszerű lopás: „Anélkül, hogy neveket mondanék, rengeteg olyan beadandót kapok, amelyekben a diákok plagizálják a kedvenc íróikat.” Áhá, szóval értsük úgy, hogy maga A gyilkos könyvklub is egy fanfiction?! Nézzük e szerint?! Rendben, próbáljuk meg, hiszen mint már említettem, az alapszituáció a Tudom, mit tettél tavaly nyáront idézi. A másik nagy klasszikus, ami felfedezhető a filmben, Wes Craven Sikolya, ami teljesen újraértelmezte a slasher műfaját, arról nem is beszélve, hogy az aztán tényleg meta-horror. A Sikolyt természetesen nem csak a fiatalok után rohangáló álarcos gyilkos juttatta eszünkbe, konkrét jelenet lett megidézve a klasszikusból. Ám azon kívül, hogy hopp, az ember a homlokára csap, hogy nahát, ez tisztára a Sikolyból van, semmit se kezd az utalással a film. De olyan szinten, hogy így már inkább kínos, hogy eszünkbe juttatta a nagy elődöt, mert így nyilván hozzá mérjük A gyilkos könyvklubot, és keressük a hasonlóságokat. Hasonlóság ugyan van, főleg a végén, de cseppet se érdemes összevetésre.

Ezzel el is jutottunk A gyilkos könyvklub utolsó esélyéhez, a lezáráshoz, amivel megpróbál egy hatalmasat gurítani, és oda-vissza megcsavarja a sztorit, nekünk meg a fotelbe/kanapéba/babzsákba (kinek mi) szegezve kéne hüledeznünk, hogy nahát, ezt nem gondoltam volna, ez aztán durva, ehhez képest a Hatodik érzék laza találóskérdés. De sajnos nem ezt a hatást éri el az utolsó negyedóra, amikor mindenre fény derül. Kapásból

az egész olyan, mint egy unalmas oktatófilm, ahol szépen, akkurátusan elmagyarázzák, hogy mi miért történt, és milyen múltbéli eseményekig nyúlik vissza a bohócruhás gyilkos motivációja.

Ez lett volna az a pillant, ahol még valamennyire meg lehet menteni ezt a filmet, ám a csavar annyira túl lett gondolva, olyan komplikált, és annyi, de annyi véletlenszerűség van benne, hogy végül ez az utolsó esély lesz az, ami végleg kivérezteti A gyilkos könyvklubbot.

még több maszkos mészáros

Ezek a horrorfilmek legparább maszkjai

A héten került mozikba az ötödik Sikoly, ennek örömére megnéztük, melyek a legfélelmetesebb maszkok a filmtörténelemben.

Tovább

Ha volt szikrányi lehetőség ebben a filmben, azt már akkor eljátszotta, mikor nem a horror-könyveket helyezte a középpontba, pedig még a cím is ezt ígérte. Ami utána jött, azzal már csak a teljes érdektelenségtől lehetett volna megmenteni A gyilkos könyvklubot, de végül ez sem sikerült.