„Ha felkelés van, akkor nincs iskola!” – újranéztük a Szamárköhögést

Az '56-os forradalom évfordulóján mi mással is folytathatnánk a Pótvizsga rovatunkat, ha nem Gárdos Péter 1987-es kultfilmjével?

Pótvizsga címmel indult nemrég itt a PORT.hun az a cikksorozat, ahol a szerkesztőség tagjai hétről hétre bevallhatják, ha valójában nem is láttak egy-egy ünnepelt kultfilmet, de éveken keresztül úgy tettek a konyhába szorult bölcsészházibulikon, mintha ismernék minden képkockáját. Nálam A remény rabjai, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, a David Lynch-féle Dűne, a FegyvernepperAz ördög ügyvédje, a Csapd le csacsi!, A nagy Lebowski és a Szép lányok, ne sírjatok! után Gárdos Péter '56-os filmje, a Szamárköhögés került sorra.

Forrás: Örökmozgó

 

Amennyiben olvasóink rendszeresen figyelemmel követik a Pótvizsga rovatunkat, bizonyára tudják, mi következik most. Igen, a kedélyes múltidézés, amikor a nosztalgia húrjait megpendítve szemérmesen számot vetek arról, hogy anno miért nem láttam aktuális recenzióm tárgyát. A Szamárköhögést 1987. szeptember 3-án mutatta be a Mozgókép-forgalmazási Vállalat, azaz MOKÉP – én ekkor még csak 3 éves voltam. Később pedig, amikor a Gárdos Péter klasszikusát már vetítette a tévé is, alighanem azért nem láttam, mert engem nagyon hosszú ideig kizárólag csak A Pogány Madonna és az Elvarázsolt dollár érdekelt a magyar filmtermésből.

Nagy hiba volt részemről ez a szűklátókörűség, mert a Szamárköhögés egy kiváló magyar film! Igaz, kell némi érettség és élettapasztalat a befogadásához, úgyhogy talán nem is akkora baj, hogy nem süvölvény fejjel láttam, hanem csak most.

Keserédes humorral feldolgozni egy-egy sorsfordító eseményt az emberiség vérzivataros XX. századi történelméből sosem volt könnyű feladat a filmesek számára. Robert Zemeckis a Forrest Gumpban kiválóan teljesített e téren: úgy tudott a vietnámi háborúról és a hippimozgalomról mesélni, hogy közben nagyokat nevetett az ember. De Taika Waititi is kíméletlenül leszedte a keresztvizet III. Birodalomról, amikor egy német kisfiú szemüvegén keresztül, sajátos humorral mutatta be az elnyomó rezsimet 2019-es filmszatírájában, a Jojo Nyusziban. Hasonló bravúrt vitt véghez Gárdos is, amikor 1987-ben 1956 témájához nyúlt – csakhogy ő egy olyan „puha diktatúrában” tette mindezt, amikor '56 még tabutémának számított (Pozsgay Imre is majd csak 1989-ben, Grósz Károly távollétében meri „népfelkelésnek” nevezni a forradalmat egy interjúban!), és nemigen látszott, hogy pár év múlva egész Kelet-Európában megbukik a kommunizmus.

A Szamárköhögés épp a fentiek miatt nem is igazán akart állást foglalni azügyben, hogy akkor itt most csupa tiszta szívű forradalmár harcolt-e egy minden szintjén velejéig romlott rezsimmel, vagy ellenforradalmi felforgatók akarták-e megdönteni a törvényes rendet (ahogy az az 1989 előtti hivatalos kánonban szerepelt). Gárdos ehelyett egy többgenerációs budapesti átlagcsaládra, valamint azok barátaira, ismerőseire és szomszédaira koncentrál, keserédes humorral bemutatva, mennyire sokféle '56-os narratíva létezik az egyének szintjén.

Forrás: Örökmozgó

 

  • A történetet narráló kisfiú, Tomi (Tóth Marcell) például kimondottan örül, hogy a forradalmi események miatt nincs tanítás, így többet pingpongozhat meg csavaroghat a barátaival (lásd a film egyik emlékezetes mondatát: „Ha felkelés van, akkor nincs iskola!”). Tomi, amikor épp nem a himbilimbijét méregeti, akkor a szenescsúszdán keresztül belóg az üres iskolaépületbe, hogy visszalophassa onnan a nagymamája írógépét, és az apja levelet tudjon gépelni Hruscsovnak és Eisenhowernek, hátha civilizáltan képesek lesznek elsimítani a fegyveres konfliktust. Az írógép miatt Tomi nagymamája a film végén vizsgálati fogságba kerül, mert meggyanúsítják illelgális röpirat-terjesztéssel.
  •  Tomi kishúga, Annamari (Kárász Eszter) még olyan kicsi, hogy fel sem fogja: épp a szeme előtt zajlik a történelem. Csak azt látja, hogy a bátyja sosem nevet, a felnőttek pedig teljesen megbolondultak, ezért megpróbál egy kis vidámságot csempészni mindenki életébe – például amikor az éjszaka közepén telefonáló, aggódó amerikai rokonoknak elsüti az örökzöld Mondd azt, hogy 33! Nyald a seggem télen-nyáron!-viccet. Annamari nem igazán érti a felbolydulás politikai mivoltát, ezért halálos nyugalommal énekli a korábban megtanult mozgalmi dalokat – kap is egy nagy pofont a Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás!-ért, és ki tudja kik lőnek a gyerekekre az  erdőben , miközben talán, hogy felszabadultan éneklik, hogy „Egy a jelszó: tartós béke / Állj közénk és harcolj érte!”
  • Feri, az apuka (Garas Dezső) az a szereplő a filmben, akit leginkább felkavarnak a forradalmi események, és látványosan széthullik az addigi biztonságos, kényelmes élete. Igazgatóként jól kereső állása van a fennálló rendszerben, ezért a forradalom hírére gyorsan elégeti a Lenin-köteteit, átviszi a családját a nyugati rádióadókat hallgató testvéréhez (Végvári Tamás), és betütükézve azt tervezgeti, hogy emigrálni fog, hogy híres sztepptáncos legyen belőle Nyugaton. A nagy tervekből végül semmi sem lesz, visszahúzza a rögvalóságba a családja.
  • Franciska, az anyuka (Hernádi Judit) szó szerint kivetkőzik magából a forradalom hírére: úgy becsiccsent, hogy még a piros-fehér-zöld karszalagos nemzetőröknek is fedetlen keblekkel illegeti magát az ablakban. Az emigráció gondolata őt is megkísérti, a szeretője (Eperjes Károly) meg is szöktetné, de Franciska végül az utolsó pillanatban meggondolja magát, és visszatér a családjához azzal az ürüggyel, hogy „leszakadt a bőrönd füle” (valójában nem akarta magára hagyni a férjét, a gyerekeket és az anyját).
  • A nagymama (Törőcsik Mari) talán az egyetlen a filmben, aki nem kergült meg a forradalom hírére. Utalás szintjén előkerül, hogy hithű kommunista, és nagy idők tanúja volt '56 előtt, aki Feri szerint „nem túl népszerű”, ezért pórul fog járni, ha győz a forradalom. Szegény nagyi végül valóban börtönbe kerül, mert a suliból ellopott írógép miatt meggyanúsítják illegális röplapozással. Szabadulása után bekapcsolja a légoltalmi szirénát, amelynek az őrzésével korábban megbízták, ám sosem mondták el neki, hogy működik-e egyáltalán – ebbe akár bele lehet látni azt is, hogy a kommunizmusból kiábrándult nagymama szimbolikusan is szakított a korábbi elveivel.
  • A mellékszereplők közül talán Reviczky Gábor karaktere, a bérház egyik lakója mutatja be legjobban, mennyire ad hoc jelleggel hoztak döntéseket az emberek az '56-os forradalom feszült napjaiban: ő például egy atlaszba vakon belebökve döntötte el, melyik országba emigrál – no persze amikor elsőre csak Albánia jött ki eredményül (ahol egészen 1985-ig Enver Hodzsa embertelen kommunista diktatúrája tombolt), inkább gyorsan újra bökött...

A Szamárköhögés tehát zseniális pontossággal idézi fel az '50-es évek magyar rögvalóságát, és személyes emberi sorsokon keresztül mutatja be, ki hogyan próbálta túlélni a maga szintjén az '56-os forradalom napjait. Ami talán mai szemmel kicsit zavaró volt a számomra, az a rengeteg elcsattanó pofon, mint sajátos makarenkói gyermeknevelési módszer – ezeknek a filmbéli  létjogosultságát azonban Gárdos Péter annak idején kimagyarázta a maga kurta-furcsa módján:

Már lassan két esztendeje, hogy egy társaságban a barátommal azt számlálgattuk, hogy hány pofont is kaptunk eddig életünkben. A nagy nyaklevesekre az ember legalább úgy emlékszik, mint a nagy szerelmekre. És miután nagyjából egykorúak vagyunk, tán nem is furcsa az azonosság: az igazán felejthetetlen frászokat valamennyien az ötvenes évek közepén gyűjtöttük be. Innen a Szamárköhögés ötlete: elmesélni azokat a valóságos és képzeletbeli füleseket, amelyeket - talán nem hangzik túl szerénytelenül - egy korosztály, egy generáció kapott kamaszkora küszöbén. 1956 októberének-novemberének három hete - öt arculcsapás története...

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki nem melldöngető pátosszal, hanem keserédes-borongós humorral akar emlékezni a múltra és 1956-ra.

Értékelés: 7/10

A Szamárköhögés a Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a Filmión is megtekinthető.