Az igaz történet alapján készült Constellation című csavaros sorozat egyszerre mutatja be az űrutazás nehézségeit, és szembesít a vágyva kutatott ismeretlen veszélyeivel.

Albert Einstein óta tudjuk, hogy a világűr véges, de határtalan, és az univerzum folyamatosan tágul. Az űr az egyik legrejtélyesebb (és legköltségesebb) dolog, amit csak ember kutathat, hiszen sosem láthatjuk át igazán egészében, és a Föld gravitációs teréből kilépve egészen más törvények uralkodnak. Ezt mutatja be egy zavarba ejtő és csavaros történeten keresztül az Apple TV+ sci-fi sorozata, a Constellation.

A nyolcrészes széria (ami valószínűleg csak a sokrétű sztori első évada) azzal indul, hogy egy űrbázis kritikus balesetet szenved, és ki kell menekíteni a legénységet. Egyikük meghal, a többiek pedig az épen maradt mentőkabinnal hagyják el az állomást, kivéve Jo Ericsson (Noomi Rapace), aki már nem fér be a kabinba, és önként vállalja, hogy marad az ISS-en, és egyedül oldja meg a visszajutását a Földre. A Constellation egyik nagy erénye, hogy nem fukarkodik az idővel, nem kapkod el semmit, és két részen keresztül (majdnem két órában) mutatja be Jo kálváriáját, ahogy mindent megtesz, hogy visszajusson a családjához.

Itt jócskán kapunk azokból a nehézségekből, amik az űrállomáson várják az embert, hiszen a Földön pofonegyszerűnek tűnő feladatok elvégzése is nehézkessé válhat egy korlátozott, zárt térben, ahol más fizikai törvények uralkodnak.

Mindeközben Jo furcsa hangokat hall, és látomások gyötrik, de ezt egyelőre betudja az oxigénhiánynak, hiszen az is egyre fogy, és versenyt kell futni az idővel, hogy helyrehozza a másik, megsérült kabint.

Hogy sikeresen visszajut, az nem spoiler, hiszen már az előzetesben láttuk, de mikor hazamegy, olyan, mintha egy egészen más valóságba csöppent volna: a férje teljesen idegenkedik tőle, a lánya nem tud svédül, pedig korábban mi is láttuk, hogy ezen a nyelven beszélgettek, mikor videótelefonáltak az űrálommáson, arról nem is beszélve, hogy Jo talál egy zongorát a nappaliban, pedig nem is tud játszani rajta. Az autójuk színére, a konyha elrendezésére is rosszul emlékszik – vagy az is lehet, hogy valami félrement a világűrben? A fenti küldetés része volt ugyanis egy kísérlet, melyet egy furcsa szerkezettel végeztek: ennek az volt a feladata, hogy egy új halmazállapotot fedezzen fel. A NASA egyik munkatársa, Henry Caldera (Jonathan Banks) számára ez a legfontosabb, mikor Jo visszatér: nem azon izgul épségben hazaér-e, él-e az űrhajós, hanem, hogy magával hozta-e a szerkezetet a Földre. Azt, ami valószínűleg mindennek az oka.

De mi is az a kvantumelmélet?

A sztori megértéséhez fontos, hogy valamennyire ismerjük a kvantumelméletet, amihez talán legegyszerűbben a Schrödinger macskája nevű gondolatkísérleten keresztül vezet az út. Nagyon röviden összefoglalva, ennek lényeg, hogy van egy dobozunk, amiben van egy macska, valamint egy olyan szerkezet, ami vagy megöli őt, vagy nem (ez sok mindentől függ). Mivel nem látunk bele a dobozba, így nem tudhatjuk, hogy a macska épp élő vagy holt. Az egyetlen mód, hogy megtudjuk, ha kinyitjuk a dobozt, ám ekkor belép még egy probléma a képbe: a szemlélő nem maradt objektív, és hatással volt a kísérlet kimenetelére. A filmben Caldera ezt így magyarázza el Jo kislányának:

- Hallottál már a kvantumfizikáról?
- Igen. Azt nem tudom, hogy micsoda.
- Szeretnéd megtudni?
- Persze.
- A világ megértésének módját hosszú ideig az úgynevezett klasszikus fizika uralta. Tudod, mi az?
- Valamennyire.
- Ez a dolgok mérésének és bejósolásának alapvető módja. Aztán jöttek olyan emberek, mint Albert Einstein. Róla hallottál már?
- Igen.
- Ő kezdett foglalkozni olyan apró dolgokkal, mint az atomok, a szubatomi részecskék, a hullámok. És kezdett úgy tűnni, hogy a klasszikus fizika már nem érvényesül, ami rejtélyes. A jelenleg általunk értett módokon nem kiszámítható. Például ugyanaz a részecske lehet egyszerre két különböző állapotban. Az ember például foghat egy részecskét, teljesen ugyanazt. Van egy olyan világ, amiben ez a részecske fekete, és egy másik világ, amiben pedig fehér. És van egy ilyen határmezsgye a két világ között, ahol a részecske egyszerre fekete és fehér. És úgy tűnik, nem akarja eldönteni, melyik állapotban legyen, amíg valaki rá nem néz.
- Ez őrültség.
- Hát, igen, őrültség. De igaz.

Visszatérve Schrödinger macskájára, arról van szó, hogy elméletben létezik egy olyan állapot is, hogy cica egyszerre élő és holt is (emlékezzetek a népszerű Schrödinger zombija mémekre!). Ez még egy viszonylag könnyen dekódolható elmélet, ellentétben Christopher Nolan épp 10 éve bemutatott Csillagok között című filmjével, ami féregjáratokkal és a fekete lyukkal zsonglőrködik.

Tényleg ez a valóság?

Említettem, hogy a sorozat igaz történeten alapul, és tényleg van több olyan, kifejezetten frusztráló és titokzatos szegmense is, amit a valós életből vettek át az alkotók. A kvantumfizika csak egy elmélet, de ott van például a széria egyik fő motívuma, Jo kislánynak, Alice-nek a kazettás magnója, ami sokféle funkciót betölt, de most egyet emelek ki, ami igazából alap: kazettákat játszik le. Ez azért fontos, mert az 5. részben Jo kap egy csomó kazettát egy rejtélyes, és kicsit flúgosnak tűnő testvérpártól:

ezeken elvileg az űrből felvett hangok hallhatók, köztük olyanok is, amiken asztronauták kommunikálnak a Földdel – nem is akármiről, ezek a többsége segélykérés.

A felvételek bizonyítják, hogy valami nem stimmelt az ISS-en és hogy valami zavarba ejtő dolog történt Jo-val: meghalt, miközben itt is van (lásd Schrödinger macskája!).

A két karaktert egy valós testvérpárról mintázták: Achille és Giovanni Judica-Cordiglia, a sorozatban látottakhoz hasonlóan kiselejtezett katonai rádiókat vásároltak, és a hatvanas években több felvételt is rögzíttettek velük a világűrből.

A céljuk eredetileg az volt, hogy nyomon követhessék az emberiség erőfeszítéseit az űr meghódítására, ám titokzatos segélykérő üzenteket is befogtak a rádiójukkal.

Az egyik leghíresebb és leghátborzongatóbb egy 1961. május 17-i, ismeretlen forrásból származó üzenet:

„A körülmények egyre rosszabbak, miért nem válaszolsz? Egyre lassulunk… a világ sosem fog tudni rólunk.”

De az ISS-nek csapódó, katasztrófát okozó szovjet asztronauta holtteste is egy rejtélyes elméleten alapul, mely szerint a szovjetek annak idején jóval több űrhajóst küldtek az űrbe, mint akikről tudunk, de a katasztrófákat eltitkolták, és a halott asztronauták holtteste most is kering az űrben.

Végezetül ki kell emelnem a színészek közül Jo kislányát, Alice-t, aki persze, egy kissé erőltetett metafora, pláne, hogy még egy plüss nyuszija is van, de az őt alakító kislány egyszerűen zseniális, és nem egy esetben lejátssza a felnőtteket a képernyőről. Nem véletlen, hiszen ez

igazából az ő története, hogy el tudja-e fogadni, hogy az egyik valóságban visszatért az édesanyja az űrből, a másikban viszont nem

(de csitt, többet nem árulok el!). Az igazi bravúr pedig az, hogy Alice-t egy ikerpár alakítja: Rosie Coleman és Davina Coleman – ezért érezzük azt mi is, hogy a két valóságban tényleg nem ugyanaz az kislány van.