Munkácsy-díjas, a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével díjazott festőművész. Az egri Tanárképző Főiskolán mestere Jakuba János. 1966-71: Magyar Képzőművészeti Főiskola. 1962: Munkácsy-emlékplakett, Alföldi Tárlat; 1963: Szeged város díja; 1967: Medgyessy-emlékérem; 1971: Békéscsabai Városi Tanács Különdíja; 1976: Nagymaros Plakett; 1980: HM különdíj; 1981: Országos Portré Biennálé, bronz diploma; 1986: SZOT-díj; 2003: a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje. Békéscsabán tanított, 1971-től Budapesten él. 1975-től a Szolnoki Művésztelepet látogatta. 1997-től szervezője és vezetője a Bp. XII. kerületében lévő nemzetközi művésztelepnek. Nagy szerepet játszott a Dunaszerdahelyi Magyar Galéria alapításában (Szlovákia), és a Békéscsabán alakuló Szlovák Galéria anyagának gyűjtésében. Indulásakor az alföldi táj- és népművészet intenzív hatása érvényesült életképein, tájképein. Ezt motiválták tanulmányai és utazásainak (Európa-szerte és Közép-Amerikában) vizuális benyomásai. Már korai művein érvényesült festészetének máig ható erőssége: a színek intenzitása és a sajátos térlátás. Többféle nézőpontból, rálátással jeleníti meg témáit, új térélményt adva. Emellett a fémkeretes ikonok hatását, a dekoratív, síkszerű megoldást is alkalmazza (Rita és György, 1972). Kamatoztatta a kubizmus, konstruktivizmus, pop art tanulságait, de utóbbi évtizedeire a "népi szürrealizmus" (Egri Mária kifejezése) jellemző. Kitűnő portréfestő. Művészarcmásai közül Faludy Györgyé, Sütő Andrásé, Tóth Menyhérté emelkedik ki. Olajtechnika után fóliakollázst, vegyes technikát használ.