Egy rendes maffia sem működhet a megfelelő ügyvédek nélkül, akik legalizálnak ügyleteket, szükség esetén védik a megvádolt bűnözőket, jogi tanácsokat adnak, satöbbi. Ez is egy munka, ráadásul nagyon jól fizetett munka, ha erkölcsileg megkérdőjelezhető választás is egyben. A filmekben és sorozatokban ezek az ügyvédek rendre csak háttérszereplők – kivéve talán a Carlito útja (1993) Sean Penn remek alakításával -, de egy német Netflix-sorozat, a Gyilkos jelenlét csavart most ezen a témán.

Björn Diemel (Tom Schilling ) a németországi szerb maffia ügyvédje. Nem ő akarta ezt a munkát, a munkahelyén, egy ügyvédi irodánál sózták rá a hirtelen haragú Dragant és embereit, és azóta szépen ledarálja a feladat. Amit egyébként remekül lát el, csak a lelkét veszítette el közben.

Nincs szabadideje, a családjával sem tud foglalkozni, és amikor lekési kislánya szülinapi zsúrját, a felesége válaszút elé állítja. Vagy beiratkozik egy stresszkezelési mindfullness kurzusra, vagy jön a válás. A kurzus és a terapeuta (Peter Jordan) váratlan hatással van Björn életére: végre valóban képessé válik a feszültség megfelelő kezelésére, amire szüksége is lesz. Dragan ugyanis agyonveri és felgyújtja – vagy fordítva? – legfőbb riválisa egyik emberét, ráadásul mindezt egy tömött iskolabusz előtt, ahol minden gyerek felvette az eseményt a mobiljával.

A szerb maffiózó azt várja, hogy hősünk ebből is kimosdassa, ami lehetetlen,

így az ügyvéd a kocsija csomagtartójában csempészi ki a városból, miközben kislánya ott van a gyerekülésben – majd végül úgy dönt, aznap már nem foglalkozik a dologgal, inkább a gyerekével játszik. Nyár van, éget a nap, és Dragan szépen meg is hal a csomagtartóban, és innen kezdődnek az igazi bonyodalmak.

Merthogy nem csak a rendőrök és az ellenségei keresik Dragant, hanem a saját emberei is várják az utasításokat, hogyan vigyék tovább a bizniszt, és Björnnek hirtelen mindezt egyedül kell megoldania. Még szerencse, hogy megtanulta a megfelelő légzéstechnikákat! És igen, az, hogy egy pár hetes kurzus mindenre választ ad, néhol a fantasztikum határát súrolja,

de a Gyilkos jelenlét szerencsére nem veszi annyira komolyan magát, hogy ezt számon lehessen kérni rajta.

A történet, amelynek azért megvannak a meglepően véres epizódjai, megkövetel a nézőtől – akit néha cinkostársként kezel - egyfajta megelőlegezett bizalmat. Ha ez megvan, nagyon szórakoztató az, ahogy Björn sorra veszi az újabb és újabb akadályokat, hol rögtönzéssel, hol hidegvérrel, hol a beszélőkéje segítségével. Ugyanis nem fogja vissza semmi, még a saját lelkiismeret-furdalása sem – na jó, az néha megszólal, de meglepően ritkán. Kicsit olyan ez az alaphelyzet, mint a Hivatali patkányokban (1999), amikor a főhőst már egy cseppet sem feszélyezi a munkája, és láss csodát, pont ettől jön neki össze minden.

Ez persze azt is jelenti, hogy az egész sorozatnak van egy furcsa kettőssége. Végigfut rajta egy nagyon fanyar, kicsit gonosz humor, hiszen hősünk lassan úgy viselkedik, mint egy igazi gengszter, miközben olyan banális apróságok foglalják le, mint a kislánya óvodai elhelyezése vagy az undok titkárnővel folytatott rivalizálása. Ez utóbbi erősíti az is, hogy ő maga sosem jön ki a sodrából, csak a legritkábban esik kétségbe,

valószínűleg még a pulzusa sem emelkedik meg számottevően,

miközben elég ocsmány dolgokkal szembesül, és rendszerint vidám hangon számol be nekünk, nézőknek arról, mit gondol az adott helyzetről és mit készül reagálni rá.

A sorozat, amely Karsten Dusse Achtsam Morden regényciklusa alapján készült,

ügyesen egyensúlyoz a morbid cselekmény és a könnyed hangnem között,

de ez akár rosszul is elsülhetett volna, ha nem a megfelelő színész kapja meg a főszerepet. Tom Schilling (Napola - A Führer elit csapata, Mű szerző nélkül) szerintem generációjának legjobb német színésze, aki elsősorban drámai szerepeiről ismert – nálunk sajnos nem futott a 2013-as Unsere Mütter, unsere Väter című, néhol Generációk háborúja címmel futó világháborús sorozat, de hihetetlenül jó volt benne -, de ezek szerint a fanyar humor is jól áll neki. Olyan eleganciával és könnyedséggel viszi végig a sztorit, hogy le a kalappal előtte, és vannak pontok a történetben, ahol pont ez a lendület kell, hogy ne akadjunk fenn azon, hogy éppen mi történik. Vannak ugyanis mesébe illő fordulatok – az egyikhez például egy szemtelen varjú kell -, de Schilling vidám fapofájával és persze vitathatatlan tehetségével ezeken a másodperc törtrésze alatt átlendülünk.

Értékelés: 8/10