Keanu Reeves utál mindent és mindenkit, önmagát és Winona Rydert is beleértve, de mivel Winona is utál mindent és mindenkit, nem nehéz kitalálni, mi történik kettejük közt. És ez vicces!
A cinizmus furcsa dolog: alapvetően egy ritka kellemetlen tulajdonság, és mégis jól áll bizonyos embereknek. Főleg azoknak, akik nincsenek rászorulva. Azoknak, aki nem azért szólnak le, kérdőjeleznek meg vagy cikiznek ki mindent és mindenkit, mert vesztesnek érzik magukat, hanem azoknak, akiknek ez csak egy jól kiválasztott póz, amit bármikor le tudnak vetni. Ilyen Keanu Reeves és Winona Ryder karaktere is, akik vonzó, intelligens emberek, jó állással és megfelelő egzisztenciával, mégis azt mondják, hogy mindent utálni fognak, ami körülveszi őket. Ami szólóban még elmegy, de amikor összehozza őket a sors, kiderül, hogy nem az ellentétek vonzzák egymást.
Akikkel láttam a Végállomás: esküvőt, nem nagyon szerették. Nem utálták, csak nem voltak rá igazán vevők, és meg is értem, miért. Két ember másfél órán keresztül fikáz mindent és mindenkit, amit csak lát, gondol vagy úgy általában eszébe jut, ráadásul teszi ezt olyan kacifántos körmondatokkal, amiket az átlagember csak választások előtt mond négy évenként vagy még akkor sem. Ez tök valószínűtlen és jó eséllyel idegesítő és ellenszenves lenne, ha nem Reeves és Ryder lenne ez a két ember, akik fapofával végigpofáznak egy egész hétvégét és egy esküvőt, ahol ők a kelletlen vendégek – az egyik a vőlegény bátyja, a másik a volt csaja -, és be kell látnunk, hogy többnyire igazuk van. Az emberek többnyire hülyék, kivéve persze őket, és a világ megérett a pusztulásra.
A Végállomás: esküvő szerencsére nem akar több lenni vagy többnek látszani, mint ami, egy könnyed csuklógyakorlatnak, egy röpke gondolatmenetnek, és persze két színész jutalomjátékának. A filmet alig tíz nap alatt vették fel, nyilván fillérekből, sőt, be sem jelentették a készítését egészen addig, míg le nem zárták az utómunkákat rajtuk. Vagyis nem kell komolyan venni, csak élvezni kell, ahogy ez a két ember eljátssza, hogy derogál nekik az élet, hogy eljátsszák, hogy magukat is utálják, holott az élet császárai lehetnének. És igen, ez veszélyes terep, mint a munkahelyi fenékpaskolás, és ha nem ezt a két embert néznénk, talán még utáltam is volna az egész túlírt, végigdumált szerepgyakorlatot.
Keanu Reeves azonban olyan laza és menő, ami még nála is szokatlan, pedig ha ő menő, azt kevesen tudják überelni, és ha ő mondja, hogy a házasság szar, hogy a munka egy fos, hogy megszületni is kár, akkor elhiszed neki. Mert nem a keserűség, hanem az élettapasztalat és persze a cinizmus beszél belőle. És hiszünk neki, vagy ha nem, jól szórakozunk rajta, mert ez nem az a csuklófelvágós film, ez vígjáték, ha az eddigiekből nem is derült ki. És a megfelelő helyeken ott vannak a komikus fordulatok, a félreértések, a vicces véletlenek, egy találkozás egy pumával – egy igazival, nem egy kicsapongó idősebb hölggyel -, és persze ott van az összhang Winona Ryderrel, akivel ez a negyedik közös filmjük. És Winona is formában van, bár egy fokkal kevésbé meggyőző, mint Keanu, ő is elemében van, érzik egymást, jól állnak egymásnak, és az elmúlt évek legszórakoztatóbb szeretkezését produkálják, amit természetesen szintén végigpofáznak, de még így is izgatóak. A film egyfajta bravúrja, hogy bár egy többnapos esküvőn járunk, rajtuk kívül senkit sem ismerünk meg - és nem is kell!
Értékelés: 8/10
