Újabb vádak: Polanski egy tízéves kislányt zaklathatott

Egy kaliforniai képzőművész azt állítja, hogy tízéves volt, amikor a rendező molesztálta.

Marianne Barnard kaliforniai képzőművész a Sunnak nyilatkozott az ügyről: Polanski 1975-ben Kaliforniában, egy fotózás alkalmával zaklatta szexuálisan, ez két évvel azelőtt történt, hogy a rendező Európába szökött, miután az amerikai hatóságok 1977 márciusában letartóztatták, és bíróság elé állították egy 13 éves kislány megrontásának vádjával, amit Jack Nicholson lakásán követett el.

Marianne Barnard azt nyilatkozta az ügyről, hogy egy kaliforniai strandon, egy fotózás után történt meg az incidens – a rendező arra kérte a kislányt, hogy meztelenre vetkőzve álljon modellt.
„Először azt gondoltam, hogy anyuval lemegyek a tengerpartra. Egy ideig kettesben voltunk, aztán jött ő is. Aztán azt magyarázta (– az anya – a szerk.), hogy ez a férfi szeretne lefotózni egy bundában. Azt hittem, valami magazinnak lesz.”

Barnard azt mondja, hogy először valóban úgy fotózta a rendező, hogy a kislány egy bikinit és rajta egy szőrmekabátot viselt, utána azonban arra kérte, hogy pózoljon meztelenül. „Egyszer csak észrevettem, hogy anyukám már elment. Nem tudom, hova ment, és valójában nem is esett le, hogy már nincs ott. Utána molesztált.”


Barnard az eset miatt poszttraumás stressz szindrómában és klausztrofóbiában szenved, és azt is hozzátette, hogy a Weinstein-ügy hatására mert előállni a történetével. Harvey Weinstein, akit eddig több mint 50 nő vádolt meg szexuális zaklatással, valamint többen nemi erőszakról is beszámoltak, mindent tagad.

„Borzasztóan rosszul éreztem magam, hogy csendben voltam eddig, és ezek a nők bátran kiálltak, és én azt gondoltam, hogy nem ülhetek nyugodtan, tudva azt, amit tudok – átélve azt, amit át kellett élnem – anélkül, hogy elmondanám. Bár tudom, hogy ezzel rossz helyzetbe hozom anyámat és Polanskit és azokat, akik még ott voltak, nem maradhatok többé csendben.”

Barnard hivatalos feljelentést is tett a Los Angeles-i rendőrkapitányságon, és egy petíciót is indított, melyben arra szólítja fel az Amerikai Filmakadémiát, hogy vonják meg Polanski tagságát, ahogy Weinsteinnel is tették. Polanski szóvivője útján tagadja a vádakat. „Teljességgel visszautasítom Barnard megalapozatlan állításait, akit nem is ismerek.”

via The Guradian