Mindenki Glen Powell erotikus sci-fi thrillerét akarja

  • PORT

Az Ex Machina és a 9 és 1/2 hét világának kereszteződését kell elképzelni.

Erős tizenkét hónapon van túl Glen Powell. Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt mutatták be a Sydney Sweeney-vel közös vígjátékát, az Imádlak utálnit, amellyel végképp belépett az A-listás sztárok táborába. Ezt követte A bérgyilkos, aki nem is volt című romantikus thriller-vígjáték, amelynek társszerzője és producere is volt, és amely meghozta számára az első Golden Globe-jelölést. A nyárra is jutott egy sikerfilmje: a Twisters - Végzetes vihar több mint 370 millió dollárt hozott világszerte.

Így nem meglepő, hogy amikor kiderült, hogy erotikus thriller készül a főszereplésével, sorba álltak érte a stúdiók. A licitháborút végül a Legendary nyerte, és a The Hollywood Reporter értesülései szerint az üzlet egy hét számjegyű vételárat tartalmaz a történet jogaiért, valamint egy hét számjegyű megállapodást Neil M. Paikkal, aki a forgatókönyvet írja.

Paik több novellájából írt már sorozatot és filmet. A Reawakening című művéből az Amazon készít sorozatot, míg a Rainbowfish című novelláját a Warner vette meg.

A Powell főszereplésével készülő film sztorijáról eddig semmit nem tudni, de a források szerint a hangvételében egyszerre fog hasonlítani Adrian Lyne (9 és fél hét, Végzetes vonzerő) erotikus thrillereire és Alex Garland sci-fijeire (Ex Machina, Polgárháború).

Via: THR