Ölve vagy halva

Ezt a mérget te fogod lenyelni, Trent szenátor. És ígérem, hogy halálos lesz. 

De, hogy jön ez ide? Természetesen jól ki lett találva, hogy a magyar szinkron legalább működjön. A film 58. percénél járunk. A történet ezen pontján főhősünk épp ül az ágy szélén és próbál visszaemlékezni arra, hogy vajon ki lehet a felesége gyilkosa. És akkor beugrik neki egy régi emlék, egy reklám, amiben hallotta már azt a bizonyos hangot. Sőt nem is csak a hangot, hanem azt a szólás-mondást, hogy “Erre mérget vehetsz!” Épp valami politikai reklámban hangzik el ez, csakhogy az illető, Trent szenátor ugyanezt találta mondani aznap éjjel is, amikor az ezerarcú Steven Seagal által alakított karakter ezt hallotta. Mivel ez így beégett a főhősünknek, ezért reagál is rá, hogy ezt a mérget ő bizony megveszi és le is nyeleti vele.

Na, az eredeti verzióban a szenátor azt mondja, hogy Take that to the bank. Ami nem azt jelenti, hogy “Vidd el a bankba!”, hanem arra egy kifejezés, hogy az a bizonyos szóban forgó dolog kétséget kizáróan meg fog történni. Tehát a magyarítás tökéletesen sikerült, hisz ez pontosan egyenlő a “Mérget vehetsz rá” kifejezésünkkel. De az eredeti szöveg nem foglalkozik ezzel az egésszel. Segal karaktere annyit felel erre, hogy 

I'm gonna take you to the bank, Senator Trent...to the blood bank.

Értjük, hogy ez egy fenyegetés akar lenni, hogy majd jól elviszi a vérbankba a szenátor urat. És nem úgy, hogy megmentse az életét, mert ugye a vérbank azért van, hogy vért adjon az embernek… Teljes hülyeség az egész. Igazából csak arra jó ez az egysoros, hogy bebizonyítsa:

Seagal karaktereit nem feltétlenül az eszük miatt szeretjük. Segalt a kabátjai miatt szeretjük, meg azért, mert akár egy ruhazsebkendővel és egy biliárdgolyóval is el tud intézni egy egész kocsmára való rosszfiút. 

Seagal fashion show – válogatás a művész patinás felsőruházataiból

Van, hogy egy színészi teljesítmény olyannyira magával ragadó, hogy eszünkbe se jut szemügyre venni az adott jelenet bárminemű egyéb körítését. Nos, Steven Seagal ennél jóval nagyvonalúbb volt, és eszébe sem jutott holmi Sztanyiszlavszkij-hókuszpókusszal elterelni a figyelmet – például – illusztris ruházatáról.

Tovább

Országúti diszkó

Dalton (Patrick Svayze) épp a kórházban kap egy kis kezelést, mert leszúrták, ugye. Ekkor hangzik el a következő párbeszéd:

- Szereti a fájdalmat?

- Nem, elviselem.

Ez egy teljesen oké válasz, és valamennyire vissza is adja a karakter keménységét. Viszont az eredeti szöveg nem így hangzott.

A doktornő tényleg azt kérdezi, hogy Do You Like Pain?, azaz szereti a fájdalmat. Mire a következő válasz érkezik:

Pain don’t hurt.

Vagyis a nem bánt, ha fáj, vagy a kín nem fáj, esetleg nem árt, ha fáj, és így tovább, nem fáj, nem fáj, köszönöm a lekvárt. 

Mint látszik, lehetne találni azért értelmes és a jelenethez illő magyar verziót is a Pain don’t hurtre, ami viszont egy oximoron. (Hogy mit is jelent az oximoron? Lásd: Sylvester Stallone legendás filmjét, az Oscárt, abban megmondják.) A Pain jelentésében benne van a hurt, ha úgy tetszik még szinonimák is, tehát nem lehet az, hogy az egyik ne legyen a másik nélkül vagy hogy kioltsák egymást. Persze költői képként el lehetne fogadni, és érezhető a jelenetből a nettó macsóskodás, mivel a fájdalomtűrőképességgel való arcosodás egyetlen célja, hogy lehessen kacérkodni a doktornővel. De kár ebbe ennyi mindent belemagyarázni: nincs olyan, hogy a pain don”t hurt, mert ha van pain, ha érzi az ember a paint, akkor az bizony hurt is. Dalton túl sokat volt már kórházban, túl sok ütést kapott fejre és ezért már kicsit össze-vissza beszél, ez az egyedüli értelmezése annak, hogy miért mond ilyet a karakter. Mert hülyére verték a fejét az országúti diszkóban. 

Halálos iramban

Talán övön aluli egy ilyen listába belekeverni egy olyan filmet, ami igyekszik kanyarban is 120-szal lehagyni bármit, aminek köze van a valósághoz, de egyszerűen nem lehet az út szélén hagyni Dominic Toretto életfilozófiáját, ami az első részben még nem is annyira a család volt. Akkor így fogalmazta meg, hogy miként is van a mindennapokkal:

Negyed mérföldről negyed mérföldre élek.

Szó nem érheti a fordítást, ugyanis ez eredetileg is így hangzik, hogy Live my life a quarter mile at a time. A baj ezzel az idézettel az, hogy megint mély filozófiai fejtegetésekbe kell elmerülnie az embernek ahhoz, hogy ne vágja rá egyből, hogy ilyet is csak egy hülye, izomtrikós, kopasz, kigyúrt csávó mondhat, akinek tényleg csak addig terjed a gondolkodása, ameddig a szemével ellát a szélvédőn át, miközben koppanásig nyomja a gázt és a nitrót. Pedig erről van szó. Torettónak az illegális versenyzés az élete. Kár is azt állítani, hogy a negyed mérföldről negyed mérföldre élek kijelentés mögött amúgy a napról napra élek rejlik. Esetleg a jó öreg Carpe diem. Hogy miért? Hát azért, mert ez a menő egysoros amúgy úgy folytatódik, hogy ilyenkor nem izgatja csak a lakáshitel meg minden más egyéb, mert akkor csak az a 10 másodperc van. És ez a 10 másodperc az, amikor szabadnak érzi magát. Tehát, summa szummárum: Dominic Toretto amint kiejti a száján a vagány egymondatos mottóját, a következő pillanatban le is buktatja magát, hogy csak kamuzott

(vagy nem érti, amit mond, mert kicsit bekábult már a sok éjszakai versenyek során inhalált dízelgőztől.) 

Bosszúállók

Végezetül egy újabb idézet, amit nem kell a fordítás miatt túlmagyarázni. A Bosszúállók filmben van egy nagyon epikus jelenet, amikor a végső csata során már mindenki bevetette magát, kivéve doktor Bruce Bennert, akiben ott lakozik a zöld szörny, Hulk. Épp a csapat felé tart egy nagy izé, amikor Amerika Kapitány jelzi a már ütésre készülő Bruce Bennernek, hogy ideje lenne dühbe gurulni. Erre Bruce azt mondja, hogy

Épp ez a titkom: mindig dühös vagyok.

És ezzel át is alakul. Na, ha a doktor mindig dühös, és Hulk úgy jön elő, ha a doktor dühös, akkor nem az van, hogy a doktor állandóan Hulk formában van? (De.) Persze ez csak egy szuperhősös képregény adaptáció, nem kellene túl komolyan venni, de ha már a saját állításait sem veszi komolyan, hogy egy jól kitalált egysorosért beáldozza a logikát, hát azért az szomorú. 

+1

Végül tényleg csak egy kis apróság. A Szürke ötven árnyalata komolytalanságát jelzi csak, amikor a főszereplő csávó, Mr. Gray a saját szájával mondja ki, hogy

I’m fifty shades of fucked up.

Ez pedig az egyik tökéletes példa arra, amivel már a Family Guy is poénkodott, hogy mennyire vicces az, amikor a filmben elhangzik a film címe.