A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, Bódi Mária Magdolna életét, akit egy erőszakoskodó orosz katona ölt meg 1945-ben, és aki tudta, hogy vértanú halált fog halni. Ez lehetne akár egy szenteskedő tanmese is, de igazi emberekről van szó.
A film egy bizonyos pontján a szereplők dilemma előtt állnak: egy újszülött kisbabát kellene megkeresztelni, de a papjukat lelőtték a nyilasok, mert két kiskatonát védett – azokat is lelőtték a pap után -, de másik papért nem tudnak elmenni, mert az oroszok pár órányira vannak csak. És azt jó eséllyel nem mindenki éli túl, ez a közmegegyezés, de ha kiadják nekik a sebesült német katonát, akit ápolnak, talán azzal nyernek egy kis időt és némi jóindulatot. Ez a Magdolna című magyar dráma kiindulópontja, és ez adja meg a hangulatot is, és egy másik, sokkal békésebb nap, 12 évvel korábbról.
Bódi Mária Magdolna 1921-ben született Szigligeten, és 1945-ben halt vértanúhalált Balatonfűzfő mellett, Litéren, amikor tényleg megjöttek az oroszok. Szülei cselédek voltak, ő munkáslányként a fűzfői lőporgyárban dolgozott, miközben szent ferenci életet élt – amiben azért van némi irónia, ha a lőporgyár rendeltetésére gondolunk -, minden idejét imádságban, a nélkülözők segítésével töltötte. Ha hihetünk a filmnek, a közösség meghatározó alakja volt. Már kiskorától megérezte, ha valami rossz történik, talán azt is, mi történik majd vele. Mártírként halt meg, írják a szinopszisban, és bár több ezer nő és asszony szenvedte el ugyanezt a sorsot, ő tudatosan készült erre a szerepre, és ha nem is ment elébe a végzetének, nem is próbált menekülni előle. És, különös tekintettel napjaink szélsőséges politikai megosztottságát, azt, miként igyekeznek sokak beleráncigálni a vallást a politikába, ebből a történetből egy ájtatoskodó nagy giccs is lehetett volna – de egyáltalán nem lett az.
A cikk eleji példa azt hivatott illusztrálni, hogy vannak olyan történelmi helyzetek, ahol, politikai, vallási és ideológia különbségektől függetlenül egy csapat fegyveres, legyenek németek, nyilasok vagy oroszok, bármit megtehetnek és jó eséllyel meg is tesznek, és akkor derül ki, hogy ki az igaz ember – szintén politikai, vallási és ideológiai különbségektől függetlenül. Magdolna történetesen mélyen vallásos katolikus volt, és a valóban megélt keresztény értékek jelentették számára az útmutatást, és felteszem, Buvári Tamás - bár azóta sok mindent csinált, de én Posztkatona című 2002-es dokumentumkisfilmjére emlékszem - rendező is ezen értékek mentén készítette el filmjét, ám nem akarta ezeket abszolútumként ábrázolni.
Buvári egy nagyon emberi történetet akart elmondani, amiben nagy szerepe van a vallásnak, de magára az emberre figyelt. És sikerült egy hiteles ember hiteles portréját megrajzolni, ráadásul kétszer, ami egyfajta bravúr. A 12 éves és a 24 éves Magdolnát ugyanis két különböző színésznő alakítja, és egyrészt sikerült két olyan színésznőt találni, akik nagyon jók, ráadásul egyformán jók. A két idősíknak és két színésznek jókora kockázata van, gyakran nyomja agyon az egyik sík a másikat és játssza le az egyik színész a másikat, egyszerűen azért, mert az egyikre kevesebb odafigyelés jutott, de itt mindkét szál egyformán erős. Persze, jobban odafigyelünk a közelgő front fenyegetése közepette zajló 1945-ös síkra, ahogy a képzett színész Nagy Katica (Rossz versek) is határozottabb jelenlét, mint a gyermek Magdolnát játszó, bukolikus környezetben mozgó Buvári Villő, de a két szál így is egyformán fontos. És ami a látszólag bukolikus környezetet illeti, a Magdolna nem akarja feltétlen idealizálni a korszak vidéki életét – sokan beleesnek ebbe a csapdába -, és nem egy skanzent mutat be, hanem egy érezhetően valódi közeget a maga kirekesztetteivel, mélyszegénységben élőivel, de ugyanakkor egy működő és jól élő közösséget is. És nem esik abba a csapdába sem a film, illetve a rendező, hogy túlságosan is „ízes” legyen a szereplők beszédmódja: itt tényleg archaikusan, ízesen beszélnek, de nem annyira, hogy ettől amolyan népmesei figurák legyenek.
És nem mondom, hogy nincs egy-egy üresjárat vagy önismétlés, és azt sem feltétlen értettem, miért biciklizi körbe az egész környéket Magdolna percekkel az oroszok érkezése előtt – gondolom búcsúzásként, de nem az van, hogy közben segítenie kéne a többieknek? -, de ezeket leszámítva a film nagyon, nagyon kellemes csalódás volt, Nagy Katica pedig nagyon jó – Buvári Villő is, csak ő máshogy. Magdolna boldoggá avatását egyébként 2017 márciusában kezdeményezték, ügye folyamatban van a Vatikánban.
Értékelés? 8/10
