Azon a bizonyos nyáron annyi minden változott meg örökre - ahogy azt már annyi filmben láthattuk, de ez most egy csodás norvég tájon történik, veretes irodalmi mű alapján, férfias favágók között.
Hans Petter Moland a kortárs norvég film egyik legismertebb és talán legfontosabb rendezője (Palackposta, Az eltűnés sorrendjében, Dermesztő hajsza, Hajszál híján úriember), és amit ő csinál, annak van súlya. Még akkor is, ha maga a film több szempontból is gyenge lábakon áll, lehet fontos vagy emlékezetes. Új filmje, a Lótolvajok ugyanis felemásra sikerült, hol elképesztően erős, hol zavaróan közhelyes, és a kettőt sokszor csak egy egészen vékony vonal választja el egymástól.
A Lótolvajok a norvég bestseller szerző, Per Petterson Magyarországon is megjelent, számos díjat elnyert regényének feldolgozása, és az irodalmi feldolgozás nehéz műfaj. Nehéz, mert egyrészt ott vannak az eredeti mű olvasói és rajongói, akiknek a rendezőnek meg kell felelnie, nehéz, mert az adott könyv sokszor szerteágazó cselekményét és egyedi hangulatát konkrétan át kell építeni egy film keretein belül, és nehéz, mert egyszerre kell megtartani a veretes irodalmiasságot, és megszabadulni attól. Hans Petter Moland az első két feladatot nagyrészt sikeresen abszolválta, de a harmadikkal nem sikerült megbirkóznia, az irodalmi nyelvezet rátelepszik a filmre, és bizonyos szempontból saját életet él a rendkívül egyszerű történethez képest, ami egy furcsa kereten belül létezik.
A keretsztori hőse a nyugdíjas Trond egy csendes észak-norvég faluba vonul vissza a civilizációtól, miután autóbalesetben elveszítette a feleségét. Csak nyugalomra vágyik, semmi másra, ám mit tesz isten, az erdő szélén álló ház szomszédságában élő másik magányos férfi pont egy gyerekkori ismerős, aki ahhoz a bizonyos nyárhoz köthető, ami mindent megváltoztatott. Igen, ez az a fajta film, amiben olyan sok ember élete változik meg nagyon fotogén körülmények között. Itt van például a 15 éves Trond – az ő időskori verziójával nyitunk ugyebár – aki az 1948-as év egész nyarát édesapjával tölti egy, a svéd határhoz közeli faluban egy egyszerű folyóparti kunyhóban. A szuperférfias apuka a feleségét és a kislányát a városban hagyta, mert „nem tud gondolkodni, ha nők vannak körülötte”, és fát vág, de nem tudni, hogy ez a foglalkozása vagy a hobbija. Akárhogy is, Trond hol besegít, hol csónakázik a haverjával, hol lovakat kötnek el, de csak azért, hogy lovagoljanak rajtuk. Aztán beüt a ménkő, a jóbarát családját súlyos tragédia éri, ami nagyon is érinti hőseinket is.
A Lótolvajok csodaszép környezetben játszódik, szereplői mind olyanok, mintha egy Cottonfield katalógusból léptek volna ki – a nők persze mintha Jackpot ruhákat hordanának -, a vidéki lét oly egyszerű és nemes, és minden tettnek következménye van. A kimondott szónak kevésbé, mert nagyon keveset beszélnek, azokban az őszinte időkben nem volt divat a locsogás. Vagy az volt, csak ez a film ábrázol valamiféle idealizált, soha nem volt állapotot, ami valahogy nem tud hiteles lenni. Vagy csak akkor hiteles, amikor semmi sorsfordító nem történik, és ez adja a film furcsa kettősségét. A drámai helyzeteket előkészítetlennek, sokszor erőltetettnek vagy súlytalannak éreztem – ami azért elég nagy gond, ha egymást érik a tragédiák -, az viszont tagadhatatlan, hogy akkor, amikor „csak úgy” történnek a dolgok, amikor nem kell minden apróságnak valamiféle szimbólumként működnie, amikor éppen nem sorsfordító a nyár, hanem egyszerűen csak nyár, akkor a Lótolvajok nem csak jól működik, hanem egy remek film is.
Hogy ez miért van? Mert Moland a drámai helyzetekben nem saját magára, vagy a film nyelvezetére, hanem a könyv szövegére támaszkodik, abban a hitben, hogy az a lehető legerősebb eszköz, pedig nem az. A nagy szavak, cikornyás mondatok gyakran üresen csengenek, idegenek a látottakhoz képest, nem illenek a szereplők szájába. Pedig remek színészeket látunk, az idős főhős például Stellan Skarsgård, az apát a nagyszerű Tobias Santelmann játssza, a nőt pedig, aki mellett mégis tud gondolkodni Danica Curcic alakítja – igaz, a gyerekszínészek náluk jóval kevésbé hagynak nyomot.
Értékelés: 6/10
