A fejlett nyugati civilizáció érkezése sehol sem volt jó hír az őslakosság számára, és ez történt Ausztráliában is. Azzal a különbséggel, hogy a fejlett civilizációt elsősorban kőkemény börtöntöltelékek képviselték – ne feledjük, évtizedekig börtönkolónia volt -, míg az őslakosok a szokásosnál is kevésbé voltak erre felkészülve. A fehérek által visszataszítónak és primitívnek talált „abók” – aboriginals – még nagyjából a kőkorszak szintjén álltak társadalmilag, a kietlen, szegényes tájon még törzsnek is alig nevezhető elszórt csoportjaik éltek. Akiktől aztán elvették földjüket, őket szolgaságba taszították. A szokásos történet.

Egy nép sincs a Földön, amelynek történelme ne lenne teli ocsmány, sötét, szégyellnivaló tettek egész sorával, nem ez a kérdés, hanem az, hogy hogyan tudja ezeket feldolgozni, kibeszélni magából. Ausztráliában sorra születnek az olyan művek, amelyek az őslakosság elnyomását mesélik el, és a részben őslakos rendező – és egyúttal operatőr - Warwick Thornton (Samson and Delilah) is azok közé a filmesek tartozik, akik egyfajta küldetésként tekintenek a témára, és ez jó és rossz is egyben. Jó, mert egyáltalán megszületett a film, jó, mert érződik, milyen fontos volt a téma az alkotók számára, és az is, hogy beleadták a szívüket, lelkület, és rossz, mert néha túlságosan is akarják, hogy eljusson az üzenetük a nézőkhöz. De ne szaladjunk előre, lássuk, mi történik a Veszett vidékben, mit csinál már megint az a gonosz fehér ember. 

Hősünk egy bizonyos Sam Kelly, egy öregedő, hallgatag, keményen dolgozó őslakos, aki egy mélyen vallásos és becsületes fehér férfi birtokán él feleségével. Csakhogy a szomszéd farmra új tulajdonos érkezik, egy megkeseredett, alkoholista veterán, aki „elkéri” Samet és asszonyát egy kis munkára, és miközben Sam az állatokat tereli, megerőszakolja a feleségét, majd amikor mindent elvégeztek, elzavarja őket. A történet azonban csak itt kezdődik, mert a részeg szomszéd egy szökött bennszülött fiút üldözve Samre támad, aki önvédelemből kénytelen lelőni. Mivel tudja, hogy senki sem hinne neki, ő és asszonya nekivágnak a szikár, kegyetlen tájnak, a nyomukban pedig ott liheg a törvény helyi képviselője, aki maga sem mentes a megfelelő előítéletektől.

A törvény elől (igazságtalanul megvádolt) menekülő ember a westernek régi alapeleme, merthogy hiába járunk Ausztráliában és az 1920-as években – utóbbira csak egy mozivászon és egyetlen autó emlékeztet, de mindez lehetne 50 vagy 70 évvel korábban is -, azért ez vitathatatlanul egy western. Márpedig az ausztrálok nagyszerű, zsigerien erős westerneket készítenek, mint a hasonló témájú Nyomkövető vagy a véres, de zseniális Az ajánlat John Hillcoattól. És Thornton nagyszerűen építi fel történetét, ügyesen visz el minket a keserű konfliktusig és az elkerülhetetlen tragédiáig, de a legizgalmasabb rész a menekülés. Amikor egy idősödő, hallgatag férfi, nyomában még hallgatagabb feleségével átvág azon a jellegzetes tájon (Alice Springs környékén forgattak, az ún. Északi Területen) az egyszerre méltóságteljes és szomorú, hiszen tudjuk, ennek nem lehet jó vége. A film sok szereplővel dolgozik, fehérrel és feketével is – a bennszülötteket így hívják itt -, és érezhetően az utóbbiak a kidolgozottabbak, életszerűbbek, míg az előbbiek sokszor csak egy-egy bizonyos típust képviselnek. A jó lelkű emberbarátot, a semmirekellőt, a gyenge jellemet, vagy a kemény rendőrbírót.

Utóbbit az ausztrál film mindenese, Bryan Brown játssza, és persze feltűnik a szintén kihagyhatatlan Sam Neill is, de messze érdekesebb náluk a Samet alakító Hamilton Morris, egy pocakos, őszülő hajú, széles arcú, tulajdonképpen csúnyácska, vagy jobb szóval szokatlan külsejű bácsi. Akinek egyetlen pillantásában benne van minden fájdalom, amit sok-sok generáción át elszenvedtek ezek az emberek, és a film akkor jó, ha nem magyaráz, csak mutat. Amikor magyaráz, például a tárgyaláson, akkor esetenként nehézkes, szájbarágós lesz a történet, de ez sem von le az erejéből, abból a jószándékból és tisztességességből, ami minden kockájából kiérződik.

Értékelés: 8/10