Kétezer embert kérdeztek meg róla. A végeredmény: papírforma.
Egy áprilisban végzett felmérés során 2000 amerikai nézőt kérdeztek meg online arról, hogy szerintük mi egy film ideális játékideje. A válaszadók a 92 percet választották a legkedveltebb hossznak. Tizenöt százalékuk a 120 percnél hosszabb filmeket tartotta elfogadhatónak, míg mindössze 2 százalékuk volt elégedett a 150 percnél (2,5 óra) hosszabb filmekkel.
A felmérés eredménye első látásra ellentmond a látogatottsági adatoknak, hiszen minden idők 10 legnagyobb bevételt hozó filmje közül kilenc két óránál hosszabb, három (Bosszúállók: Végjáték, Avatar: A víz útja és Titanic) pedig három óránál is hosszabb. Egyedül Az oroszlánkirály 2019-es remake-je marad a kétórás határ alatt a 118 perces játékidejével.
Egyre hosszabbak és hosszabbak a blockbusterek, 130 perc alatt már nem divat filmet készíteni. Mi lehet ennek az oka?
A problémának már mi is külön cikket szenteltünk, de előkerült akkor is a téma, amikor néhány (amerikai) mozi engedély nélküli szünettel szakította meg Martin Scorsese 206 perces filmjének, a Megfojtott virágoknak a vetítését. Scorsese korábban azzal védte meg a maratoni játékidőt, hogy: "Vannak, akik öt órán át ülnek a tévé előtt, mások három és fél órát néznek egy színházi előadást... adjatok a mozinak egy kis tiszteletet".
A What to Watch legújabb kutatása szerint a kereskedelmileg legsikeresebb filmek átlagos játékideje növekszik: az 1981-es 110 perchez képest 2022-ben már átlagosan 141 perc hosszúak a filmek. Ennek számos oka van, kezdve a streamingplatformok előretörésétől, ők ugyanis figyelmen kívül tudják hagyni a mozis vetítési menetrendek merevségét (ha túl hosszú egy film, akkor kevesebb vetítést lehet belőle tartani az adott moziban), egészen a drága vizuális effektek és akciójelenetek bemutatásának igényéig, amelyek az elmúlt évtizedekben elszaporodtak.
Via: The Guardian