Hihetetlen, de már két évtizede történt, hogy a Jack Nicholson alakította kényszerbeteg író, Melvin Udall úgy próbált meg áttipegni Manhattan utcáin, hogy nem lépett repedésre, és hogy azt mondta Carolnak, a pincérnőnek, hogy miatta akar jobb emberré válni.

A Lesz ez még így se! annak idején műfajához képest elég magasnak számító büdzséből, 50 millió dollárból készült (a stúdiók ma már nem adnának ennyit egy hasonló, karakterek összjátékára épülő filmre), és 1997. december végi bemutatásakor az Egyesült Államokban mindössze 12,6 milliót hozott össze az első hétvégén. Balszerencséjére ugyanis a Titanickal egy időben volt a premierje – ám eztán, pár hónap leforgása alatt a romantikus komédia igazi siker lett: Észak-Amerikában közel 150 millió, világszerte pedig több mint 300 millió dollárt zsebelt be.

Az összesen hét díjra jelölt alkotásnak nem volt túl nagy szerencséje az Oscar-gálán sem, hiszen 1998 volt az az év, amikor szinte minden trófeát a Titanic vitt haza. Ezzel együtt hatalmas eredménynek számít, hogy a Lesz ez még így se! nyerte el mindkét főszereplői kategória díját – ilyen akkor történt utoljára a díj történetében.

A film rendezője, James L. Brooks, női főszereplője, Helen Hunt és az egyik fontos szerepet játszó Greg Kinnear (őt is jelölték a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarra) nemrégiben a Varietynek adott interjúban nosztalgiáztak a Lesz ez még így se! készítéséről.

Brooks bevallotta, hogy amikor újranézte saját munkáját, annál a jelenetnél, amikor Melvin Carol szemébe vágja, hogy még az ő kisfia is meg fog halni egyszer, „hihetetlenül erősnek és veszélyesen jónak” érezte a színészi játékot. „Egyszerűen el voltam bűvölve.

Nem akartam elhinni, hogy ehhez nekem valami közöm van”

– mondta a rendező.

Az alkotó azt is elismerte, hogy közel sem Helen Hunt volt az első választása a női főszerepre. Sőt először nem is akarta elhívni a meghallgatásra, mert nem tűnt számára alkalmasnak. A kiválasztás folyamata később is nehezen haladt, ezért egy ponton Hunt azt mondta Brooksnak: „Nem zavar, ha még egyszer vissza kell jönnöm, de azt hiszem, most már valamiféle döntést kéne hoznod.”

A meleg művész, Simon kiválasztása még keményebb diónak bizonyult. „Hosszú hónapokon keresztül kerestük a megfelelő embert. Találkoztam olyanokkal, akik még sosem játszottak addig, és olyanokkal is, akik már kifejezetten híresnek számítottak. Gregre a barátom, Garry Marshall hívta fel a figyelmem. És amikor elmentem megnézni (éppen San Franciscóban forgatott), tudtam, hogy ő az. Van valami elképesztően szerethető benne” – mesélte James L. Brooks.

„A világon mindenki jelentkezett arra a szerepre. Szerintem még a szüleim is elmentek a meghallgatásra”

– tette hozzá viccesen a Simont alakító Greg Kinnear. „De nagyon örültem, hogy én kaptam. Abban a pillanatban megszerettem Simont, hogy elolvastam a forgatókönyvet.”

A beszélgetésen szóba került az is, hogy

vagy karikatúraszerű, kétdimenziós alakoknak állították be őket. Kinnear szerint ennek az volt a titka, hogy egyáltalán nem számított, hogy Simon meleg. Úgy volt megírva, mint „egy csodálatos emberi lény, minden sebezhetőségével és erejével együtt”.

Az interjún a férfi főszerepet játszó Jack Nicholson sajnos nem tudott részt venni, de a megszólalók sokat emlegették. Az egyik legfontosabb emlékük vele kapcsolatban az volt, hogy

meglepő módon egyáltalán nem volt könnyű a számára megfogni a figurát.

„Kész kínzás volt ez neki. És be kell valljam, én sem voltam ebben akkortájt túl nagy segítségére. Az instrukcióim csak arra korlátozódtak, hogy azt ismételgettem: nem, nem így kell. Ezzel pedig az őrületbe kergettem. Egy nap azonban, amikor már végképp zsákutcába kerültünk, mindenki mást hazaküldtem a stábból, és ottmaradtunk beszélgetni, csak mi ketten. Két-három órán át beszéltünk, már egyáltalán nem emlékszem, hogy miről. De másnapra minden rendben volt” – emlékezett vissza James L. Brooks.

Aki még több érdekességre kíváncsi a Lesz ez még így se! című romantikus komédiával kapcsolatban, itt olvashatja el a teljes interjút.