Az első rész is remek volt, az amerikai jegybevételekből pedig már sejteni lehetett, hogy a folytatás sem sikerült rosszul, de még ehhez képest is nagyon kellemesen csalódtunk!
A 2018-as év nagy meglepetésfilmje volt a Hang nélkül, ami tökéletesen vegyítette a legjobb horrorfilmes fordulatokat és a világvége produkciók kliséit egy függetlenfilmes produkció eredetiségével és egy családi dráma hitelességével. Ez egy olyan film volt, ahol minden egyes szereplőért iszonyatosan izgultunk, igaz, pont azért, mert John Krasinski rendező, akit eddig főleg vígjátéki színészként ismertünk – ő volt például az Office tréfamestere -, csak egy, a világtól elzártan élő család sorsára összpontosított. A nagy feladat nyilván az volt, hogy a nagy siker által eleve garantált folytatásban, a Hang nélkül 2-ben innen hová lépjen tovább ő és a megfogyatkozott kis család.
Emlékeztetőül: a világot idegen lények hódították meg, akik hang alapján tájékozódnak, és úgy néznek ki, mint nagyon sokat gyúró, óriási karmokkal felszerelt hatalmas mutáns botsáskák. Ja, és sebezhetetlenek. Pontosabban majdnem, mert a család siket nagylánya (Millicent Simmonds) rájön, mi a gyenge pontjuk, de az összecsapásban meghal az apuka (Krasinki), marad a lány, az öccse (Noah Jupe), az anyuka (Emily Blunt), az újszülött kisbaba, akiknek menniük kell, mert ég a házuk. Konkrétan. A veszélyes út során egy másik túlélőre bukkannak, egy Emmett nevű kiégett, a reményről már jórészt lemondott férfira (Cillian Murphy), és hamarosan rájuk találnak a lények is. Nem egyszerűsíti a képletet az, hogy a nagylány úgy dönt, tudásával megmenthet másokat is, pedig új barátjuk többször is figyelmezteti őket: aki mindezt túlélte, azt jó eséllyel már nem érdemes megmenteni.
A folytatáshoz persze nyilván meg kellett lépni bizonyos dolgokat – például új arcokat behozni -, és meg kellett hozni bizonyos döntéseket. Az előzetes alapján, amiben visszajátszásban láthattuk az idegen lények érkezését, és láthattunk más túlélőket is, azt hihettük, hogy Krasinski tágítja a film univerzumát, és elmegy a posztapokaliptikus történetek irányába, ahol az ember embernek farkasa, mint a The Walking Deadben és más hasonló munkákban, vagy ne adj’ isten újfajta szörnyeket hoz be, 20-ra lapot húzva. Furcsa módon a Hang nélkül 2 ugyan belenget ezek közül párat, de végül gyakorlatilag marad az eredeti receptnél, csak új helyszínekkel, és milyen jól teszi. A váltás inkább ez, hogy itt már nem az anyuka, hanem az első részben is fantasztikus nagylány lesz az igazi főhős, az ő eltökéltsége, hajthatatlansága és bátorsága viszi előre a filmet, és ez is baromi jó döntés volt.
Első blikkre nem Millicent Simmonds az, akiről elhisszük, hogy elvisz a hátán egy filmet, pedig simán elvisz, részben azért is, mert a színésznő és a karakter majdnem egy. Simmonds 12 hónaposan lett siketnéma, ha minden igaz, gyógyszertúladagolás miatt, és nem eljátssza, hogy alig tud szavakat formálni, és azt, hogy lesnie kell a másik szájmozgását, hogy megértse, mit mond, hanem ő tényleg ilyen. És akkor képzeljük el, ahogy egy ilyen kislány megéli azt a világot, ahol minden a darabjaira hullott, ahol mindenhol veszély leselkedik rá és szeretteire, már aki még él közülük, ő pedig magatehetetlen a hallókészüléke nélkül, mégis megy előre, hiszen bátrabb mindenkinél – pont azért, mert kétségbeesettebb mindenkinél.
Emily Blunt és a mindig zseniális Cillian Murphy pedig nagy alázattal „játszanak alá” ennek a lánynak, és persze kapunk egy jó, de nem rendkívüli sztorit, amiben ugyan akadnak jókora logikátlanságok, de nagyon nem érdemes belekötni, és megkapjuk a szörnyeket, akik ugyan már sokkal kevésbé ijesztőek, viszont egy olyan profi stáb mozgatja őket, akik tudják, hogyan kell a lehető leghatásosabban ránk ijeszteni. Mert a nagyszerű karakterek és az emberi dráma mellett azért ott van a remekül összerakott, zsigerien izgalmas akció is. És ez így együtt van olyan jó, mint az első rész, és egész kivételesen most annak is örülünk, hogy az alkotók egy harmadik filmben gondolkodnak.
Értékelés: 8/10
