Lehet, hogy a mi hibánk, mert inkább politikai szatírát, de legalábbis valami vagányat vártunk Seth Rogentől, aki végül egy kedves romantikus vígjátékot hozott össze Charlize Theronnal.
Nem véletlenül volt annak idején annyira sikeres a Sztárom a párom (1999), és nem csak Julia Roberts széles mosolya, illetve Hugh Grant bárgyú hebegése miatt szerették úgy a filmet a népek, hanem azért is, mert minden átlagember előtt felvillantotta a lehetőséget, hogy egyszer összejöhet valakivel, aki messze, de nagyon messze áll felette. Mert a filmsztárok is emberek, ők is lehetnek magányosak és ők is tudnak szeretni. És Seth Rogen legújabb egotripje alapján nem csak a filmsztárok, de a szép és fiatal politikusnők is teli vannak érzéssel, csak kell valaki, aki előhozza ezeket belőlük. Mondjuk valaki, aki úgy néz ki és úgy viselkedik, mint Seth Rogen.
Bár Rogen ezúttal csak az egyik főszereplő és állandó alkotótársával, Evan Goldberggel az egyik producer, a Csekély esély kifejezetten az ő filmje, minden rá lett írva és formázva, az ő világnézetét tükrözi minden, ami elhangzik, így nem csoda, hogy abszolút önmagát alakítja. Ő Fred Flarsky, a nagyszájú liberális újságíró, aki nagggyon laza, szeret szívni, a spanjával lógni, és megvan a véleménye a világról, különösen a politikát befolyásoló, romlott milliárdosokról. Fel is mond rögtön, amikor egy ilyen milliárdos (Andy Serkis Steve Bannonnak álcázva) vásárolja fel a lapot, aminek dolgozik, de kap rögtön állásajánlatot. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszter asszonya (Charlize Theron) kéri fel, hogy legyen a szövegíró csapat tagja az új, környezetvédelmi projektjében, ami nem mellesleg ugródeszka az elnökjelöltséghez. Majd’ elfelejtettük, a csinos, intelligens és ambiciózus külügyminiszter asszony volt Mr. Flarks bébiszittere annak idején, és egyáltalán nem közömbös hősünk számára.
A többi pedig abszolút kiszámítható. Összejön a slampos, de vicces újságíró a miniszternővel? Össze, mint a sicc! Kínos helyzetek sorát produkálja bárdolatlan, de őszinte hősünk? Arra mérget vehetünk. Ha már Seth Rogen filmről beszélünk, előkerül valamilyen vicces drog? Mint a szél! A politika mocskos világa bezavar a kapcsolatukba? Naná, hogy bezavar. Mindent legyőz végül a szerelem? Le hát, milyen romantikus vígjáték lenne ez, ha nem győzne. És semmi baj nincs a kiszámíthatósággal, a kiszámíthatóság a maga összes sablonjával és kliséjével a romcomok alappillére, függetlenül attól, hogy a politika vagy a lóápolás világában járunk. Az amúgy szerethető és abszolút nézhető Csekély esély egyszerűen HÍG.
Hiába töltünk több mint két órát hőseinkkel, nem tudunk meg róluk többet, mint az első öt percben, és hiába a feleslegesen hosszú idő, amit újságírónk a politika világában eltölt, semmit nem tudunk meg a kampányokról, a szövegírásról - tényleg, hol a szövegíró csapat többi tagja -, a külügyi munkáról vagy bármiről. Amit látunk, az csak egy jópofa, de kissé ötlettelen vígjáték kellék egy gyakorlatlan vagy lusta dramaturggal, aki nem vette a fáradtságot, hogy az egyes, adott esetben tényleg vicces jeleneteket úgy fűzze össze, hogy azok még viccesebbek legyenek. Az ennél azért jobb filmeket, például a Fifti-fiftit jegyző Jonathan Levine rendező nyilván azt gondolta, hogy Seth Rogen majd elviszi a filmet, hiszen önmagát adhatja, semmi sem köti a kezét, és ott van mellette a mindig remek Charlize Theron, szóval megy ez magától is, ő néha azért ránéz a forgatásra. És Theron tényleg jó, vele nincs is semmi baj, csak az egész van túl bő lére eresztve – úgy 30 perc kivágásával, merészebb, belemenősebb poénokkal talán kaphattunk volna egy jó kis feszes politikai szatírát. De nem kaptunk.
Értékelés: 6/10
