Van egy icipici gondom a megtörtént esetek alapján készült filmekkel. Különösen akkor, ha az érintettek nem csupán még ma is köztünk járnak, de ők maguk adják el a megfilmesítés jogát. Mert ugye nem csupán rengeteg pénzt keresnek azzal, hogy film készül az életükről és általában valamiféle általuk elkövetett stikliről, hanem meg is szabják ennek feltételeit. Vagyis, ha megtehetik, ők formálják és alakítják azt, amit a vásznon látunk, és lehet, hogy megtörtént az eset, csak nem úgy, ahogy ők mondják. És miért mondanának bármi rosszat is magukról?

Az Elit játszma esetében a hölgy, akiről a történet szól, még azt is megszabta – udvariasabb verzióban javasolta -, hogy Jessica Chastain játssza el őt, és lássatok csodát, Miss Chastain alakítja vörös haját barnára festve Molly Bloomot, az egykori tehetséges profi síelőt, aki végül egész más területen szerzett magának sikert és hírnevet. Nyilván volt javaslat Steven Spielbergre vagy Ridley Scottra is, de ők nem értek rá, így a választás végül Aaron Sorkinra (Social Network - A közösségi háló, Charlie Wilson háborúja) esett, aki ugyan filmrendezőként elsőfilmesnek számít, de forgatókönyvíróként Hollywood legjobbjai között van, ráadásul a megtörtént esetek feldolgozásának specialistája. És Sorkin egyetlen húzással szinte lényegtelenné teszi, hogy mi is történt pontosan Molly Bloom híres-hírhedt illegális pókerjátszmáin: olyan gyorsan pörget mindent le, hogy ne legyen időnk elgondolkodni a részleteken.

Persze a „pörgetés” egy kevésbé tehetséges rendezőnél csak összecsapást jelent, a lényeges pontok átugrását és mindenféle hangsúly kihagyását, ám erről itt szó sincsen. Sorkin egyrészt elképesztőn jól ír, itt még a nagy ritkán előforduló, kevésbé sikerült jeleneteknél sincsen egy rosszul megírt, félrebillenő mondat sem, ami már önmagában is nagy szó, másrészt ezek a mondatok úgy pattognak, mint amikor egy árverésen a kikiáltó veri éppen fel az árakat. Az első pillanatoktól kezdve, amikor megismerjük a még fiatal Mollyt és egy sérülés miatt félrecsúszott sportolói pályafutását, a film bombázni kezd minket tényekkel, adatokkal, érdekességekkel, és ez így megy majdnem 140 percen át, de az Elit játszma furcsa módon mindvégig képes fenntartani az érdeklődésünket. Vajon hogyan?

Úgy, hogy a Molly Bloom által javasolt Jessica Chastain történetesen tökéletes Molly Bloom, függetlenül attól, milyen ember az igazi, mert az egy ponton túl teljesen lényegtelenné válik. Végignézzük, ahogy a csinos, fiatal nő belecsöppen a póker világába, először csak mint egy gazdag seggfej gyorsan tanuló asszisztense, aki remek szervezőnek bizonyul, majd amikor főnöke fejére nő, és az kirúgja, saját játszmákat kezd. Amiken aztán filmsztárok, rendezők, sportolók, milliárdos üzletemberek és végül dúsgazdag orosz maffiózók próbálják ki a szerencséjüket – csupa férfi, nem mellesleg -, amíg le nem csap az egészre az FBI, bár előbb az olasz maffia látogatja meg hősnőnket. És ez a különben javarészt könnyed film legijesztőbb jelenete, a másik az, amikor egy meg nem nevezett filmcsillag megpróbálja tönkretenni Mollyt. Az illetőt némi meglepetésre rendszerint pipogya lúzereket alakító Michael Cera alakítja, és a rossz nyelvek szerint a karaktert Tobey Maguire-ről mintázták, akit amúgy is mindenki csak Hannibal Lecternek nevezett a kártyaasztal körül.  

Merthogy Sorkin a hihetetlen tempó és az elképesztően sűrű narráció és csattogó párbeszédek mellett is tudja, mikor tegyen be pont annyi drámát, hogy ne gondolkozzunk azon, miért van az, hogy ez a nő egyrészt milliókat keres illegálisan, bűnözők között forog, mégis tetőtől talpig becsületes. Merthogy a film vagy harmada megy el arra, hogy hősnőnk csökönyösen megtagadja, hogy megnevezze és bajba sodorja játékosait, még akkor is, ha azok igazi pöcsök voltak – ennek sokszori kihangsúlyozása a Molly ügyvédjét játszó Idris Elba egyetlen feladata, de jól csinálja -, és csupán kőkemény apjának (Kevin Costner) akart megfelelni. Mert ilyen nagyszerű ember Molly Bloom – mondja magáról a nézőknek Molly Bloom. És az is csak utólag tűnik fel, hogy bár több mint két órát töltöttünk a hölgy társaságában, mégsem tudtunk róla meg semmit, pláne nem a magánéletéről, ami vagy nem is létezett, ami furcsa lenne, vagy sikerült teljesen kivetetnie a filmből.

No, ez a bajom a megtörtént eseteket feldolgozó filmekkel, az Elit játszma mégis izgalmas, feszes és rendkívül szórakoztató, színészeiből pedig a legtöbbet hozza ki. Ez különösen igaz Chastainre, akinek korábbi törékeny, értelmiségi szerepei után most egy keményebb és egy-két árnyalattal közönségesebb karaktert kell életre keltenie, és ez nagyon jól áll neki.

Értékelés: 8/10