Mi van, ha az embernek örökbefogadott gyermeke van, és minden a feje tetejére áll körülötte, és úgy érzi, nem tud mit kezdeni a gyerekkel, aki nem is az övé? Visszaviszi a boltba? Mármint az árvaházba?
Kristoffer Joner nyúzott, viharvert arca megér egy tanulmányt. Mintha a színész alkatilag is képtelen lenne a mosolyra, mintha minden nap csak jobban megviselné, ám mégsem taszító vagy unalmas ettől. Látszik, hogy van története, és nem véletlen, hogy Arild Andresen norvég rendező úgy szeret vele dolgozni, pedig jó skandináv színésszel tényleg teli van a spájz. Talán miattuk van az, hogy egy skandináv filmben ritkán csalódik az ember. Pedig Az igazi törödés nagyrészt a távoli Kolumbiában játszódik.
Kjetil – ő Joner - és Camilla kedves, szimpatikus norvég házaspár, életükben legfeljebb annyi a szokatlan, hogy a férfi egy olajfúrótornyon dolgozik mérnökként, váltott turnusokban, és az, hogy van egy Daniel nevű, örökbe fogadott, kolumbiai származású kisfiuk. Aztán Camilla váratlanul életét veszti egy autóbalesetben, így férje egyedül marad hatéves kisfiával, aki persze igazából nem is a kisfia, és akivel nem tud mit kezdeni. Több okból is. Mert nem ért a gyerekneveléshez. Mert nem érzi sajátjának a fiút. Mert mindez akadályozza a munkájában. Mert a Daniel körülötti apró-cseprő dolgok miatt meg sem tudja gyászolni feleségét. És ez egy ördögi kör, mert a magát elutasítottnak, elhanyagoltnak érző fiú is egyre kevésbé kezelhető, és hősünk végül úgy dönt, visszaviszi a gyereket szülőhazájába.
És persze nem mondhatja ki, hogy megszabadulna tőle, pedig erről van szó, sőt, azt sem mondja el, hogy meghalt a felesége, így hazudik az árvaházban, hazudik annak a férfinek, akit segítőként alkalmaz, és akinek a családja szinte sajátjaként kezeli a már spanyolul sem tudó kisfiút, miközben ő az anyát próbálja megtalálni. És persze a keresés nem csak magában a zsúfolt és helyenként veszélyes Bogotában zajlik, hanem hősünk lelkében is, hogy kicsit közhelyesek legyünk, és itt nagy utat kell bejárnia, de a nézőnek nyilván nincs kétsége azzal kapcsolatban, mi lesz ennek az eredménye. Mert ez egy rendkívül humánus, szerethető alkotás, ami nem akar senkit sem feleslegesen kínozni, és még így is mélyen átérezhető a helyzet. Elsősorban persze a férfi - nevezzük apának - szempontjából, hiszen ő kerül döntéshelyzetbe, de ott van a kisfiú, aki gyakran azt sem érti, mi zajlik körülötte.
És a Danielt játszó gyerekszínész, Kristoffer Bech nagyszerű választás volt, gyakorlatilag beszélnie sem kell, mégis mindent ki tud fejezni egy mosollyal – vagy annak hiányával. És persze tudjuk, hogy ez egy film, és ő egy színész, aki azt játssza el, amire instruálják, rajta keresztül könnyű átérezni, milyen lehet egy idegen családhoz kerülni kiszolgáltatott gyerekként, kevés kapaszkodóval, majd miután sikerült beilleszkednie, azt is átélni, hogy az egész felborul, és minden bizonytalanná válik. Ajánljuk mindenkinek, akinek csak átsuhant az agyán az örökbefogadás gondolata, vagy akinek családtagja, barátja vagy kollégája örökbefogadó.
Értékelés: 8/10
