Ki ne szeretné az olyan filmeket, amelyekben semmi nem az, aminek látszik, és ahol a főhősnek a sötétben kell tapogatóznia, amíg rá nem jön, hogy kik mozgatják a szálakat a háttérből? Mi szeretjük, és foglalkoztunk is már a témával, összegyűjtve a műfaj olyan nagy klasszikusait, mint A Parallax-terv, A keselyű három napja, Az elnök emberei vagy a JFK. Most viszont a kevésbé (el)ismert filmek közül válogattunk.

Titkos ügynök (1936)

A brit hírszerzés megrendezi egyik ügynökének, Edgar Brodie-nak (John Gielgud) a halálát, hogy Svájcba küldjék, ahol egy német kémet kell felkutatnia és likvidálnia. Két ügynök, Elsa Carrington (Madeline Carroll) és A tábornok (Peter Lorre) kísérik el, és meg is találják a kémet egy vonaton, de amikor egy amerikai (Robert Young) felszáll a vonatra, és megpróbál összebarátkozni velük, elbizonytalanodnak a küldetésüket illetően.

Alfred Hitchcock a krimijeivel írta be magát a filmtörténetbe, de pályája korai, brit szakaszában kémthrillereket is készített, később pedig olyan klasszikusokat rendezett, mint a Forgószél vagy az Észak-északnyugat. A legtöbb Hitchcock-filmhez hasonlóan a Titkos ügynökben is vannak veszélyes szőkék, átverések, csavarok, és persze egy vonat, ahol izgalmas macska-egér játszmába torkollik a történet.

Gyilkosság a Fehér Házban (1997)

Egy nemzetközi válsághelyzet idején Harlan Regis nyomozót (Wesley Snipes) bízzák meg, hogy vizsgálja ki egy titkárnő meggyilkolását, akit a Fehér Ház fürdőszobájában találtak meg holtan. Regis beleegyezik, hogy a titkosszolgálat ügynökével, Nina Chance-szel (Diane Lane) együtt dolgozzon az ügyön, és miközben egyre fokozódik a politikai feszültség, Regis és Chance azt kezdik gyanítani, hogy a bűnténnyel a kormány próbál eltusolni valamit.

Minden idők egyik leginkább alulértékelt összeesküvéses thrillere a politika korrupt belső működésbe vezeti be a nézőket. Snipes és Lane duója erős, de legalább ilyen emlékezetes a veterán Alan Alda alakítása is.

A közellenség (1998)

Van, amikor úgy érezzük, megfigyelnek, és van, amikor a nagy testvér tényleg a nyomunkban van. Ebbe a helyzetbe kerül a Will Smith által alakított Robert Dean ügyész is, amikor egy kongresszusi képviselő meggyilkolásáról készült videofelvétel a birtokába kerül. Először csak diszkréten monitorozzák, később azonban - egymástól függetlenül - az Egyesült Államok összes hivatalos és nem hivatalos titkos szervezete a nyomába ered. Egy volt hírszerző tiszt (Gene Hackman) segítségével Dean megpróbálja bebizonyítani ártatlanságát, miközben a valódi gyilkost, a Nemzetbiztonsági Hivatal korrupt tisztviselőjét (Voight) is bíróság elé akarja állítani.

Tony Scott pont az ilyen, a középszerűnél jóval erősebb, a remekműnél azért valamivel gyengébb, profin megcsinált thrillerek specialistája volt, és most is hibátlanul visz minket végig a hétköznapi hős vesszőfutásán. A film érdekessége, hogy egy rajongói elméletnek is táptalajt ad, miszerint Hackman 1974-es pszichológiai thrillerének, a Magánbeszélgetésnek a folytatása. Abban a konteós klasszikusban a színész egy olyan paranoiás megfigyelési szakértőt alakít, aki kihallgatja egy gyilkosság tervét.

A Mandzsúriai jelölt (2004)

1962-ben ugyanezen a címen már készült egy film Frank Sinatra, Angela Lansbury és Janet Leigh főszereplésével, ami nyugodtan nevezhető klasszikusnak, Jonathan Demme remake-je így eleve nehéz helyzetből indult. Az új verzió alkotói szerencsére mertek elszakadni az eredetitől, és a sztorit saját korához igazították.

John Frankenheimer 1962-es thrillerének középpontjában a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió összeesküvőinek egy csoportja áll, akik a koreai háború veteránjának, Raymond Shaw-nak az agymosásával akarják meggyilkolni az amerikai elnökjelöltet. Demme verziója a nemzetközi összeesküvés helyett az amerikai politikai pártokon belüli korrupciót boncolgatja olyan színészekkel, mint Meryl Streep, Liev Schreiber és Denzel Washington. De mivel az agymosásos motívum megmaradt, a konteós paranoia sem hiányzik – szerencsére.

Égető bizonyíték (2008)

Ki mondta, hogy egy paranoiafilmnek mindenképpen drámai hangvételűnek kell lennie? A Coen testvérek zseniális szatírájában Linda (Frances McDormand) a korosodó fitneszedző, és kollégája, Chad (Brad Pitt) találnak egy USB-lemezt, amelyen egy CIA-ügynök, az alkoholista Osbourne Coxot (John Malkovich) visszaemlékezései vannak. Linda és Chad pénzt szimatol. Először megpróbálják megzsarolni a férfit, majd amikor ez nem jön össze, az orosz követségre mennek szerencsét próbálni. Nem jönnek rá, hogy olyan nagy nemzetközi játszmába keveredtek, ami túlnő rajtuk (mert ahhoz is hülyék, hogy megértsék), csak amikor már túl késő.

Túl azon, hogy nagyon vicces, az Égető bizonyíték színészi jutalomjáték is, és nehéz eldönteni, Pitt, Clooney, Malkovich vagy McDormand lubickol jobban a szerepében.

Hazugságok hálója (2008)

A Leonardo DiCaprio által alakított Roger Ferris CIA-ügynök veszélyes tervet dolgoz ki egy terrorista, Al-Saleem elfogására, és ehhez Ed Hoffman (Russell Crowe) ügynök segítségét kéri. Létrehoznak egy ál-terroristaszervezetet, hogy előcsalják rejtekhelyükről a célpontot, miközben megpróbálják titokban tartani a tervet Ferris felettese előtt. A férfi a fél világon keresztül üldözi emberét, ám minél közelebb kerül hozzá, annál több ellentmondásba és hazugságba ütközik.

Nem a Hazugságok hálója a legjobb film a témában, a Sziriána alaposabb, tényszerűbb, a Zöld zóna vagy A királyság (2007) izgalmasabb, és nem tartozik Ridley Scott legjobb munkái közé. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy nem egy izgalmas, fordulatos darabról van szó, Leonardo DiCaprio pedig mindent megtesz, hogy működjön a történet.

Jobb, ha hallgatsz (2014)

Amikor egy újságíró, Gary Webb (Jeremy Renner) az amerikai utcákat elárasztó crack eredete után nyomoz, arra is rájön, hogy a CIA hasznot húz a csempészett kábítószerből, és a pénzből a nicaraguai lázadókat fegyverezi fel. Annak ellenére, hogy figyelmeztetik, hogy vonuljon vissza, Webb folytatja a nyomozást, és egy nagyszabású összeesküvést leplez le. Ezzel azonban nincs vége a sztorinak, a CIA és néhány konkurens újságíró támadást intéz ellene és családja ellen egyaránt.

Michael Cuesta kémthrillere helyenként egyenetlen, de Renner lenyűgöző alakítást nyújt (Ray Liotta, Oliver Platt és Andy Garcia is említést érdemelnek), és az izgalmakhoz az is hozzájárul, hogy ezt az összeesküvés-elméletes sztorit nem a forgatókönyvírók találták ki, hanem a valóság ihlette.

Szövetségesek (2016)

A második világháború idején a kanadai légierő pilótája, Max Vatan (Brad Pitt) azt a feladatot kapja, hogy hajtson végre merényletet a casablancai német nagykövet ellen a francia ellenállás egyik harcosának, Marianne Beauséjournak (Marion Cotillard) a segítségével. Ők ketten egymásba szeretnek, és úgy döntenek, hogy új életet kezdenek együtt, de a házasságot hamarosan gyanú és félelem árnyékolja be, ami tönkreteheti kapcsolatukat, és globális következményekkel járhat.

Robert Zemeckis romantikus háborús kémfilmjének nem a romantika a leghangsúlyosabb része, de Pitt és Cottilard lebilincselően alakítják a hazájuk és egymás iránti hűségük között tépelődő ügynököket.

Zeroes and Ones (2021)

Az Ethan Hawke által alakított amerikai katonát Rómába küldik, hogy megakadályozzon egy lehetséges terrortámadást a Vatikán ellen. Miután megérkezik, megpróbálja megtalálni bebörtönzött, politikailag radikalizálódott ikertestvérét, aki a támadás meghiúsításának kulcsa lehet. Egyetlen éjszaka leforgása alatt kellene végére járnia az ügynek, és megvédeni a fővárost, miközben a különböző, egymással szemben álló frakciók manipulálni próbálják őt.

Az amerikai-olasz kémthrillert A mocskos zsarut is jegyző Abel Ferrerra írta és rendezte, és bár kissé kaotikus a narratívája, Hawke játéka, Sean Price Williams lenyűgöző operatőri munkája, és a római hátterek miatt is érdemes megnézni – a filmet a helyszínen forgatták a koronavírus 2. hulláma alatt.

via: Collider