Van, amikor annyira butára vesznek egy karaktert, hogy attól emelkedik magasabb szintre, és így képes ellopni a show-t - amiért meglepően gyakran jár Oscar-díj.
Anulu (Sal Borgese) - Kincs, ami nincs (1981)
Bud Spencer és Terence Hill tizennegyedik közös filmje, amiben hőseink 1981-ben egy egzotikus szigeten keresték a címbéli kincset, miközben tengelyt akasztottak a butuska bennszülöttekkel, a gonosz, bőrdzsekis kalózokkal és egy félőrült japán katonával – a nézők legnagyobb örömére. A legszórakoztatóbb karakter persze Pongo Pongo királynőjének mulya fia, Anulu (Sal Borgese), aki ugyan igyekszik harciasnak látszani,
de mindenki rendre lepofozza, beleértve a saját anyját is.
A történet során lassan kiderül, hogy az együgyű srác - magyar hangja Székhelyi József - apja a szigeten a békekötésről és a háború végéről mit sem tudó japán katona, Kamaszuka (John Fujioka), aki azonban kitagadta, mert nem elég jó harcos. Ma már természetesen nem lehetne egy európai színészt bennszülöttnek öltöztetni, és azt mondani, hogy legyél idióta és gagyogd végig a filmet, de Anulu annak idején óriási közönségkedvenc volt, és az még ma is.
Marv (Daniel Stern) - Reszkessetek, betörők! (1990)
Szokásos a film kapcsán azt írni, hogy Kevin McCallister (Macaulay Culkin) otthonába „két ügyefogyott betörő” mászik be, pedig ez nem teljesen igaz. A kettő közül a „rangidős”, Harry (Joe Pesci) dörzsölt, profi betörő kipróbált módszerekkel, az ő módszere az, hogy rendőr egyenruhában tartsanak az ünnepek előtt terepszemlét, és általában jó döntéseket hoz, mármint a saját szempontjából. A társa, Marv (Daniel Stern) a leggyengébb láncszem, az ő zseniális ötlete, hogy a kipakolt házakban egy ronggyal eltömíti a mosdót, hogy elöntsön mindent a víz – később így azonosítják a rendőrök a korábbi betöréseiket. Marv az, aki folyton rossz döntést hoz, aki elsőként pánikol be, és akinél elsőként megy fel a pumpa, és mindez csakis Kevin esélyeit növeli – Daniel Stern meg nagyon vicces a kócos hajával.
Dixon (Sam Rockwell) - Három óriásplakát Ebbing határában (2017)
A zseniális ír drámaíró Martin McDonagh (Erőszakik, A sziget szellemei) fekete humorú, Oscar-díjas drámája az 50-es évei elején járó Mildred Hayes (Frances McDormand) történetét meséli el. A nő úgy véli, a rendőrök
semmit sem tesznek annak érdekében, hogy megtalálják lánya gyilkosát.
A címbéli három óriásplakát is azért kerül ki, hogy a rendőrség hét hónap után végre tegyen valamit. Csakhogy a helyi rendőrfőnök (Woody Harrelson) a rák végső stádiumában van, és amúgy is mindent megtett az ügyben, miközben forrófejű, buta és rasszista helyettese, Dixon (Sam Rockwell) csak elmérgesíti a helyzetet, például amikor péppé veri a plakátos cég illetékesét. Mégis ő lesz az, aki azt hiszi, hogy végre a tettes nyomára bukkant, ám kiderül, az illető valószínűleg tényleg bűnös, de nem Mildred lányának megerőszakolásában és meggyilkolásában. Dixon ekkor indul el a megváltás útján, és az alakítás annyira jó volt, az átváltozás annyira hiteles, hogy Rockwell Oscart kapott érte.
Moe (Arturo Castro) - Országúti diszkó (2024)
Doug Liman remake-jéről kevés szó esett, pedig remekül sikerült darab, ahol – érezve az eredeti film bumfordiságát a történet oldaláról – a kőkemény akciót jófajta humor oldja fel. És persze, a főhőst, a levitézlett UFC harcosból lett kidobó Daltont alakító Jake Gyllenhaalnak is megvan a maga fanyar humora, de a szórakoztatásért leginkább egy egészen apró karakter felel. Moe (a Broad Cityből ismert Arturo Castro) a sameszok samesza, a Dell nevű verőember egyik haverja, de mivel nagy szája van és talán nem is rossz srác,
mindig dumál, akkor is, amikor nem kéne.
És a humor forrása a leggyakrabban pont az időzítés, és Moe kotyogása a lehető legfeszültebb helyzeteket oldja – például amikor törött karral vidáman integet az őt a verés után kórházba szállító Daltonnak. A guatemalai születésű Castro egyébként stand-uposként kezdte, és ez látszik is.
Alan Garner (Zach Galifianakis) - Másnaposok (2009)
A bumfordi Alan (Zach Galifianakis) nem a baráti társaság része, a vőlegény leendő sógora, és a haverok (Bradley Cooper, Ed Helms és a hamar eltűnő Justin Bartha) csak szívességből vitték magukkal a Las Vegas-i legénybúcsúra, hogy aztán mindent gallyra vágjon. Ő miatta tűnik el a vőlegény, ő miatta kerülnek folyton bajba,
miközben ő maga rendszerint nem is érti, hogy miről van szó,
hol járnak éppen, és ebben neki hol a felelőssége. Alan egy gyerekember, akinek odahaza is gondjai vannak, aki nehezen hoz önálló döntéseket, és aki kicsit megbolondul attól, hogy végre barátai lettek, és ettől még butábban viselkedik, mint általában. A szerepet gyakorlatilag Galifianakisra öntötték, aki nyilván nem ilyen a való életben, de mégis ilyennek képzeljük, és gyanítom, hogy a két folytatás is elsősorban miatta készülhetett el – és a Mr. Chow-t alakító Ken Jeong miatt.
Otto (Kevin Kline) – A hal neve Wanda (1988)
„Ne nevezzen ostobának!” – kiabálja a történet során többször is a Kevin Kline által alakított Otto, aki azért olyan érzékeny erre a szóra, mert tényleg roppant ostoba. Ezt például onnan tudni, hogy
azzal szokta magát felspannolni, hogy beleszagol a saját hónaljába,
pedig állítólag annak idején a CIA bérgyilkosa volt. Most viszont bajban van, mert eltűntek a frissen elrabolt gyémántok, és visszaszerzésükhöz „áruba kell bocsátania ” a csaját, amitől majdnem szétrobban. A hölgynek egy angol ügyvéd fejét kell elcsavarnia – ez volna John Cleese – és nem minden megy terv szerint, már csak azért sem, mert Otto rühelli az angolokat, viszont egy szadista állat. Kline mindenki meglepetésére Oscart kapott a legjobb mellékszereplő kategóriában – a meglepő nem a díj volt, hanem a tény, hogy egy vígjátéki alakításért adták, mert az Amerikai Filmakadémia tagjai rendszerint a drámákat részesítik előnyben.
Floyd (Brad Pitt) - Tiszta románc (1993)
A Brad Pitt által alakított Floyd a főhős, Clarence (Christian Slater) egyik barátja, Dick (Michael Rapaport) haverja és lakótársa a Tony Scott rendezte, de Quentin Tarantino írta remek filmben, és hát ő aztán tényleg megmutatja, milyen egy igazán rossz barát. Floyd egész nap otthon van, mert nincs munkája, a látottak alapján nem is keres melót, egész nap szív az ágyban fekve és a tévét bámulva, és röhörészik, illetve Rick sörét issza. Amikor Clarence üldözői eljutnak hozzájuk, Floyd a lehető legnagyobb természetességgel árulja el, hol húzta meg magát a srác – kétszer is, és csak a második esetben fenyegetik meg fegyverrel. Floyd legjobb mondata, amikor barátai vásárolni készülnek: „Hozzatok sört. Meg tisztítószereket.” Floyd nem takarít, a szerek másra kellenek!
