A Titanic vagy a Waterworld hatalmas díszletei jól ismertek, de bizony sok-sok film akad, amelyben óriási kulisszákat építettek fel.
Ben Hur (1959)
William Wyler klasszikusához mintegy ezer munkás takarított ki egy kőfejtőt, hogy ott építsék fel a híres fogatverseny arénáját. Több, mint 18 ezer kiló fából ácsolták a lelátók díszletét, amelybe tízezer statisztát ültettek. Mai árfolyamon mindez nagyjából nyolcmillió dollárba került.
Tízparancsolat (1923)
Cecil B. DeMille 1923-as alkotása az addigi filmtörténelem messze legdrágább darabja volt. Akkoriban más idők voltak, és amit csak lehetett, fel is építettek. A forgatás végeztével a hatalmas díszletek lebontása és elszállítása túl drága lett volna, és otthagyni sem akarták, hogy egy másik produkció potya ingyendíszletekhez jusson, így inkább lerombolták, és eltemették az egészet. 2012-ben egy csapatnyi régész felkutatta a maradványokat, és huszonegy, egyenként mintegy 140 kilós, gipsz Szfinx-fejet találtak.
Az élet csodaszép (1946)
Frank Capra klasszikusában egy egész városnyi díszletet láthatunk. Eredetileg egy 1931-es produkcióhoz készült egy egész főutca, három háztömb, 75 épület, üzletekkel és lakóházakkal. Capra mindehhez még hozzáépíttetett egy bankot, egy utat, zöldterületet, húsz nagy tölgyfával. Hogy a városka még természetesebbnek tűnjön, kutyákkal, macskákkal és galambokkal népesítették be.
Hátsó ablak (1954)
Ugyan Alfred Hitchcock krimije egyetlen szobában játszódik, James Stewart karaktere szobája ablakából belátja a szemközti épületet, a temérdek lakással, az udvart, sőt, a házon túl még a forgalmas utcából is látszik egy pici. Ezt pedig mind szépen fel is építették.
Batman (1989)
Tim Burton gótikus Gotham City-jét a Pinewood Studios 18 stúdiójában, illetve azok mellett, a szabadban építették fel. A katedrális makettja volt a pompás épületek között a legmagasabb a maga 11 méterével.
A mélység titka (1989)
James Cameron már a Titanic előtt sem vacakolt, ha óriási díszletekről volt szó: egy hatalmas, mintegy 25 millió literes tartályt építtetett egy elhagyatott atomerőműben, olajfúrótornyostól, elsüllyedt szovjet tengeralattjáróstól, amit aztán, ki tudja, miért, a forgatás végeztével otthagytak.
Hook (1991)
Ugyan Pán Péter történetének folytatása nem tartozik Steven Spielberg legjobb filmjei közé, de kétségtelen, hogy a hatalmas díszletek, különösen Hook kapitány kalózhajója egészen fantasztikusak. Mindezt harmincezer négyzetméteren építették fel, ugyanabban a stúdióban, amiben a Háborús játékok NORAD-központját.
Terminal (2004)
Nyilván nehezen kivitelezhető lett volna egy valódi repülőtéren forgatni, így a filmhez inkább felépítettek a düsseldorfi repülőtér mintájára egy komplett terminált a LA/Palmdale Regional Airport egyik hangárjában. A díszletben minden működőképes volt, beleértve az üzleteket, az étel- és fagylaltárusokat is.