Mennyire formálta a ti alakításotokat a srácok játéka az első Az filmből?  

Jay Ryan: Én még azelőtt újra megnéztem Jeremy Ray Taylor alakítását, hogy elmentem a meghallgatásra, és nagyon igyekeztem visszaadni az ő kedvességét és emberségét.

James Ransone: Én csak arra tudtam gondolni: „Az a srác rohadt gyorsan beszélt. Ha sikerül tartanom a ritmusát, akkor nem lesz semmi baj.” (NEVET)

Andy Bean: Teljes mértékben, minden manírját, a testtartását, az érzékenységét. 

Isaiah Mustafa: Ami azt illeti, én a meghallgatásra pont Chosen Jacobs beszédével készültem az első filmből, így aztán nagyon alaposan ismertem a játékát is.

Jessica Chastain: Sokszor újranéztem az első filmet, és nagyon alaposan megfigyeltem Sophia Lillis csodálatos alakítását, és igyekeztem visszaadni annak a meghatározó elemeit. Például akkor, amikor annyi év után újra felfedezem azt a képeslapot, megpróbáltam azt utánozni, amit ő csinált annak idején, amikor először megtalálta a lapot, azt, ahogy a kezében tartotta. Nem mondtam el Andynek [Muschietti], hogy ezt fogom csinálni, de amikor észrevette, hogy pont ugyanúgy tartom a kezem, mint ahogy azt Sophia tette, azt mondta, „Szóval az ő kezével játszol?”.

James McAvoy: Igen, bevallom, lenyúltam Jaeden Martell érzelmi sebezhetőségét és nyitottságát. Gyerekként Bill az elfojtás és a teljes sebezhetőség különös keveréke, és Jaeden ezt tökéletesen játszotta el. Én pedig elloptam az alakítását, el bizony. (NEVET)

Bill Hader: Nos, Finn Wolfhard, hát nem volt nehéz. A srác csapnivaló színész (NEVET), és akár álmomban is eljátszottam volna, amit csinált. Csak viccelek, teljes mértékben azt a karakterívet követtem, amit még ő rajzolt meg.

Andy Muschietti - az volt fontos számodra, hogy a felnőtt színészeid tökéletesen visszaadják a gyerekek alakítását, vagy nyitott voltál arra, hogy a szerepüket a saját módjukon értelmezzék?

Andy Muschietti: Ami azt illeti, mindkettő fontos volt. Nem kértem tőlük, hogy a gyerekszínészek alakításának egy bizonyos mennyiségét, egy adott százalékot teljesítsenek, csak arra bátorítottam őket, hogy megnézzék az első film alakításait – és ebben voltak bizonyos meghatározó pontok, mint a fizikalitás. Legfőképpen azonban azt akartam, hogy közel kerüljenek azokhoz a karakterekhez, amiket a közönség megismert és megszeretett, de azt a szabadságot is megadtam a színészeknek, hogy körbejárják ezeket a karaktereket, és ők maguk döntsék el, hogy milyen vonásaikat tartják igazán fontosnak.

Voltak rémálmaitok a forgatás alatt?

James McAvoy: Nekem voltak, és elég furcsák. Gyerekként elolvastam az AZ-t, és nagyon tetszett, de nem ijesztett meg. Aztán, már felnőttként újraolvastam, és sokáig rémálmaim voltak Pennywise-ról. A legtöbbre már nem emlékszem, de az egyik megmaradt bennem: arra emlékszem belőle, hogy az ágyban fekszik mellettem, és a hátamat simogatja, én pedig úgy csinálok, mintha aludnék. És ez kib***ul rémisztő volt.

Bill Hader: Igen, ez elég ijesztően hangzik.

Jay Ryan: Nekem PJ-ről [James Ransone] volt nemrég egy elég bizarr álmom. (NEVET)

James Ransone: Nem ez volt a kérdés!!! 

Jay Ryan: Nem, a forgatás alatt nem, csak az utószinkron után, amikor már többet is láthattam a kész filmből, akkor kezdtek furcsa álmaim lenni.

Andy Muschietti: Elképesztő, hogy a forgatás alatt mennyire bíznak benned a színészeid, és aztán, amikor már készre van vágva az anyag, alatta van a zene és jönnek hozzá a vizuális effektusok, megmutatod nekik a filmet, mire ők: “aha, most már értem, mit akartál!”

Szerintetek az életetek során voltatok valaha is egyfajta Vesztesek Klubja tagok?

Bill Hader: Biztos, hogy nem.

Jessica Chastain: Micsoda lúzerek.

James McAvoy: Nálunk a nyári szünetben mindig együtt bandáztak a srácok, de a felállás mindig változott – az egyik nyáron ezekkel a srácokkal lógtam, a következőn másokkal. Ahol felnőttem, ott volt egy hosszú házsor, és ezeknek összeért a kertjük. A haverjaimmal sokszor ezekben a kertekben kalandoztunk, és az volt a kihívás, hogy zsinórban át kell jutni 20 kerten, de valahol középtájon volt egy nagy kutya, és ettől szinte lehetetlennek tűnt a feladat. Persze semmi olyan komoly és rémisztő nem volt, mint az AZ filmekben – de akkor is remekül mulattunk.

Isaiah Mustafa: Mi ilyen messzire nem jutottunk. Mi talán hárman voltunk haverok, és ha valakinek ott volt egy rokona, akkor azzal lógtunk együtt.

Jessica Chastain: Ha már volt egy negyedik, az egy csapat.

Isaiah Mustafa: Amikor heten voltunk, mindig előkerült a labda.

Jessica Chastain: Nekem nem voltak fiú barátaim, pedig örültem volna neki. Akkoriban valahogy minden különvált, a lányok és a fiúk sosem lógtak együtt. Pedig jó lett volna, talán más ember lett volna belőlem. (NEVET)

Meséljetek egy kicsit arról, hogy ti miként képzelitek el azt, hogy mi történt az általatok játszott karakterekkel a két film között eltelt 27 évbe, és ez hogyan hatott a játékotokra?

Isaiah Mustafa: Nem volt nehéz dolgom, Andy elmondta, hogy mit csinált a karakterem. (NEVET) Azt mondta: „Te vagy az egyetlen, aki Derryben maradt.” Mike-nak egyfolytában azon járt az esze, hogy megismétlődhet-e az, ami annak idején megtörtént velük. Szerintem úgy érezte, hogy kötelessége Derryben maradnia, hogy megőrizze azt az energiát, ami ezt a csapatot összetartotta annak idején. Vagyis amint a gonosz erő visszatér, ő felhívhatja a barátait, hogy azt mondja: „Csináljuk meg újra!”

Andy Bean, mi történt a te karaktereddel a köztes időben?

Andy Bean: A lehető legnormálisabb életet alakította ki önmagának, ami jórészt rutinból és állandóságból áll. Az, hogy rátalált a feleségére, kitöltötte az életét. Az, hogy kiszámítható volt az élete és elkötelezte magát a hazásság mellett, abszolút egymásból adódott. És ennyi elég is volt neki: egy gyönyörű, elégedett és kényelmes élet. Szerintem Stanley nagyon boldog volt, és minden emléket arról, hogy mi történt vele hosszú évekkel korábban, a szőnyeg alá söpört.

Mike hívása azonban mindent megváltoztat…

James McAvoy: A könyvben és a filmben is a Vesztesekből kétségkívül győztesek lesznek, de ennek a sikernek van egy sötét oldala – például a jelek szerint egyikőjüknek sem lehet gyereke. És ott vannak azok az érzelmi problémák, amik elsötétítik látszólag tökéletes életüket.

Jay, a te karaktered hatalmas átalakuláson megy keresztül...

Jay Ryan: Ben, miután maga mögött hagyta a kisvárost, futni kezd, mind fizikailag, mind érzelmileg, 27 éven át. Megtanulja, hogyan mondjon nemet, szembeszáll azokkal, akik zaklatják, és a saját szakmájában vezető egyéniség lesz belőle. Nem hiszem, hogy emlékszik azokra a szörnyű dolgokra, amik Derryben történtek, de nem felejtette el a jó dolgokat, és ezekhez az emlékekhez ragaszkodik, például Beverlyre, a barátságukra. A külvilág számára úgy tűnhet, hogy ennek az embernek megvan minden, de valójában nincsenek igazi emberi kapcsolatai. Szerintem ő már régóta várt Mike telefonhívására, és kész visszamenni Derrybe, hogy felfedje az igazi énjét.

James Ransone: Azt hiszem, Eddie sokféle terápián, gyógyszeres kezelésen és gyógyszerfüggőségen esett át. (Nevet) Szerintem nagyon sok időt töltött azzal, hogy ne gondoljon a gyerekkorára, és ehelyett a feleségével foglalkozott – pedig nem is igazán szeretik egymást. Vannak azok a típusú kapcsolatok, ahol mindig valamiféle projektbe vágtok bele, ami leköt titeket, és közben nem kell az igazi problémákkal és önmagatokkal foglalkoznotok.

Szerinted ehhez az anyjának is köze volt?

James Ransone: Egyetértek mindenkivel, aki szerint ez az egész a gyerekkori traumákról szól. Sokan vannak, akik később felnőnek, és nagyszerű dolgokat visznek véghez, de egy bizonyos ponton mindennel szembe kell néznünk. Amikor felnősz, magad mögött hagyod a gyerekkori problémáidat, de azok előbb-utóbb újra előkerülnek. Szerintem ez a történet is erről szól.

Bill, mi van a te karaktereddel, Richie-vel?

Bill Hader: Szerintem ő az elfojtás bajnoka. A vicces emberek már csak ilyenek, mindenből poént csinálnak, és így dolgozzák fel a problémáikat. Olyan, mintha nagyon őszinték lennének, pedig ez csak...

Jay Ryan: Depresszió.

Bill Hader: Depresszió. Pontosan. Azt hiszem, pont ezért nem gondolt a régi dolgokra. Ő az a típusú ember, aki nem szeret a saját bőrében lenni. És ő az első, aki azt mondja, amikor kiderül, mi történik: „Én húzok a p…ba!” Nagyon mélyen elfojt mindent.

Jessica Chastain: Beverlyt még mindig a szerelemről és a szeretetről alkotott képzetei töltik ki. Az első ember, akit igazán szeretett, az apja volt, vagyis a képzet, mely szerint az, akit szeretsz, egyben bánt is téged, örök nyomot hagyott benne. És egész életében olyanokat választott, akik nem teljesen szabadok, olyanokhoz vonzódik, akik saját magához hasonlóan megkínzott lelkek. Számára semmi sem egyszerű: a szerelem neki mindig szenvedés is volt egyben, és ha szenved egy kapcsolatban, akkor azt hiszi, az szerelem. És így találkozunk vele 27 év elteltével.

James McAvoy: Bill minden idejét írással töltötte. Minden tudatalatti dolog, az, hogy képtelen emlékezni, a munkájából köszön vissza. Nem tudja befejezni a történetét, mert lelkileg a saját történetét sem zárta le. Eközben azt igyekszik eljátszani, hogy szerelmes, de szerintem, amikor megérkezik az a hívás, rájön, hogy eddig csak egy szerepet játszott el, most viszont ideje, hogy hazamenjen, és újra önmaga legyen.

Andy Muschietti: Az Az: Második fejezetben olyan felnőttek történetét meséljük el, akiknek egy olyan félelemmel kell újra szembenézniük, amit a legmélyebbre temettek el. És lesznek olyan dolgok is, amikre a közönség nem fog számítani. Ezek a megtört emberek többnyire nagyon sikeresek lettek a szakmai életük során, de a legszörnyűbb emlékeiket mélyen elnyomták önmagukban. Aminek nyilván ahhoz a bizonyos nyárhoz van köze, de van itt olyasmi is, amire még az első film megnézése után sem számítanak majd a nézők. És ennek egy olyan eseményhez van köze, amire egyikük sem emlékszik, és amit mi sem láttunk, hiszen teljesen elfojtottak mindent ezzel kapcsolatban.

Ez egy olyan út, amit a Veszteseknek a saját gyerekkorukban kell megtenniük, hogy újra legyen erejük hinni. Ám van valami a gyerekkorukból, amivel végre szembe kell nézniük, de ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, meg is kell, hogy értsék, mi az, hogy végül legyőzhessék. Eddig főleg arról beszéltünk, min mentek át az egyes karakterek úgy általában, de arról is, hogy az általuk megtett út mit jelent a többiek számára. Nem tudsz valamin átlépni, amire nem is emlékszel, és alapvetően az határozta meg a felnőttkor felé vezető útjukat – hogy mindent körbe-körbe járnak. Beverlynek azóta is olyan kapcsolatai vannak, amikben megalázzák, és olyanokba szerelmes, akik megbántják, Eddie pedig alapvetően a saját anyukáját vette el.

Van köztetek olyan, aki már a forgatás előtt is félt a bohócoktól?

James McAvoy: Én mindig is tartottam tőlük.  Idegesít a jelenlétük.

Andy Bean: Engem nagyon idegesítenek.

Jessica Chastain: Azért az a bohóctól is függ.

Andy Bean: Tudjátok, én mitől féltem kiskoromban? A húsvéti nyusziktól az állatkereskedésekben. Tőlük sokkal jobban féltem, mint a bohócoktól, és akkor most képzeljetek el egy 190 centis húsvéti nyuszit!

Bill Hader: Engem a Magical Mystery Tour album borítója készített ki a Beatlestől, azokkal az állatos maszkokkal. Főleg a kutyás maszktól rázott ki a hideg. Ehhez képest a bohócokkal nincs semmi bajom.

James McAvoy: Mindig volt egy olyan érzésem, hogy a bohócok olyanok, mint a kicsit furi nagybácsik, akik a szükségesnél sokkal kedvesebbnek akarnak látszani. És akiket a gyerekek mindig elkerülnek, mondván: „Ez rohadt furcsa.” És még felnőttként is ezt gondolom a bohócokról: „Miért igyekeztek annyira? Ennél sokkal könnyebben is meg tudnátok nevettetni. Csak mondjatok el pár viccet, és én nevetni fogok. Nekem az a félelmetes, ahogy erőlködnek.

Bill Hader: És miért pont rám néztél, miközben ezt elmondtad…?

Szöveg: InterCom, fordítás: Vízer Balázs