1. Ben Hur (1959)

A Ben Hur egy jó hosszú film, és a játékidő viszonylag rövid része foglalkozik csak közvetlenül Jézus Krisztussal, akinek még az arcát sem mutatja meg William Wyler rendező. A keresztény eposz viszont ezen a pillanaton áll, vagy bukik: a megváltásért harcoló ember nagyívű drámáját semmi sem tehetné elemibbé és lenyűgözőbbé, mintha kiderülne, hogy ez a fickó pont abban a korban él, amikor akár össze is futhat a megváltást testközelből, hús-vér emberként megszemélyesítő Jézussal.

Egy három és fél órás, a világ pénzéből elkészített történelmi kalandfilmtől azt várja el az ember, hogy minél nagyobb, hangosabb, intenzívebb, látványosabb, szívdöglesztőbb legyen. Így a Megváltó megjelenése hasonló látványosságnak számít, mint a hajós csaták és a fogatverseny, csak sokkal intimebb, spirituálisabb értelemben. Itt derül ki, hogy ennek az óriási filmnek óriási szíve is van.

2. Jézus Krisztus Szupersztár (1973)

Számos filmes dolgozta már fel Jézus történetét a Megváltó és Júdás közötti dinamikát előtérbe hozva, de közülük talán egy sem olyan meghatározó és ikonikus, mint Andrew Lloyd Webber musicaljének filmváltozata. Óriási ötlete az, hogy nem Jézust, hanem Júdást teszi meg a konfliktus főszereplőjének: övé az első és az utolsó szó/dal a filmben, általa ismerjük meg a musical anakronisztikus, színpadias világát. Arra kér minket a film, hogy komolyan megfontoljuk, átérezzük az igazságát azoknak az érveknek, amiket a hatvanas-hetvenes évek kulturális forradalmaiból visz vissza az időben, és szegez a Megváltónak.

Ez már önmagában is tökös hozzáállás lenne, azonban a sztori emeli a téteket azzal, hogy meghallgatja Jézus védőbeszédét, és Júdással együtt szembesít minket is annak relevanciájával. Talán több misztikum, istenség, ember által megfoghatatlan erő van ebben az arcban, mint amivel a katolikus egyházat egyre szúrósabb szemmel néző, az intézményes vallást komolyan, jogosan számonkérő mai ember számol. És talán a kétely is képes közelebb vinni minket Jézushoz, nemcsak a hit.

5 remek film a hitről és a vallásról, amelyek nem is szájbarágósak

Egy vallásos film lehet gondolatébresztő és izgalmas is, nemcsak prédikálós és egysíkú. Íme a bizonyítékok.

Tovább

3. A Názáreti Jézus (1977)

Franco Zeffirelli 371 perces eposza után hirtelen sokkal nehezebb lett versenyképes filmalkotást készíteni Jézus Krisztus életéről, hiszen az olasz mester letaglózó víziójában mintha a világon minden benne lenne, amit el lehet mondani a Megváltóról. Ráadásul nem is akárkik előadásában: Robert Powell központi, végletekig elhivatott alakítása mellett még olyan sztárokat látunk remekelni, mint  Anne Bancroft, Laurence Olivier, Christopher Plummer, Anthony Quinn, Rod Steiger, James Earl Jones és Peter Ustinov.

Szóval ha életünkben összesen csak egyetlen filmet nézünk meg Jézus Krisztusról, akkor érdemes ezt az egész napos elfoglaltságot jelentő, megkerülhetetlen alkotást választanunk. Valószínűleg ezt tanácsolná az akkor regnáló VI. Pál pápa is, aki egy héttel a sorozat bemutatása előtt szentbeszédében méltatta a filmet. Ilyen jó reklámot pénzért venni nem lehet.

4. Brian élete (1979)

A Brian élete nemcsak a Monty Python karrierjének csúcspontja, hanem az egyik legemberközelibb, leginspirálóbb film is, amely Jézus kereszthalála környékén játszódik. Brian karakterében a legtöbb jézusábrázoláshoz hasonlóan megkapóan keveredik az isteni és az emberi. Ő a Tökéletes Átlagember, akiből majdnem Megváltó lett. Így karakterizációja azt üzeni: te is lehetnél majdnem Megváltó, és ha nem műveled az önsorsrontást olyan magas szinten, mint Brian, még az is lehet, hogy fantasztikus dolgokat érsz el az életben. Brian minden lehetőséget elpazarol: dugába dől politikai aktivista karrierje, majd amikor a jeruzsálemi tömeg kikiáltja messiásnak, fejvesztve menekül végzete elől. Teljesen feleslegesen, hiszen a film végén így is keresztre feszítve találja magát.

Talán ha korábban megfogadta volna a legendás záródal tanácsát, az élet napos oldalát nézi, és keblére öleli a komédiában ábrázolt Jeruzsálem őrületes mindennapjait, jelentős ember, akár Jézusnál is nagyobb hatású pofa lehetett volna. Történetének mégis pozitív a kicsengése, hiszen a szomszéd keresztről azt dalolja Eric Idle: még a halálod előtti percekben, a legmélyebb ponton sem késő a napos oldalt nézni. Sőt, akkor a legérdemesebb.

5. Krisztus utolsó megkísértése (1988)

Fun fact: eredetileg Martin Scorsese rendezte volna a Schindler listáját, de a Krisztus utolsó megkísértése olyan kifejezetten pocsék fogadtatásra talált, hogy inkább jobbnak látta visszavonulni a projekttől. A film Wikipédia-oldalának “Vitatott ügyek” alcíme egyaránt listázza a halálos fenyegetéseket, a tüntetéseket, a betiltásokat, valamint a terrortámadásokat. Szóval nem feltétlenül a legbiztonságosabb választás egy húsvéti mozizásra, de ha elég nyitottak vagyunk, értékes kincsre lelhetünk.

Níkosz Kazandzákisz görög szerző félelmetesen jó sztorikat írt a vallásról, Scorsese pedig félelmetesen személyes, gyakran feltörő vallási traumáját is hozzáadta a képlethez: nem is csoda, hogy a végeredményre ilyen sokan reagáltak ellenségesen. Ha azonban egy kicsit is Scorsese-rajongók vagyunk, és egy kicsit is észrevettük, hogy a legjobb élő rendező mennyit kattog a bűn, a kísértés és a bűnhődés témakörein, akkor azt is érteni fogjuk, hogy miért jó és fontos film a Krisztus utolsó megkísértése. 

6. A passió (2004)

Kétségtelen, hogy Mel Gibson elég hajmeresztő pofa a valóságban, aki – habár már visszatért Hollywoodba – sosem lesz már olyan meghatározó filmes, mint a rasszista beszólásokkal és a nők elleni erőszakkal is bőven megtűzdelt botránysorozata előtt volt. A passió azonban működő érv amellett, hogy legalább a nagyjából kétórás játékidő alatt szét tudjuk választani az embert a művészetétől, és engedjük, hogy letaglózzon Jézus utolsó óráinak kőkemény, mégis intim ábrázolása.

A passió hiperrealista szenvedéstörténete felidézhet bennünk olyan klasszikusokat is, mint a Jeanne D’Arc, vagy a Jöjj és lásd, amelyek szintén a főszereplőik intim szférájába betörő, folyamatos erőszakkal sokkolnak. Ahogy ezek a filmek, A passió is a fájdalmon keresztül elért transzcendencia felé halad, és paradox módon egyre földöntúlibbnak, szürreálisabbnak tűnik a rögös ösvény bemutatása. Ami tökéletes lehetőség Gibson számára, hogy organikusan, hatásosan bontsa ki a filmbe kódolt vallási témákat olyan módon, hogy a végén még a legszőrösebb szívű ateista is azt tudja mondani: na ez aztán a hit! 

7. Last Days in the Desert (2015)

A listánkon szereplő filmek közül talán a Last Days in the Desert a legfurcsább, legnehezebben befogadható alkotás. Arról a bibliai epizódról szól, amikor Jézus 40 napot tölt a pusztában böjtöléssel, ahol megkísérti őt a Sátán. A spirituális, túlvilági találkozót az evangéliumok nem részletezik túlzottan, így Rodrigo García szabadon, a szürrealizmusba hajlóan játszadozhatott el az összecsapás részletes, álomszerű lefolyásával.

A film azért működik, mert a kettős szerepben tündöklő Ewan McGregor annyira átélve, természetesen jeleníti meg Jézust és a Sátánt is, mintha csupán haragos szomszédok lennének pusztai birtokukon. Jézusnak át kell esnie a tűzkeresztségen: életében először élesben, hittel kell használnia isteni erejét, hogy felkészüljön történelmi szerepére. Ez csak az első csata volt, de a háborúnak még messze nincs vége.