Már a könyv is botrányos volt, több országban be is tiltották, Stanley Kubrick pedig a forgatás után azt nyilatkozta, ha tudja, hogy mennyi baja lesz a cenzúrával, bele se vág az egészbe, a film mégis a nagy klasszikusok közé tartozik!
A film alapjául Vladimir Nabokov 1955-ben megjelent azonos című könyve szolgált – bár az Oroszországból emigrált író már 1953-re elkészült a regénnyel, amelyet öt éven át írt, de a kényes téma miatt nem talált angolszász kiadót. Így végül angol nyelven, de Párizsban jelent meg a Lolita, különösebb visszhang nélkül. Sikerét aztán Graham Greene lelkendező kritikájának köszönhette – és annak, hogy
az angol belügyminiszter, pornográfnak ítélte a művet és elrendelte az országba behozott példányok elkobzását.
Végül több országban is hosszabb-rövidebb időre betiltották, ami természetesen felkeltette az olvasók figyelmét. Az 1958-as amerikai megjelenés már akkora siker volt, hogy pár nap alatt háromszor nyomtatták újra a botránykönyvet, annyi példányt adtak el belőle.
A készülő filmhez az időközben filmes pályafutásról álmodó, ezért Hollywoodba költöző Nabokov írt forgatókönyvet – ami 400 oldalas volt. James B. Harris producer csak annyit mondott rá: „Nem lehetett megfilmesíteni. Fel sem lehetett emelni”. Végül Harris és a rendező, Stanley Kubrick fogták magukat, és teljesen átírták a szkriptet, anélkül, hogy erről az írót tájékoztatták volna, vagy feltüntették volna a nevüket ebben a minőségükben. Ez két dolgot eredményezett: a kész filmet látva Nabokov halálra sértődött, majd rögtön megenyhült, amikor kiderült, forgatókönyvíróként Oscarra jelölték.
A könyv és a film között érthető módon sok különbség van. A filmben például jóval nagyobb szerepet kap a főhős, Humbert Humbert „ellenfele”, ha úgy vesszük, árnyéka, a Lolita kegyeiért szintén harcba induló Clare Quilty (Peter Sellers), maga Lolita viszont bizonyos értelemben háttérbe szorult. Míg a könyv több utalást is tesz arra, hogy a lány magányos és szenved, a filmben ő már csak a vágy tárgya – és gerjesztője, amire a későbbi kritikusok fel is hívták a figyelmet. A film a regénytől eltérően megbontja az idősíkot, és rögtön megtudjuk, mit lett Quilty sorsa, viszont, ellentétben a könyvvel, nem ismerjük meg Lolita későbbi sorsát. Apró különbség, de sokszor felemlegetik, hogy míg a könyvben a női főszereplő Dolores Haze-t csak Humbert hívja Lolitának, a filmben mindenki így becézi.
Kubrick Angliában forgatta a filmet és - ahogy az várható volt - az előkészítés és a forgatás alatt is sokszor meggyűlt a korabeli hivatalos és nem hivatalos cenzúrával – ekkor még nem a korhatár besorolás volt a gond, hanem az ún. Gyártási Kód (Production Code) és a különböző önjelölt egyházi erkölcsvédelmi szervezetek. Ezért kellett például a regényben 12 éves Lolita korát 14-re változtatni, és ezért kapta meg a szerepét a koránál érettebbnek látszó Sue Lyon – egyébként
összesen 800 kislány jelentkezett a szerepre, de többen visszaléptek, amikor a szüleik többet is megtudtak a filmről.
Errol Flynn kapta meg eredetileg Humbert Humbert szerepét, de elhunyt, mielőtt elkezdődött volna a forgatás. Eztán több név is felmerült, köztük Laurence Olivier, Cary Grant, Marlon Brando, Rex Harrison és Peter Ustinov, de mind nemet mondtak. Akárcsak James Mason, aki elsőre visszautasította a szerepet, és a stáb végül nem is talált senkit, de szerencsére a színész végül mégis ezt a filmet választotta, és nem egy Broadway-darabot.
Bár Kubrickot nem volt szokás vicces emberként leírni, a forgatáson megszállta az ihlet, és az egyik party-jelenet felvételénél különösen szórakoztató kihívást intézett James Masonhoz:
Azt akarom, hogy egy fehér öltönyben legyél a jelenetben Humbertként, legyél elbűvölő, sármos és szórakoztató mindenkivel. Ám ha bárki is közel megy az öltönyhöz vagy megérinti azt, azt akarom, hogy úgy nézz rá, mintha le akarnád tépni a karját.
Sue Lyon nem jelent meg az 1962-es New York-i premieren, mert túl fiatal volt ahhoz, hogy láthassa a filmet, melyben szerepelt. Viszont szeptemberben részt vehetett Londonban a premieren a Columbia Theatre-ben, és egy éven át promótálta a filmet – a mindennap lovagló lánynak közben Kubrick azt a „tanácsot” adta, ha ledobná a ló, ne az arcára essen. A fiatal színésznőnek egyébként remek hangja volt, a filmhez felénekelt két dalt is, a "Lolita Ya Ya"-t, valamint a "Turn Off the Moon"-t.
Peter Sellers játékával annyira elégedett volt Stanley Kubrick rendező, hogy a következő filmjében is megkapta a főszerepet, ami nem más volt, mint a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni. Kubrick, hírhedt volt arról, hogy ragaszkodott a leírt forgatókönyvhöz, pályafutása során mindössze két színésznek engedte meg, hogy improvizáljon, Sellersnek és az Acéllövedékben (1987) a tengerészgyalogos kiképzőtisztet alakító R. Lee Ermey-nek.
A regénynek született egy későbbi feldolgozása, a Lolita (1997) Jeremy Irons , Dominique Swain, Melanie Griffith és Frank Langella főszereplésével. A filmet Adrian Lyne (Flashdance, 9 és 1/2 hét) rendezte, a forgatókönyvet Stephen Schiff írta, a zenéjét pedig Ennio Morricone szerezte, és a korábbi verzióhoz képest még jobban meggyűlt a készítők baja a cenzúrával, így bemutatni is alig tudták -, de a közönség és a kritikusok is szerették.
Az ikonikus, szív alakú piros napszemüveg, amelyet Lolita visel, csak a reklámfotókon, valamint a Bert Stern által készített lemezborítón jelenik meg. Lolita a filmben macskaszem alakú szemüvegét viseli.
