Válaszd az életet, mert a csodás pillanatok eltűnnek az időben, akár a könnyek az esőben!
Izgalmas összeállítást közölt nemrégiben a brit Far Out magazin: összeszedték a mozgókép-történelem legemlékezetesebb filmvégi záró monológjait. Az alábbiakban az 5 legjobbat mutatjuk be.
1. A diktátor (1940)
A hollywoodi ikon Charlie Chaplin ebben a legendás szatírában tökéletesen formálta meg egyszerre a kegyetlen diktátort, Adolf Hitler karikatúráját és a memórizavarokkal küzdő zsidó borbélyt. De Chaplin volt egyúttal a film rendezője és a forgatókönyvírója is, utóbbi minőségében pedig direkt úgy kanyarította a történetet, hogy az reagáljon a második világháború korabeli eseményeire, például arra, hogy a forgatása alatt zajlott le a nácik franciaországi inváziója. Filmvégi monológjában a némafilmek és a hangosfilmek királya arra buzdít mindenkit, hogy lázadjon fel a fasiszta diktátorok ellen, valamint azt kiáltja, hogy a gyűlöletnek és az előítéleteknek ne legyen helyük egyetlen társadalomban sem.
2. Szárnyas fejvadász (1982)
Rutger Hauer híres monológja eredetileg máshogy szerepelt Ridley Scott kultfilmjének forgatókönyvben, de a színész úgy vélte, hogy az nem illik a replikáns karakteréhez, így a forgatáson megváltoztatta. És milyen jól tette, hiszen máig emlegetik a sci-fi rajongók!
Láttam sok olyat, amit ti emberek el se hinnétek. Lángban álló hadihajókat túl az Orion-csillagképen, láttam C-sugarakat csillogni a sötétben a Tannhauser kapu mellett. Ezek a csodás pillanatok eltűnnek az időben, akár a könnyek az esőben... Ideje meghalni.
3. Állj mellém! (1986)
Az Állj mellém! a Szárnyas fejvadászhoz hasonlóan könyvadaptáció: Stephen King A test című novellájából készült, olyan híres gyerekszínészekkel a főszerepben, mint Joaquin Phoenix testvére, az 1993-ban drogtúladagolásban elhunyt River Phoenix. A történet elején a regényíró Gordon Lachance (Richard Dreyfuss) régi gyerekkori barátja halála apropóján visszagondol a tinédzser éveik nagy kalandjára, amikor nyomtalanul eltűnt a kisvárosi gyerekcsapat egyik tagja, ők pedig elindultak megkeresni a holttestét. A film végén szintén az idős Gordon az, aki (mielőtt a családjával elmenne kirándulni) az új regényét gépelve elmeséli, melyik gyerekkori cimborájával mi történt. Azóta sem nagyon készült ennél jobb és szerethetőbb film a felnőtté válásról (talán csak az Az 1-2, bár abban a misztikus szál volt a hangsúlyosabb).
4. Trainspotting (1996)
A Trainspotting nyitó jelenete a filmtörténelem egyik leghíresebb képsora lett, első sorban a menekülő Renton (Ewan McGregor) gunyoros „Válaszd az életet, válaszd a munkát, válaszd a karriert!”-kezdetű monológja miatt, ami alatt Iggy Pop Lust For Life című száma szól. Erre a képsorra rímel a film utolsó jelenete, ami alatt szintén egy kultikus szám, az Underworld Born Slippy című nótája szól. A főhős árulását bemutató snittben nem is a monológ a legemlékezetesebb, sokkal inkább Begbie őrjöngése, no meg persze Spud zavart pillantása, amikor észreveszi, hogy az országos cimborája le akar tőlük lécelni, mert „az életet választotta”, a munkával, a szemétkajával, a béna tévéműsorokkal és minden egyéb olyan kispolgári velejáróval, amit a történet elején még lefitymált.
5. Doktor Szöszi (2001)
Reese Witherspoon örök klasszikus vígjátéka a divatimádó Elle Woods diadalútját mutatja be, aki miután szakít vele a barátja egy nálánál okosabb joghallgató lány miatt, elhatározza, hogy ő maga is elvégzi a Harvard jogi karát, mit sem törődve az előítéletes emberekkel. Pozitív hozzáállása, egyedi látásmódja és kemény munkája révén Elle erőfeszítése végül meghozza gyümölcsét. A diplomaosztóján mondott beszédében ki is hangsúlyozza, hogy az önmagunkba vetett hit gyakran már fél siker – tökéletes befejezése ez egy habkönnyű vígjátéknak, ami nevetve emel ércszobrot olyan erényeknek, mint a kitartás, az életigenlés vagy épp a kompromisszumkötés képessége.
