Jurassic Park (1993)

Két oka is van annak, hogy a paleontológusok nincsenek kibékülve Spielberg korszakalkotó, közönségkedvenc és rekorddöntögető dínóeposzával. Rengeteg a hiba, tévedés és pontatlanság. Először is az itt bemutatott hüllők zöme nem is a címbeli jura korszakban, hanem az azt követő kréta korban élt, a történet nagy felfedezettjei, a velociraptorok mérete korántsem volt impozáns, akkorák voltak, mint egy közepes kutya, tollak borították őket és Közép-Ázsiában éltek, a T-Rex pedig nagyon is jól látott. Ezek persze tudatos hibák voltak, ami a cselekményt és az elérni várt hatást szolgálták, a filmben az igazán bosszantó az volt a tudósok számára, hogy a tudományt mint valami sötét, gonosz dolgot mutatták be, amit Jeff Goldblum karaktere egy ponton konkrétan a nemi erőszakhoz hasonlít, ami azért tényleg elég durva.

Csillagok között (2014)

Christopher Nolan igazi perfekcionista, ő mindig az ábrázolt téma tökéletesen pontos bemutatására törekszik, ennél fogva konkrétan tudományos hiba nem igazán került a filmbe, amire még a nagy Neil deGrasse Tyson is áldását adta. Jeffrey Kruger — az Apollo 13 írója – szerint ez az általa látott filmek közül a legtudományosabb, de a probléma nem itt van, hanem a film „szívével”. Amelynek a lényege az, hogy a szeretet erősebb, mint a tudomány. Brand professzor (Anne Hathaway) szájába adják a nagy igazságot, mely szerint „A szeretet az általunk érzékelt dolgok közül az egyetlen, amely képes meghaladni az idő és tér dimenzióját." Főhősünket (Matthew McConaughey) a lánya iránt érzett szeretete teszi képessé arra, hogy visszautazzon az időbe, de mit mond erre egy tudós? Csak csóválja a fejét!

Prometheus (2012)

A tudósok szeretik magukat nálunk okosabbnak hinni – mert azok is. Ennél fogva nyilván bosszantja őket, ha mindenféle jöttment filmesek ostobának állítják be őket, márpedig itt ez történik. A Prometheus megjelenésekor a Forbes magazin öt elismert tudóst szólaltatott meg, akik egyöntetűen negatívan nyilatkoztak arról, ahogy filmbéli „kollégáik” viselkedését bemutatták. Csak néhány példa az általuk említettek közül. Két archeológus egy idegen lény fejére talál, amit azonnal, mindenféle mérés, adatrögzítés nélkül egy zsákba gyömöszölnek, egy geológus „vakon” besétál egy veszélyes barlangba, bár megvannak az eszközei ahhoz, hogy előtte felmérje azt, majd amikor mégis feltérképezte a járatokat, eltéved bennük. Egy biológus pedig semmibe veszi egy ismeretlen faj fenyegető gesztusait – meg is hal emiatt. A legnagyobb marhaság mégis az, amikor Shaw doktor (Noomi Rapace) azt állítja, 100 százalékos az emberi faj és a hatalmas Mérnökök DNS-e közötti egyezés. Nos, ilyen egyezés még két ember között sem lehetséges, legfeljebb az egypetéjű ikreknél.

Gravitáció (2013)

Alfonso Cuarón sci-fije mindenki kedvence lett, a kritikusok imádták, tíz Oscar-jelölése közül hetet díjra is váltott, és a történet részleteiben ha valóságosnak nem is, de lehetségesnek tűnt. Csakhogy! 2018-ban a BBC műsort készített a NASA női munkatársaival, és arra a kérdésre, hogy melyik űrhajós filmet szeretik a legkevésbé, mind a Gravitációt említette. Részben azért, mert azt sugallja, hogy ott kint az űrben bármi bármikor elromolhat, és bármikor beüthet a katasztrófa, márpedig ez nem túl jó üzenet az űrkutatásról, másrészt rengeteg a pontatlanság – amikor például Sandra Bullock leveszi a szkafanderét, az alatt nem csinos fehérneműnek, hanem egy kevésbé elegáns felnőtt pelenkának kéne lennie. Ami pedig az űrállomásról űrállomásra ugrálást illeti, az teljes mértékben lehetetlen, mert azok annyira eltérő pályán és sebességgel mozognak – nyilván nem véletlenül.

Armageddon (1998)

Az Armageddon annyira köszönő viszonyban sincs a tudománnyal, hogy arról számos városi legenda született. Az egyik ilyen legenda szerint a NASA a sci-fit oktatófilmként vetíti, az újoncoknak pedig meg kell találniuk az összesen 168 hibát és pontatlanságot. Mivel a film összesen 151 perc hosszú, minden egyes percére legalább egy hiba jut. Ez persze csak mendemonda, de Phil Plait űrkutató szerint a számok nem járnak messze az igazságtól. Ő még 1998-ban értekezett a filmről a blogján, és arra kérte az olvasót, ha olyan hibát fedeznek fel, amiről ő nem értekezett, írják meg neki, és majdnem minden nap írnak neki. Merthogy itt az aszteroidákkal kapcsolatban szinte minden téves, kezdve az alakjuktól a sebességükig és a „viselkedésükkel” kapcsolatban, robbanóanyagból pedig úgy egymilliószor több kéne, mint amivel a Bruce Willis vezette csipet-csapat nekiindul.

2012 (2009)

Városi legenda vagy sem, de állítólag a NASA hivatalosan is a legbugyutább tudományos fantasztikus filmként titulálja a 2012-öt. A történet szerint a a hatalmas napsugárzásból származó neutrínók miatt a Föld magjának hőmérséklete gyorsan növekszik, majd a mag megolvad, a földkéreg elmozdul, miközben a leggazdagabbak csak a maguk menekítésével törődnek. Csakhogy a szubatomikus neutrínók nem így viselkednek, hanem úgy hatolnak át az anyagon, hogy azzal nem lépnek valódi kapcsolatba, így nem is melegítenek fel semmit. Ha úgy viselkednének, mint ahogy a filmben leírják, már évezredekkel ezelőtt mindent elpusztítottak volna, amihez még az sem kellett volna, hogy elérjék a Föld magját.

A függetlenség napja (1996)

Ennél a nagy, hazafias, látványos és férfias filmnél nyilván nem volt különösebben elsődleges szempont a tudományos hitelesség, mégis sok szakértő vakarta a fejét a bemutatásakor, hogy ezt akkor hogyan is gondolták. Adott ugyanis egy idegen faj, ami egyszerre hihetetlenül fejlett és intelligens, illetve ostoba és kezdetleges. Galaxisokat szelnek át, bolygókat pusztítanak el, mégis csak úgy tudnak kommunikálni egymással, hogy a mi műholdjainkat használják, és a vesztüket egy egyszerű, ott helyben összerakott számítógépes vírus okozza, ami ellen a netről is le tudnának tölteni itt helyben egy ingyenes vírusirtót, miközben olyan erős védőpajzsot képesek létrehozni maguk körül, ami még egy nukleáris robbanást is kibír.

Holnapután (2004)

Ebben a katasztrófafilmben a főhős, a paleoklimatológus Jack Hall (Dennis Quaid) ugyan időben felfedezi a probléma lényegét, csakhogy nem hallgat rá senki, így nem is lép senki, majd beüt a katasztrófa, szökőárral és egy új jégkorszakkal. Hall ugyanis rájön, hogy lelassultak az Atlanti-óceán áramlatai, amitől az egész Föld klímaháztartása összeomlik, ami egy valós folyamat, de ne tessék megijedni, a dolog ezerszer lassabban zajlik, mint amit a filmben állítanak. A tudósokat azonban nem ez zavarja elsősorban, hanem az a gondolat, hogy a történetben csupán egy szakember van, aki ezt felismeri és kimondja, miközben évtizedek óta folyik a jelenség kutatása a tudományos közösségen belül. Ahogy mondani szokás: ha egy valamiről csupán egyetlen tudós állítja, hogy igaz, akkor az illető téved.  

Waterworld - Vízivilág  (1995)

Kevin Costner vízieposza annak idején nem azért bukott meg, mert tudománytalan volt, hanem azért, mert pocsékul lett megcsinálva. Ettől függetlenül egy dolgot nem árt leszögezni: az alapkoncepció, mely szerint a jövőben minden szárazföldet víz borít majd, ha elolvad az összes jégsapka, egy marhaság. Merthogy, ha a legutolsó jégkocka is elolvad, még az sem elég ahhoz, hogy a víz minden szárazföldet beborítson, Persze, rengeteg alacsonyan fekvő, part menti rész víz alá kerülne, de szó sincs arról, hogy a magasabban fekvő részek is alámerüljenek, egész generációk nőjenek fel anélkül, hogy földet látnának és az evolúció kopoltyúval és úszóhártyával ajándékozza meg a kiválasztottakat. A jégtáblák elolvadása persze így is katasztrófát okozna, csak teljesen másképpen.   

Lucy (2014)

Általános nézet, hogy agyunk teljes kapacitásának mindössze 10 százalékát használjuk, és Luc Besson akció-sci-fije is ebből építkezett, eljátszva azzal a gondolattal, hogy hősnője, a címbéli Lucy egy szuperdrog szuperdózisától agykapacitásának egyre nagyobb százalékát kezdi el használni, másodpercek alatt tanulva meg nyelveket és a sebészet apró fogásait, átlátva a falakon és manipulálva az elméket – kivéve persze az őt üldöző koreai gengszter elméjét, különben nem lenne az egész olyan izgalmas. Csakhogy minden bizonyíték arra mutat, hogy ELEVE az agykapacitásunk majdnem 100 százalékát használjuk még nyugalmi állapotban és alvás közben is, kivéve rendkívüli kimerültség esetén. Az már más kérdés, hogy az adott illetőnél ez a kapacitás mire elég, de az agy attól még működik a nap 24 órájában.