Aki abban bízik, hogy a vega életmódot kiszolgáló, "megtért" henteseket fog nézegetni, csalódik. S ha még csak ők!
Anders Thomas Jensen fekete komédiája az erőszakos halál érdekfeszítő témakörét kutatja. Választhatott volna jobb hátteret egy dán kisváros hentesboltjánál? Rozsdamentes csontozókésekkel és bárdokkal telepakolt hideg bonctermet és baljósan sötét fagyasztókamrát?
Az úgy volt, hogy a villanyszerelő slendriánsága balesetet okozott, amit a hentes pánikrohama darabolós gyilkossággá súlyosbított. A jobb híján papírba göngyölt és értékesített "pipihusi" soha nem látott forgalmat generált, s az üzlet beindult. A siker mámora és a napi rutin lassacskán elnyomta a bűntudat keltette szorongást.
Az igazság bajnokának szerepében azonban jött a helyi plébános, s ráismert a kisváros lakóinak rejtélyes eltűnése és a henteslegények üzleti sikerei közti összefüggésekre. Naná, hisz őkelme szintén zenész, egy repülőgép-baleset egyedüli túlélőjeként fájó véget ért nászútja során nyílott alkalma újrahasznosítani újdonsült aráját, s most szeretett Grétájának édeskés utóízét véli felfedezni a kapós húsáruban.
Négy bűnös (a negyedik retardált öccsétől szabadulna nyereségvágyból) groteszkül egymásba csavart története nagyjából kiszámítható ütemben halad a finálé fordulatáig, ám e kiszámíthatóságért kárpótolnak a lendületes dialógusok. A kannibalizmuson - ami valljuk be, lerágott csont - túl elsősorban remek alakításokat láthatunk, és a bűnösök felelősségének relativitásán elmélkedhetünk. Az alkotók tekintetében is.
