Státuszjelentés az új Szellemirtók című filmről: jókora meglepetés volt, amikor kiderült, hogy a lehetőségként már régóta emlegetett új Szellemírtók film nem csupán elkészül, de minden főszereplője nő lesz, ami most már nem is hangzik akkora őrültségnek.
Jobban gondolva a nő Szellemirtók jó ötlet – ha már rebootolják ezt a popkultúrába mélyen beleivódott, generációk által imádott vígjáték franchise-t, ahogy ma már mindent újragondolnak, legalább legyen rajta egy csavar. Merthogy a folytatás gondolata rendre előkerült, volt egy olyan verzió is, amely a pokolban játszódott volna, az azóta elhunyt Harold Ramis írt is egy forgatókönyvet, ám Bill Murray úgy utálta, hogy összetépte. Ráadásul az elmúlt években megjelent egy nagyon markáns színésznőgárda, akik elsősorban profán vígjátéki szerepeik által váltak ismertté, és sikeressé, mert az olyan filmek, mint a Koszorúslányok vagy a Női szervek nagyon is sikeresek voltak. Amikor megindult a Ghostbusters szereplőválogatása, rögtön felmerült Jennifer Lawrence, Rebel Wilson, Emma Stone és Anne Hathaway neve, de a befutók végül azok lettek, akik az új komika generációhoz tartoztak, többször is dolgoztak már együtt az új rendezővel, Paul Feiggel, vagyis Melissa McCarthy és Kristen Wiig, és melléjük került két kevésbé ismert arc, Leslie Jones és Kate McKinnon, mindketten a legendás Saturday Night Live veteránjai. Ez a négyes váltja fel a Szellemirtók (1984) és Szellemirtók 2. (1989) eredeti legénységét - Bill Murray, Dan Aykroyd, Harold Ramis és Rick Moranis -, akik közül Murray és Aykroyd jófejségből rövid cameo szerepet vállaltak.
A forgatás már le is zajlott, és bár a helyszín Most is New York, a filmet Bostonban vették fel, és a rendező 154 milliós költségvetésből dolgozhatott. A történetről keveset, kb. egy mondatot tudni, mely szerint Kristen Wiig és Melissa McCarthy, egy, a szellemekkel foglalkozó könyv szerzői, amiért mindenki kineveti őket, sőt, Wiig, aki a legfontosabb szereplő lesz, az állását is elveszíti a Columbia Egyetemen, és ezután vágnak neki két társukkal a szellemirtó biznisznek, majd, amikor Manhattant elárasztják a szellemek, nekik kell megmenteniük a világot. A további szereplők között ott a kicsit kockára vett, szemüveges Chris Hemsworth, mint a lányok Kevin nevű titkára és mindenese – ami ad némi Charlie angyalai érzést - Andy Garcia, mint a város polgármestere, és a hírek szerint Ozzy Osbourne is feltűnik majd. A bemutató dátumát 2016 július 15-re tűzték ki - és már arról beszélnek, hogy több folytatásra, sőt, egy csak férfiakból álló Szellemirtók rebootra is lehetőség van - és addig még sokan vitatkoznak majd azon, hogy szentségtörés volt-e egy kizárólag női csapatra bizni a szerepeket. A lányok viszont nem hagyják magukat, és egy közös fotón a stáb valamennyi női tagja, a főszereplőktől a fővilágosítóig a középső ujját mutatta az ellendrukkereknek.