Drakula már csak november közepéig kénytelen hánykolódni a koporsójában, ugyanis az aznapi bemutatóval véget ér a mozikban 2008 óta tartó Alkonyat-mizéria. Addig pedig nem árt egy kicsit rágyúrni a Hajnalhasadás első felével.
Még a szentelt víznél és a szívbe döfött karónál is többet ártott a vámpírtársadalomnak az Alkonyat-sorozat. Azóta ugyanis a lányok egyáltalán nem ijednek meg, ha egy vérszívó csúnya szándékkal igyekszik feléjük, sőt inkább feleségül akarnak menni hozzá.
A Hajnalhasadás 1. része még azzal is rátett egy lapáttal, hogy azóta már szülni is akarnak neki egy gyereket. Valószínűleg még éveknek kell eltelnie, hogy a fajtársak kiheverjék a Cullen-család okozta sokkot, de az már más kérdés, hogy a mozilátogatóknak meddig tart a regenerálódás.
Az Alkonyat-jelenség amúgy csodálatos, ha elég távolról figyeljük. Közelről, a moziban ülve azonban már más a helyzet. Olyankor szembesülnünk kell a korhatáros tinihorrorok összes álszentségével. Láthatjuk, hogy a szerelem vad és lángoló, viszont szexjelenetre az istennek nem kerül sor. Persze pont ebben a részben, minden idők leghosszabb előjátéka után Edward és Bella végre nem csak alváshoz használják az ágyat, csakhogy kettejük aktusának vadságát olyan képekben (a srác gyakorlatilag rommá töri a hálót) adják vissza, ami inkább röhejes, mint szexi vagy vad. Kb. így szokták bemutatni a szexjeleneteket a Csupasz pisztoly jellegű filmparódiákban.
A Hajnalhasadás 1. részét persze az emberek nemcsak a nagy ágyjelenetért várták, hanem azért is, hogy láthassák Bella és Edward eszméletlenül romantikusnak szánt esküvőjét, és a végén a vámpírszülés nehézségeit. Jelentjük, az esküvői rész még egész tisztességesre sikeredett. Van pár humoros momentum, szinte az összes fontosabb szereplő feltűnik és nem is annyira giccses, mint azt korábban elképzeltük. Persze közel van hozzá, de ez már így is nagy teljesítmény. Amikor ennek vége, akkor jön az igazi szenvedés.
A színes-szagos-zenélő képeslapként ábrázolt, végtelen hosszúságúnak tűnő nászút a már említett szexjelenettel, majd a terhesség és az ehhez kapcsolódó nevetséges mozzanatok tömkelege. Sajnos az alacsony korhatárkarika átkaként az amúgy horrorisztikusnak szánt szülés még csak nem is lesz véres, Taylor Lautner minimálszínészi képességei pedig túl kevesek ahhoz, hogy azt a lelki kínlódást és tusakodást bemutassa, amin a figurájának át kellene esnie.
Ennek fényében a nagy fordulat szimplán nevetséges lesz drámai helyett, és ezt nem az mondatja velem, hogy zsigerből utálnám az Alkonyat-univerzumot. Az első film még egy igen tisztességesen összerakott tinidráma volt fantasy elemekkel kiegészítve, és messze nem volt annyira csöpögős, mint a folytatások. Erre most 2/5-öt adunk, és kíváncsian várjuk az utolsó részt, valamint azt, mi lesz a Twilight-sztárok sorsa ezután. Tippünk szerint Lautnerre gyors süllyesztő vár, Pattinsonnak se jósolunk nagy jövőt, de Kristen Stewart megállhatja a helyét, ha néha megtanulja becsukni a száját, és nem fekszik le a filmjei rendezőivel. Ti mit tippeltek?