"Az emberek nagyon szeszélyesek. Míg valaki a kedvencük, addig sok mindent megbocsátanak neki. De ha egyszer megfordul a hangulat, akkor aztán minden eszükbe jut" - hangzik el Szabó István filmjében, a magyar filmszemlét nyitó Rokonokban. Mi meg azon gondolkozunk, hogy ez az ügynökügyről, a politikáról vagy Móriczról szól?
Ha az ember történetesen nem remete vagy a dobozgitárjának élő alanyi költő, szinte lehetetlen úgy megnéznie Szabó István új filmjét, hogy ne a rendező ügynökügye vagy a napi politika jusson eszébe. Nem szeretnénk sulykolni egyik nézőpontot sem, alább választhat a testhezálló megközelítésekből.
Ügynök
Amennyiben a Rokonok megtekintése után úgy érzi, azonnal alá kell írnia a Szabó Istvánt támogató/elítélő petíciót, az még nem jelenti feltétlenül, hogy a napi politika az utolsó szinapszisig átitatta az agyvelejét. Egy interjúban ugyanis maga a rendező mondta el, hogy filmjében kényszerű ügynökösködését és abból fakadó dilemmáit dolgozta fel.
A Móricz-regényt egyébként nem is kellett a témához alakítani. A történet szerint a főszereplőt a véletlenek összejátszása főügyésszé teszi. A naiv hivatalnok posztját kihasználva segíteni akar az egyszerű embereken, a "szegényeken". Hiába hiszi azonban, hogy a hatalmasságokat kiismerve túljárhat az eszükön. A cinikus és korrupt elit tagjai között idővel rádöbben, hogy maga is hasonló lett hozzájuk. Beleragadt a sárba, a kelet-európai dagonyába, ami mindenkit lehúz, örök reménytelenségre kárhoztatva. A mondanivaló kihámozásához Szabó István nyilatkozatai nyújtanak segítséget.
Politika
Amikor a vásznon megbundázott pályázatokkal kavaró politikusokat, üres parlamenti széksorokat, családtagoknak átjátszott állami megbízásokat látunk, óhatatlanul felrémlik az esti híradó.
Bár a filmben hosszasan értekeznek a magyarok gyenge adómoráljáról, a korrupcióról, az alkalmatlan politikusokról, az aktuálpolitika mégsem csak a rendező és forgatókönyvíró miatt került képbe. Mindezek Móricz regényében is szerepelnek, ami elbizonytalaníthatja a nézőt a haladást és az odakinn folyó kampány értelmét illetően.
Filmművészet
Ha transzcendentális meditáció segítségével sikerülne áthatolnia a filmre rakódott politikai rétegeken, képes lesz művészeti alkotásként szemlélni a Rokonokat. A kérdés csupán az, van-e értelme az erőfeszítésnek. Míg ugyanis az aktuális kérdések felől nézve Szabó filmje bír némi érdekességgel, sőt gondolkodásra sarkall, önmagában már csak langyos, középutas alkotásnak tűnik.
Szó sincs egyébként arról, hogy a Rokonok csapnivaló lenne. A rendezés jó, a szereplők - Eperjes Károly sztenderd eperjeskárolyos előadásával, Csányi Sándor néhány bizonytalan pillanatával együtt - szintén, Koltai Lajos képei átgondoltak, és még a díszleteken sem spóroltak.
Az egészből csak az invenció hiányzik. Az, hogy értsük, miért forgatta le éppen ezt a történetet Szabó István. Formai és tartalmi újítások híján a film ugyanis csak korrekt, helyiérdekű irodalmi adaptáció.
A vetítés és a vastaps után a Pester Loyd német tudósítóját faggattam, hátha egy külföldinek izgalmasabbnak tűnt a film. Az újságírónő azonban udvarias volt és bizonytalan, mintha egy harmincas évekbeli kazah kisváros tanácsi konfliktusait tárgyaló tévéfilmről kellene véleményt mondania.
Kesergésre mégsincs ok. Ha a külföldi fogadtatás várhatóan visszafogott lesz is, a hazai látogatószám hosszú távra biztosítva van, a középiskolai osztályoknak köszönhetően.
