Azt soha nem fogjuk megtudni, hogy a Harry Potter-film mekkora siker lenne pusztán saját lendületből, a világszerte eufórikusan ünnepelt Harry Potter-könyvek hátszele nélkül. Tény, hogy öt évvel azután, hogy a tanárnőből sikerszerzővé lett Joanne Rowling első H. P.-könyve robbantotta a gyerekkönyvpiacot, most a regényből készült film robbantani látszik a filmbizniszt. Ekképpen a film is elválaszthatatlan része a Harry Potter-jelenségnek, melynek már külön kis irodalma kezd formálódni.
A világméretű H. P.-őrületről itt most ne essék szó, a kimerítően adagolt híradások nyomán a kiscsoportosok is lökik a lélegzetelállító könyveladási - és most már mozijegy-vásárlási - adatokat. Esetünkben a figyelemre és elismerésre méltó az, hogy a már-már interkontinentálissá dagadó könyvsiker nem rontotta meg a filmkészítőket. Nagy lehetett a csábítás, mégsem rondítottak bele mindenféle vad agyszüleményekkel a könyv öntörvényűen működő világába, nem törekedtek a mindenható filmtrükköket kihasználva rátenni még egy lapáttal. A jóval nehezebb utat választották, a könyv szelleméhez, a Rowling teremtette világ lényegéhez igyekeztek hűnek lenni, tiszteletben tartva az eredeti történetet. Egyetlen túlkapásnak a két és fél órás játékidő tekinthető, ami egy rejtélyekkel, kalandokkal teli történet esetében is túlméretezett.
Harry Potter bizonyos szempontból Twist Olivér huszonegyedik századi kisöccsének tekinthető. Ahogy Dickens kisfiú hősének a 19. század első felében, a korán árvaságra jutott Harrynek is bántalmazás, kiszolgáltatottság és megaláztatás az osztályrésze. Váratlanul lép be életébe az a csodás elem, amitől egy csapásra megváltozik minden. Harryről, a ványadt, szemüveges kisfiúról kiderül, hogy olyan kivételes adottság birtokosa, amivel fölébe kerekedhet kínzóinak, elégtételt vehet a vele szemben elkövetett gazságokért, szembeszállhat a jó nevében a gonosz sötét erőivel. Önerőből, egymaga, ráadásul olyan mesebeli varázslóképesség birtokában, amilyenről mindannyian ábrándozunk legtitkosabb álmainkban.
Kedves, szórakoztató film a Harry Potter és a bölcsek köve című film. Van humora, lendülete, lelke, intelligenciája. Belopakszik a szívbe, kalandjaival izgalomban tart. Chris Columbus rendező (Reszkessetek betörők!, Mrs. Doubtfire - Apa csak egy van) sikerrel teremtette meg a kényes egyensúlyt a varázslatok és mágiák csodái és egy reális valóság illúziója között. Mintha egy ismeretlen dimenzióba lépnénk, ahol mások a fizika és a szellem törvényei, az egész mégis a mindennapi élet természetes közegébe ágyazódik és a legkisebb varázslósikerért is derekasan meg kell dolgozni, és az igazi varázslástudományhoz akaraterő és bátorság segíti még az olyan tehetséget is, mint Harry. Columbus jól alkalmazza a digitális trükköket, csak szükség szerinti mértékben, s ügyesen hozza ki belőlük hol a csodát, hol a humort, hol a történet sötét árnyait. Aranyosak a gyerekszereplők, és nem csak a Harry Pottert alakító kis Daniel Radcliffe, hanem a barátai szerepében bemutatkozó Rupert Grint és Emma Watson is. Jók a felnőttek - Alan Rickman egy félelmetes varázslótanár szerepében hátborzongatóan titokzatos -, komolyan veszik, hogy a varázslatok világában hús-vér emberként létezzenek.
