zene: Ramin Djawadi
kiadás éve: 2012
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 56:25

Azt valószínűleg senki sem sejtette az HBO-nál, hogy a 2011 tavaszán bemutatott "Trónok harca" napjaink egyik legmeghatározóbb, legkedveltebb sorozatává növi ki magát. Persze az előjelek biztatóak voltak, hiszen George R. R. Martin eddig öt kötetnél járó "A tűz és jég dala" regényciklusa amúgy is komoly népszerűségnek és elismerésnek örvendett, viszont efféle igényes, politikai cselszövéseket, ármánykodást és izgalmas, fordulatos cselekményt tartalmazó fantasy sorozat még sohasem készült, így érthető, hogy miért vált ennyire közkedvelté.
Az évadonként tíz részes sorozat második szériája Martin második, "Királyok harca" című regényét dolgozta fel, ám a harmadik könyv ("Kardok vihara") hosszúsága okán, annak bizonyos történetszálai a sorozatban már a második évadba bekerültek. A "Kardok vihará"-ban még több szereplő jelenik meg, összetettebb lesz a történet, és a cselekmény is több szálon fut, mint az első regényben, s ez komoly kihívás elé állította a forgatókönyv íróit. Ők ugyan tisztességgel próbáltak helytállni, ám a sorozat talán egyetlen komolyabb negatívuma az ő munkájukhoz köthető. Azt senki sem várhatja el, hogy betűről betűre az történjen és az hangozzon el, amit Martin leírt, de néha bosszantóan nagy eltérések tapasztalhatók, s ezek többsége nem magyarázható azzal, hogy a rendkívül hosszú regényt össze kellett tömöríteni, hiszen a sorozatban olyan események is beépítésre kerültek, amelyek a könyvben nem szerepelnek. Sőt ezek sokszor nemhogy leegyszerűsítenék az amúgy is bonyolult, és talán filmként nem is annyira átlátható, megérthető történetet, hanem még rá is tesznek pár lapáttal a komplexitásra. Mindeközben pedig olyan események maradnak el, amelyekről a regényt ismerők pontosan tudják, segítette volna a nézőt közelebb vinni egy-két történéshez, esemény megértéséhez. A sorozat producerei ráadásul bizonyos karaktereket a harmadik évadba toltak, vagy éppen onnan hoztak át a másodikba, sőt néhány regénybeli szereplőnek az lett a sorsa, hogy összedolgozták őket, így egy karakterként jelennek meg.

A második évadba belép az eddig csak emlegetett Stannis Baratheon király és udvartartása, melyből leginkább Melisandre, a titokzatos papnő emelhető ki. Királyvárban tovább bonyolódnak az események, Cersei régenskirálynő öccsével, Tyrionnal, az Ördögfiókával kénytelen szövetségre lépni, hogy megakadályozzák Stannist Királyvárt bevételében. Eközben Jon az Éjjeli Őrség kétszáz tagjával közösen egy Falon túli felderítésre indul, hogy felkutassák eltűnt testvéreiket és információt szerezzenek a vademberek terveiről. A kontinens közepén tovább folytatódik a háború Észak új királya, az ifjú Robb Stark vezette sereg és a Lannister-házra felesküdöttek között. Theon Greyjoy, hogy segítse Robbot, hazalátogat a Vas-szigetekre sereget kérni apjától, akinek azonban sokkal nagyobb tervei vannak, mivel saját magának akarja megszerezni Északot. A Stark-ház legfiatalabb lány tagja, Arya a sötét, romos Harrenhal várában állomásozó csapatok rabja lesz, míg nővére a királynő foglyaként arra készül, hogy a trónt megöröklő kegyetlen gyerekkirály, Joffrey Baratheon felesége legyen. A Sekély-tengeren túl Daenerys Targaryen immáron sárkányaival pedig arra készül, hogy visszatérjen Westerosra és elfoglalja helyét a Vastrónon.

Az első évadon még érződött a takarékoskodás, kevés díszlet és számítógépes effekt volt, ám a sorozat népszerűsége a büdzsén is dobott, így ha sokkal nem is, de azért érezhetően látványosabb lett a második évad. Mivel a történet elkülönülő cselekményszálakból áll, így párhuzamosan forgatott két stáb olyan helyszíneken, mint Dubrovnik, Észak-Írország vagy Izland. Az évad nézőszám tekintetében az előző sikerét is felülmúlta, az USA-ban dupla annyian nézték, mint az első szériát, emellett tizenegy Emmy-jelölésből hatot meg is nyert.

A nyitó évadhoz eredetileg kijelölt zeneszerző Stephen Warbeck lett volna, ám tőle a premier előtt pár hónappal megváltak, a helyére érkező Ramin Djawadinak így mindössze tíz hete maradt, hogy megalkossa az első pár rész zenéjét - Djawadit egyébként hosszas kérlelés után tudták csak megnyerni, mivel annyira elfoglalt volt. A végeredményen kissé érződik is a gyors munka, hiszen a szerzőnek nem volt ideje a témák tökéletes kidolgozására, építésére, a hangszerelés sem lett túlontúl változatos, ám tévés fronton így is az igényesebb muzsikák közé sorolható az alkotása. Különösképpen kiemelkedő teljesítmény a főcímzene (mindössze két nap alatt született meg), mely azóta egészen kultikussá is vált, jellegzetes dallama több feldolgozást is megért. A második résznél is gyakran bevetette, a "Three Blasts" esetében mély basszusokkal különösen erős verzióját alkotta meg. A készítők nem akartak teljesen nagyzenekari score-t, mert azt nem érezték eléggé piszkosnak a történethez, de régies, népzenés muzsikát sem szerettek volna, inkább a kettő vegyítését kérték, s e téren Djawadi meg is felelt az elvárásoknak.

Az album második tételében ("The Throne Is Mine") a komponista felmelegít néhány ismerős témát és hangulatot az első évadból. A hallgató ezáltal rögtön visszatér Westerosra, az intrikák, összeesküvések, hatalomvágy, na és persze a lovagias eszmék vezérelte világba. A trackben máris előjön egy nagy különbség az előző évad score-jához képest, itt ugyanis a szimfonikus zenekar lényegesen hangsúlyosabban van jelen. Az első évadban is közreműködő Czech Film Orchestra and Choir által előadott zene rögzítése a híres Rudolfinum hangversenytermében történt. Ugyan az utólagos dúsítgatás ennek ellenére is érződik, ám több tételnek és témának is nagyon jót tett, hogy a zenekar nagyobb teret kapott. A folyamatosan építkező, egyre diadalmasabbá váló, a Greyjoy-ház témáját bemutató "What Is Dead May Never Die" esetében is érezhető mindez, s az is, hogy a szimfonikusok jobb alkalmazásának jóvoltából megjelenhettek olyan hangszerek is a score-ban, amelyek bizony az előzőből még sajnos hiányoztak. Kifejezetten erős a szerepük az album legszebb tételében, a "Winterfell"-ben, ahol Deres témáját hallhatjuk megható, gyászos, cselló vezérelte körítésben.

A "Warrior of Light"-ban már a rezesek is tiszteletüket teszik, noha itt egy mély hangú népi fúvós hangszer a kulcsszereplő. A tétel talán az évad zeneileg egyik legerősebb darabja, mivel a képeket kifejezetten hatásosan festi alá. Az itt hallható téma Stannisé, s ezt olyan további trackekben hallhatjuk még, mint a "Don't Die With a Clean Sword", ahol a főtémával keverte egy epikus zenévé a szerző, vagy a hasonló "Stand and Fight", ahol a két motívum szinte össze is olvad - több mozgalmas, már-már akciózenei tracket ellenben nem találunk az albumon. A score a szimfonikusok mellett több elektronikus megoldással is szolgál, és a népi hangszerek aránya sem csekély, ez persze a sorozat jellegéből egyértelműen következik is. Szép példa erre a "Valar Morghulis", melyben különféle dobok, pengetős hangszerek, és egy fájdalmas hangú fúvós keveréke teremt mágikus atmoszférát. Ehhez hasonló tétel még az eléggé középszerű "Qarth" is. Sajnos a Daeneryshez köthető trackek nem az album legerősebb részei, ez alól kivétel a világzenés "Mother of Dragons", mivel itt a főtéma kórusos interpretációja és kisebb dallamok beépítésével igen izgalmas epikus hangulatot kreált a szerző.

A szerző egyik kedvelt megoldása a lassú építkezés, a kompozíciók csendes kezdése, s a végére valamiféle nagyobb kitörés komponálása. Iyenre többek között hallhatunk példát a "Pay the Iron Price" esetében, vagy a "One More Drink Before the War"-nél, melyet egy szép hősies témával zár, az "I Will Keep You Safe" pedig a főtéma epikus tálalásába fut ki. Egy ilyen széria megköveteli a szerzőtől, hogy különböző stílusokban alkosson, ez itt is előfordul, a "Pyat Pree"-ben egészen horroros a hangulat, s bár ez zeneileg nem túl erős darab, de a képek alatti hatásossága megkérdőjelezhetetlen. Hasonlóan nyomasztó a "We Are the Watchers On the Wall" tétel is, mely a rideg, kies, Falon túli világba vezeti el a hallgatót, ebben a csilingelő vagy éppen mélyen dörmögő hangok tökéletesen jelzik a rejtélyes, misztikus világot.

Djawadi kezét megkötötték a készítők, hiszen azt kérték tőle, hogy a párbeszédeket csak a legritkább esetben szakítsa meg zene, és mivel a sorozat alapjában véve dialóguscentrikus, így ez a kikötés komoly gátja volt a hosszabb tételek megkomponálásának. Elvárás volt az is, hogy a vokális elemeket minimalizálja, mivel más fantasyk zenéjében erre számos példa hallható, a második évadra azonban ezen némileg enyhítettek. Sőt a "The Rains of Castamere" formájában egy dal is került a sorozatba. Ezt a The National adja elő, a szövegét maga George R. R. Martin jegyzi, a zenét pedig Djawadi írta. A második évad legjobb új témájára komponált dal a regényekben sokszor megemlített "Castameri esők" költemény inspirálta.

Djawadi kifejezetten nagyot nem lépett elő az első évadhoz képest, de néhány új témával, kicsit összetettebb hangzásvilággal szolgált, és a szimfonikusokkal is jobban helytállt, mint az előző széria esetében. Tény, hogy a sorozat elbírna ennél színvonalasabb muzsikát is, ám tévés fronton a szoros költségvetés és a szűk határidők sajnos nem segítik a nagy zenék megszületését - a harmadik évad score-jának ismeretében pedig kijelenthető, hogy a komponista képes fejlődni és meglepetést okozni a széria aláfestése kapcsán.