Ki nem gondolkozott már el azon, hogyan lehetne elkövetni a tökéletes bűntényt? Kigondolni mindent a legkisebb részletekig és megvalósítani. Felkészülni és elpróbálni az akciót, legyen szó akár egy lufi ellopásáról. Átverni törvényt és hatalmat, nem tenni semmi gyanúsat, aztán élvezni a gyümölcsöt. Hogy megcsináltam. Bár, mint tudjuk - akár az Agatha Christie-regényekből -, nincs tökéletes bűntény, mindig becsúszik egy váratlan mozdulat, egy otthagyott csikk. Ugyanakkor az is tudható, hogy tökéletes nyomozó sem létezik. Tessék mondani, hol vannak a Monsieur Poirot-k és Miss Marple-ok?
Ebben a filmben mindenki próbálkozik. A hatvanéves Sean Connery mint a világ legjobb műkincstolvaja éppúgy, mint a huszonéves biztosítási ügynöknő, akibe az egész szereplőgárda szerelmes. Összesen három rablást követnek el együtt Londontól Kuala Lumpurig, Rembrandt-képtől kínai maszkig mindent visznek, hogy a harmadik bűntény összejöjjön. A nyolcmilliárd dolláros nagy buli. A többi csak rablás meg romantika, melyből a végére az utóbbi, ahogy lenni szokott, némiképp túlcsordul.
Ha egy filmre azért ül be az ember, mert szeretné hallgatni a műszerek mechanikus összhangját és nézni a terv megvalósulását, B-C-D tervek bevetését, és nem utolsósorban szeretne végre a bűnözőkért izgulni, jó helyen jár. Ha nem is jut el a maradéktalan kielégülésig. Hogy a tökéletes bűntény ezúttal sikerül-e, el nem árulhatom. De a tökéletes filmről még én is hetekig mesélhetnék az alkotóknak, ha már kedves édesanyjuk megfeledkezett erről.
