Klasszikus filmmel van dolgunk, mely igyekszik ugyan tagadni klasszikus voltát, de önmaga elől nem menekülhet. Roberto Faenza munkája Carl Gustav Jung (Iain Glen) és fiatal betege, majd tanítványa, Sabine Spielrien (Emilia Fox) sorsáról, szerelméről mesél. A rendező persze nem elégedett meg egyetlen történettel: a modernség álcájának kényszere miatt időnként ugrunk az időben, és két fiatal kutatót kísérünk figyelemmel, amint megpróbálják Sabine életének eseményeit rekonstruálni.
Minden 1905-ben kezdődött. Ekkor került Sabine Spielrein Svájcba, Jung gyógyító keze alá. Viszonyuk azonban az idők folyamán kilépett a megengedett körből, és vad szerelmi kapcsolattá alakult. A boldogság természetesen nem tarthatott sokáig. Bele kellett nyugodniuk a szakításba. Sabine visszatért szülőhazájába, Oroszországba az orvosi egyetem elvégzése után. Moszkvában Fehér Iskola néven alapít reformpedagógiai módszereket alkalmazó oktatási intézményt. Igyekszik nagy energiát fordítani a problémás gyermekekre. A sztálini terror azonban őt is eléri: az iskolát bezárják. Sabine a borzalmak elől Rosztovba menekül, ahol azonban zsidó származása miatt nem kerülheti el sorsát. A nácik a városi zsinagógában rendeznek vérfürdőt...
Gyönyörű képekben mesél a film. Maurizio Calvesi melegen barnásra fotózta a jeleneteket. A barnából fokozatosan megyünk át a szürkébe, ahogyan komorabb történelmi idők következnek. Koltai Lajos művészetéhez hasonlatos, amit Calvesi csinál. Emlékezzünk csak a közelmúltból A napfény ízére.
Jung és Sabine éppen egy Klimt-kiállításon futnak össze. Megcsodálhatjuk a képeket is, hiszen Calvesi hagyja, hogy bőven ámuljunk a képzőművészet érzéki csodáin. Majd maga is komponál egy klimti jelenetet: meztelen férfi és nő egymásba kapaszkodása, szinte egymásba olvadása. Nem felejthető.
És nem felejthető még valami ill. valaki. A fiatal kutatóknak sikerül rátalálniuk Sabine egy korábbi neveltjére, egy idős orosz férfira, aki elmeséli, miként szabadult ki görcsös hallgatásából Sabine segítségével. Sabine zongorázó majmot hozatott a kisfiúnak. Sajnos nem találtam rá, ki játszotta a szerepet, pedig bevésődött a játékos szeme, a meghatott mesélése. Fantasztikus színész, csak jó volna megtudni, ki volt.
Több jelenete is van a filmnek, melyek lenyűgöznek szépségükkel. Például amikor Sabine még Jung intézetében először zongorázik, és táncra perdíti a sok beteget. Vagy egy másik táncos jelenet, de már a Fehér Iskolából. Sajnos a kutatási szála a történetnek elsikkad, kidolgozatlan. Egy külön filmet érdemelne. Mintha a rendező menet közben döntötte volna el, hogy mégis inkább Sabine-ra koncentrál.
Csak ismétlen magam: gyönyörű film. Érzelmes és magával ragadó. A nők nyilván jobban fogják majd érteni, de a férfiak se kerüljék messzire el...
