Bár operaberkekben nyilván ünnepnek számít a nyolcvanas évekbeli virágkora óta ritkaság számba menő operafilm műfajának egy új képviselője, a magyar filmszakma égészen más szemszögből fogadta azt. A rendező, Káel Csaba korábban reklámfilmek és videoklipek rendezése mellett foglalkozott már operák színrevitelével is. Elsőfilmesként kapta meg a kért lehetőséget, operafilmet készíthetett a "Bánk bán"-ból. Erkel veretes művének librettóját használta fel, melyet Mészöly Gábor (a Szandi-film, a "Szerelmes szívek" forgatókönyvírója) segítségével alkalmazott filmre. A XIII. századi történet helyszínét, II. Endre király palotáját Jákon, Ócsán, Esztergomban, Visegrádon, Bélapátfalván és Budapesten fennmaradt korabeli vár és templom részletekből montírozták össze. A film a romantikus operát XIX. századi historikus festészetre emlékeztető képi beállításokkal, gazdag jelmez és díszlettárral idézi meg. Marton Éva (Gertrúd) és Rost Andrea (Melinda) a Metropolitan s a milánói Scala ünnepelt sztárjai, és a címszerepet alakító Kiss B. Attila is nagy névnek számít az operaszakértők körében. Színészi alakításuk azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Melindánál épp az őrület, Bánk bánnál pedig a tetőfokára hágó harag kifejezése marad belső erők híján. Egyedül Gertrúd alakjában érvényesült zökkenőmentesen az alkotóknak az a dicséretes szándéka, hogy némafilmeket, szecessziós állóképeket megidéző koreográfiát illesszenek a történelmi környezetbe.
A film a lodzi operatőr fesztiválon elnyerte a legjobb operaadaptációért járó Arany Békát. A díjat Oscar-díjas operatőrünk, Zsigmond Vilmos vette át, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot, s ez alkalommal - 71 évesen - dolgozott először magyar nagyjátékfilmben. A hetvenes évektől Altman, Spilberg, Scorsese, Brian de Palma munkatársaként Amerika legkeresettebb operatőreinek egyike volt. Olyan világhírű filmek fűződnek nevéhez, mint a "Szarvasvadász", a "Megszállottság" vagy az "Az eastwicki boszorkányok". A film sikeres amerikai bemutatója után a "Los Angeles Times" kritikusa úgy látta, a mű képes összeegyeztetni az opera és a film sajátosságait, ugyanakkor nem mulasztotta el megemlíteni, hogy Káel Csaba munkája olyan időben kapott közel nyolcszáz millió forintos állami támogatást, "amikor sok magyar filmrendező egyszerűen a túlélésért küzd". Mindenesetre most már van egy szép, nagy, látványos operafilmünk, egy szuperbánunk is. Az opera szituációkból pedig mindig van mit tanulni. Ha mást nem, a szenvedélyek és gerjedelmek robbanékony, patetikus kivitelezését vagy nem kivitelezését biztosan.
