[img id=480447 instance=1 align=left img]A magyar gengszter-rap nyolcvan százalékát ugyanis fellengzős fa*fejek nyomatják, ha valaki nem tudná. Szerencsétlen lúzerek, akik valóságnak hiszik valamelyik szerda esti víziójukat, ahol bögyös bulák között ők New Jack City királyai, és nem a sötét szobában betépve bámulják a tévét. Én magam egy bányászváros lakótelepén (anti)szocializálódtam – néhány barátommal együtt –, zűr akadt elég, de bízvást állíthatom, sem UZI-t, sem kézigránátot, sem csíkos öltöny & Thomson-géppuskás fazonokat nem láttunk soha. 

Szóval ezek után – pláne, hogy Kicsi Tyson valamiért Dopeman nevével együtt ugrott elő – amolyan döglött halnak kijáró kétujjas rögzítéssel vettem kézbe a könyvet. És láss csodát! A megtévesztő – bár szépen kidolgozott – borító ellenére kiderült, nem is rossz a könyv. Tovább haladva a „van benne valami” „ez a gyerek tud írni” és „öcsém, ez q*va jó!” fokozatok jöttek.

Az utca hercege piszkosul olvasmányos. Sztorik, történetek, fejezetek, egy vonalon. Az egyes szám első személyben író srác élete, közbevetve számtalan – a helyzetet/helyet jellemző, a fílinget átadó – történettel. Megjelennek a barátok, akik mind főhőssé lépnek elő, megnyert, és elvesztett álmok, érzések, dalszövegek, tanulságok, tanítások. Ha kevésbé jól lenne megírva, az egész baromi nagy katyvasz lenne, de így egyszerűen: kerek, egész.

Ugyanilyen csapkodón bánik Tyson a tartalommal is. Akció, társadalomkritika, reflektálás a jelenkor eseményeire, állandó jellemfejlődés, másik oldalon meg szórakoztató intermezzóként Szopós Rozi és Fukszos Böbe esete, a kókler szerencséje, vagy drámai kis történet: az öreg strici tragédiája. Szinte színházi helyszínként funkcionál a Fülemüle étterem, ahova sorra térnek be a legkülönfélébb karakterek, a nincstelen ínyencen kezdve, a spájzban alvó orgazdán át egészen a rendkívül hamisan éneklő zongoristáig. „Itsz a dzsélháááúz ráááák!”

Külön élmény, mikor a törzsközönség – teljesen pártsemlegesen – elemzi a 2006-os zavargásokat. A barokkos körmondatokkal operáló Bodza úr meg az udvarias főnök fejtegetését Lali bácsi tömör népiessége fűszerezi: „meg vannak ezek mind zavarodva, hogy a szar csapkodja körbe a szájukat”. Az egész írás – apró, nem veszélyes döccenőkkel – ezerszínű, de nagyon összefogott. Szemléletes, átélhető, hiteles.

Mi jön még? Korrajz a nyolcvanas, kora kilencvenes évekről. A konzumexes szatyor (tudja még valaki, mi volt a Konsumex?) jelentősége, a break, a balhék, a csapat telepi gyerek a kórház folyosóján, akik mind a barátjukhoz jöttek, a lüktető világ, majd a csalódás, ahogy a dolgok lassan megváltoznak. Örök igazságok, úgymint: A Zene mindent színessé varázsol, Nincs lehetetlen, és hogy A pénz mindent elbasz. Egy jobb sorsra érdemes lélek bukása, és egy nem kevéssé tépázott másik felemelkedése. Tanulsághegyek. És a magyar rapszakma komolyan csípős jellemzése.

Megfogalmazni nehéz az értékét: olyan, akár a fehér fény: Mindenből van benne. Na jó, hagyjuk a pátoszt, nem úgy értettem. Semmi angyal, semmi mennybemenetel, csupán egy baromi jó könyv. Legnagyobb erénye mégsem a hitelesség vagy a jó írásmód – ba*meg, egy rappertől csak elvárható, hogy értsen a szavakhoz –, hanem hogy megfog és beránt. Ez a lényeg.

[img id=500442 instance=1 align=left img]A kezedbe adja, megérteti, mi az a sokszor emlegetett lakótelep, nyolcker, „gettó”. Hogy miért több, mint hely. Otthon. Színes, változó – saját erkölccsel, törvényekkel. Ahol nincs védőháló, a dolgok direktben mennek. Ha döntesz – és dönteni mindig kell –, az a legtöbbször végleges, a hatása azonnali. Nincs második forduló, új esély. A döntéseknek meg következményeik vannak. Senki nem védett, senki nem érinthetetlen, a legnagyobbat is ledarálhatja a legkisebb, ha eléggé pszichopata. 

Éppen ezért a szavaknak nagyobb a súlya: a „bármikor, bármivel felhívhatsz” pontosan azt jelenti, amit. Az érzések pedig közvetlenek, hirtelenek és nagyon, nagyon mélyek. Az összetartozás érzése jelen van mindenhol, az emberség, ha megjelenik, hihetetlen méreteket ölt – az öreg vendéglős gesztusa a barátját ápoló alkalmazottja felé: „Amíg vigyáznod kell rá, légy ott, a fizetésed ugyanúgy megkapod. Ha két év, akkor két év.”

Az a fajta nagybetűs barátság, ami átvonul az egész könyvön, csak ilyen közegben születhet meg, és többet jelent bármilyen testvéri kapcsolatnál.

Tyson könyve direkt üzenet a léleknek. Mivel gyakorlatilag mindent belerakott, amit gondol vagy érez, mindenkit más-más üzenet talál meg. Van, akinek kinyitja a „gettó” világát, és ettől nem lesz többé ismeretlen, félelmetes valami, hanem emberek egy sajátos csoportja, ahol azért nem tanácsos gyávának, gyengének vagy ostobának lenni. A másik olvasónak a furcsa értékrendet, ahol az első vonalban: barátság, szeretet, emberség van, második vonalban pedig gógyi, rafkósság, túlélés. Megint más talán jobban megérti belőle, hogy a város nem csupán az élőhelyed, hanem egy szervezet. A része vagy. Ennek tudatában teljesen más érzésed lesz, ha szombat éjjel mászkálsz a nyüzsgő utcán.

Három dolog biztosan mindenkit meg fog találni: 1: hogyan szed szét a drog egészen a halálig, 2: hogy hosszú távon nem éri meg bűnözői pályára adni a fejed. 3. A rapnek az eddigi legjobb leírása (találóbbat eddig nem olvastam): A koszos utcagyerek, akinek nincs ilyen szerencséje, nem mondhatja el, de én elmondhatom helyette.

Hogy engem melyik üzenet ért el? A legerősebbek – a fílingen túl, mert azt imádom – talán ezek:„Lehet-e minden olyan tiszta, mint gyerekként? Nos, mint minden más, ez is csak rajtunk múlik.” És : „Minden, amit megélünk, iskola… Az Élet egy színjáték és nekünk jól kell játszani, fejlődni, méltóvá kell válni az álmainkhoz… húzz bele, tesó!”