A filmtörténet egyik legnépszerűbb repetitív üvöltése Fellini "Amarcord"-jában hangzik el egy fa tetejéről: "Nőt akarok! Nőt akarok!" - ismétli a félkegyelmű rokon órákon át, s úgy tűnik, ő addig onnan le nem jön, míg kívánsága nem teljesül. És hosszas tétovázás után hoznak neki, prostituáltat, mert ki más vállalkozna a boldogtalan pillanatnyi megváltására.
A légyott menete hasonlóan zajlik egy 2000-es francia filmben is, mező és fa helyett viszont ezúttal mozgássérült otthon és tolószék az, ahonnan a kiáltás szól. A rendező a tabunak számító témát nem szomorú és szánakozó, hanem életteli és humoros hangnemben közelíti meg. A film a Sept-Arte tévécsatorna "Kis kamerák" című sorozatához készült. Berlinben és San Sebastian-ban Közönségdíjat kapott, Londonban pedig a Külföldi Kritikusok Díját nyerte el. Rendezője, az olasz származású Jean-Pierre Sinapi 15 éven át televíziós forgatókönyvíró volt. A "Légyott a Hetesen" az első mozifilmje.
A történet a rendező nővérének élményei alapján íródott, aki speciális gondozóként dolgozik egy mozgássérült otthonban. Ő volt Julie (Nadia Kaci), aki egy centiméterszalaggal járta a prostituáltak által szegélyezett 7-es országutat, hogy keressen egy lakókocsit, melynek ajtaján befér egy tolókocsi. Ahhoz, hogy cselekedete ne minősüljön kerítésnek, orvosi igazolást kellett volna szereznie arról, hogy az általa gondozott René (Olivier Gourmet) egészségi állapota rendszeres szexuális életet tesz szükségessé. Ilyen papírt azonban egy orvostól sem kapott, s rajta kívül senki sem vállalt a szokatlan, ám kockázatos segítségért felelőséget. Az izomsorvadásos René szexmániájával, durvaságával és erőszakosságával már az őrület határára kergette gondozóit, mikor Julie úgy döntött, René kívánságát teljesíteni kell, hiszen egy mozgássérültnek a szexuális élethez ugyanúgy joga van, mint bárki másnak attól függetlenül, hogy a társadalom erről nem vesz tudomást. Nem volt hajlandó az otthon álszent vezetőségének bedőlni, mely pótszerekkel, tiltásokkal és elhallgatásokkal szerette volna a bénákat lelkileg is illendően hozzá nyomorítani kiszolgáltatott helyzetükhöz.
A film dokumentumfilmhez közelítő képi világát erősíti a digitális kamerával felvett képek spontán hatása, és a valós alakokhoz kötődő szereposztás is. A René-t játszó belga Olivier Gourmet ("A fiú") egy hetet töltött egy izomsorvadásos beteg társaságában a forgatás előtt. Julie és René mellett, az arab Rabah, a homoszexuális, Johnny rajongó és keresztelkedni vágyó mozgássérült - akit Said Taghmaoui (Gyűlölet) alakít -szintén valós figurán alapul. Bár a főbb szerepeket hivatásos színészek formálták meg, a mellékalakok a forgatás helyszínéül szolgáló Combs-la-ville-i mozgássérült otthon lakói közül kerültek ki.
A "Légyott a Hetesen" megtekintése után kicsit tanácstalan az ember, mit is látott és mit kezdjen mindezzel. Mert hát legyen: szexuális szabadságot mindenkinek. A süketeknek, a vakoknak, a némáknak, a bénáknak és azoknak is, akik észre sem veszik, hogy néha süketek, vakok, némák vagy bénák. Valami mégis zavaró ebben a filmben. Talán az, hogy bár a történet valós eseményeken alapul, de a rózsaszínbe hajló beteljesülés inkább idealizált tolerancia-tanmesévé formálja, mint provokatív társadalom- vagy jellemtanulmánnyá. A néhol dokumentumműfajt közelítő stílus nem a véresen komoly téma vígjátékká formálása által, hanem sikertörténetté kerekítettségén billen félre, a szálak morbid szappanoperába illő elvarrottsága révén. Mindenesetre meghökkentő mozival van dolgunk, szex és megváltás, pornó és giccs határterületeinek olaszosan szeretetteljes, mulatságos és szemérmetlen megközelítésével.
