A Sorstalanság megterhelt film. Ha el tudunk tekinteni mindattól a megosztó vitától, mely az irodalmi alapanyagul szolgáló regényt, pontosabban Kertész Imre Nobel-díját kísérte, ha el tudunk vonatkoztatni a forgatás hercehurcáitól, a miért éppen ő és miért ennyiért kérdésétől, akkor üljünk be megnézni Koltai Lajos filmjét. Kortárs néző számára ez szinte reménytelen vállalkozás.
Az irodalmi művek adaptációjára nincsen recept, a szöveghez hű és attól elrugaszkodó képi megvalósítás egyaránt sikeres lehet. Ám minden adaptáció újragondolás és értelmezés. Koltai Lajos a regény szikáran kopogó mondataiból lírai filmet készített. A líraiság nem érzelmességet, különösen nem érzelgősséget jelent, hanem szerkesztésmódot, stílust és legfőképpen ember- és világfelfogást.
Az arisztotelészi dramaturgia óta a drámai, de a nagyepikai műveknek is hagyományos felépítése, hogy a kiinduló szituációból konfliktusok révén eljutunk a tetőpontig, majd némi késleltetés után a megoldásig. De mit csináljunk egy tizennégy és fél éves fiúval, aki belecsöppen egy történelmi helyzetbe, aki a még nála is tudatlanabb felnőttek között él, aki cirka egy esztendő alatt megjár két haláltábort? Mi volt a tetőpont? A cementes zsák cipelése Buchenwaldban, a térd szétrohadása, vagy az, hogy megehette a mellette fekvő halott levesét? Netán az a kislány, aki hozzábújt a légópincében, majd másnap hősünk számára érthetetlen tirádába kezdett a zsidó identitásról, hogy mindezt visszavonja majd akkor, amikor a fiú visszatér a megsemmisítőtáborból? Koltai Lajos pontosan megrajzolja a történet kezdő- és végpontját, aztán hosszabb-rövidebb jeleneteket, stációkat látunk, melyek határait az elsötétülő kép jelzi. A látszólagos esetlegesség mögött átgondolt, a nézőt felnőttnek tekintő lírai kompozíció mutatja a fiú nagykorúvá válását.
A stílus és emberkép - mint minden jelentős alkotásban - szorosan összefügg. A líraiság itt azt jelenti, hogy a lényeges, az emberi személyiséget formáló dolgok, események belül történnek, de kívülről látszanak. A nemzetközi szinten is drága helyszínek aligalig játszanak szerepet, de azt mindvégig érezzük, hogy jelen vannak, hogy nyomasztó voltuk ott tükröződik az emberi arcokon. Koltai minden tárgyi hitelesség mellett sem realista vagy dokumentumfilmet készített. Pados Gyula operatőrrel együtt olyan egyéni képi világot teremtettek, amely nemcsak hazai viszonylatban egyedi és kivételes, mely elemeli a történetet az infernó sarából, miközben végig ott járunk.
A Sorstalanság egy kamasz zsidó fiú, Köves Gyuri beavatásának és kiűzetésének filmje. Beavatás a szenvedésekkel és - a külvilág számára fölfoghatatlan és a kívülállókkal megoszthatatlan - boldog pillanatokkal teli életbe, és végleges kiűzetés a gyermeki lét öntudatlanságából. Ezt a folyamatot kísérjük végig Nagy Marcell tekintetén. A film elején látunk egy zavart kamaszt, akiről még nem tudjuk eldönteni, hogy a forgatás vagy a szerep kívánalmai miatt bizonytalan. Ez a fiú olyan átváltozáson megy keresztül, olyan kisugárzása lesz, hogy a nézőben megszólal a szülő, és elkezd érte aggódni. Mindenesetre az alakítás - túl Nagy Marcell tehetségén - Koltai Lajos kivételes emberi és pedagógusi irányításának is köszönhető. Mint ahogy remekel szinte minden felnőtt szereplő is, visszaadva a nézőnek a hitet a magyar színészekben.
Előzetesen féltünk Ennio Morricone zenéjétől. Koltai megfelelő helyen és mértékben használja a dallamokat. Kereshetnénk hibákat is a filmben. Szívesen ajánlottuk volna a rendezőnek, hogy a száznegyven percet éppen kétórányira vágja meg, hogy lemondhatott volna a Sorstalanság emblematikus képéről, hogy a kivételes látvány nem igényli a regénynek tisztelgő narrációt. És óvnánk az alkotókat a méltatlan vitáktól, a fesztiváloktól, a remélt díjaktól. Elkészült a mű.
