A tíz hétköznapi alak köré szerveződő cselekmény a világ különböző pontjaira utazva mutatja be a változó társadalmi-kulturális háttérrel rendelkező emberek életét, pontosabban életüknek egy-egy olyan részletét, amelyre akár egész történetük is felépíthető.
Ahogy arra a cím is transzparensen utal, a film 360 fokos fordulatot ír le, mely során kirajzolódnak a szereplők közti viszonyok. A körkörösséget a közvetlen találkozások is biztosítják: az egyik szereplő buszra száll, majd találkozik a másikkal, a harmadik taxival követi a negyediket, aki meg repülővel indul tovább a következőhöz és így tovább… Közben szinte biztosak lehetünk abban, hogy egy-két epizód után újra visszakerülünk az elsőhöz – a főtémához –, hogy a kör bezárulhasson.
Vegyünk egy rossz házasságban élő, jómódú angol párt (Jude Law, Rachel Weisz), a férfihez társítsunk egy szlovák prostituáltat (Lucia Siposová), a nőhöz egy brazil fotóst (Juliano Cazarré), a fényképészhez egy megcsalt emigráns barátnőt (Maria Flor), utóbbihoz egy lányát elvesztő, alkoholista apát (Anthony Hopkins) és egy kitetovált, szexuális erőszaktevőt (Ben Foster). Kész is a sztereotipikusan felépített, párhuzamosan kibontakozó sztori, már csak a véletlenek segítségére van szükség, amelynek köszönhetően találkozhatnak az alanyok.
Az angol–francia–brazil–osztrák koprodukció parádés szereposztása garancia a mozinézők érdeklődésére, ugyanakkor ki kell emelni, hogy a rendező nem veszi túl komolyan magát. A nyomasztó téma és képi világ ellenére üdítő technikai megoldásokkal hozza közelebb egymáshoz a szereplőket. Gondolok itt a vászon több részre való felosztására vagy arra a kis játékra, amit akkor alkalmaz, amikor a fogorvos (mert van ám muszlim, szerelmes fogorvosunk is) vágyának tárgya elrepül, és egy animált repülőgéppel térünk vissza vágyakozó dokinkhoz.
A megismert élettörténetek legintimebb részeibe láthat bele a néző: közös pont a szeretet, a szerelem vagy a szex, amelyek mint univerzális problémák és kérdések mindenki életére hatással vannak, Bécstől kezdve Pozsonyon, Denveren és Párizson át egészen Londonig. A test helyett azonban a lélek kerül középpontba, a sorsfordító események a belső történéseket teszik érdekessé, plasztikussá.
A film jól működteti a lehetséges világok és választások közötti egyensúlyozás közhelyét. Ezt a határon való létet erősíti az utazás, az idegenség és a magány végig fel-feltűnő motívuma, de magának a repülőtérnek a helyszíne, a döntések bizonytalan kimenetele és a halál, a vég lehetőségének többszöri felsejlése is.
Úgy tűnhet, hogy az eddigiekhez képest valami újat hozhat ez a film, melyben az egész multikulturális földkerekség romlottsága bemutatásra kerül, de napjainkban már senkit sem lep meg a világ erotikus züllöttsége, sőt… A néző inkább azt furcsállhatja, hogy a börtönből frissen szabadult szexuális bűnöző a kínálkozó alkalom ellenére is képes az önmegtartóztatásra. Akkor a világ körforgásából mégsem vonható le egyetemes jelentés, törvényszerű következtetés? Talán mégis történik valami új?
