Rob Reiner rendező teljes mértékben megérdemli, hogy a Szerelem a végzetemért elkészítése miatt el kell játszania az utóbbi évek legcikibb mellékszereplőjét. A Harry és Sally és Az egy becsületbeli ügy egykor tehetséges direktora felszínes, gonosz, olykor ízléstelen és teljesen súlytalan romantikus filmet készített a tengerentúli republikánus nyugdíjasoknak.
Üdvözlégy a republikánus menyországban, ahol pénzzel minden megoldható, de csak a fehérek gazdagok a színesbőrű sportolókon kívül! Szerencsédre te gazdag vagy, mindenkit ismersz, így aztán lazán kenyérre kenheted a szomszéd özvegyet a kapcsolataiddal és a pénzeddel. A mázlid itt nem ér véget, még az az unokád is egy két lábon járó szeretetgombóc, akit történetesen a heroinista gyereked és a hasonló hobbival bíró párja nevelt fel! Így aztán nem csoda, ha a legnagyobb gondod az életben, hogy az elhunyt kedvesed egy domboldalon akart örök nyugovóra térni.
A maró gúnnyal átírt szöveg bármilyen furcsa, nagyjából tükrözi azt a reakciót, ami a legtöbb józan gondolkodású ember gondol a Szerelem a végzetem első mondatánál. Az ugyanis így szól: „legalább fizethetnének azért, hogy az ember temetőbe járjon, ha már föl kell caplatnom a domboldalra”. A film koncepciója az, hogy ennél valamivel humorosabb, de alapvetően bunkó beszólásokkal körvonalazza Oren Little (Michael Douglas) karakterét.
„Persze a hollywoodi romantikus komédiák szabályai szerint az antihősnek valamikor jó útra kéne térnie, hogy megismerjük a lelke mélyén lakozó kedves embert, de ez a Szerelem a végzetemben sosem történik meg. ”
Oren ehelyett végig tapló marad, és a legnagyobb kérdés a film kapcsán, hogy ezt miért nézik el neki. Tény, hogy Michael Douglas jó színész, és jól is áll neki a szerep, de ettől még kissé nehéz tolerálni neki, hogy a bárénekesnőként dolgozó Leah (Diane Keaton) zongoristáját gusztustalanul cikizi közepesen idétlen parókája miatt – egyébként ez az összes tulajdonsága a moziban a Rob Reiner megformálta karakternek.
Miért nézik meg ezt a filmet? Elsősorban a főszereplő színészek miatt. Kár, hogy közöttük semmilyen szinten nincs kémia. Michael Douglas egyébként ügyes, de Diane Keaton szinte teljesen ugyanazt a karakterét hozza, mint a Minden végzet nehézben. Erre annyira ráerősítenek, hogy szinte ugyanolyan ruhákba öltöztették, mint a tíz évvel ezelőtti karakterét. Ezek után érthető, miért erőltette bele a forgalmazó a címbe a végzet szót.
Vélhetően éppen az említett romantikus komédia lehetett a példaképe a Szerelem a végzetennek, csak épp a példa helyett majmolás lett belőle. Pedig Rob Reiner ennél sokkal tehetségesebb. Noha sosem ő szállította az év Oscar-reménységeit, a szórakoztatóipar olyan kellemes élményeket köszönhet neki a bevezetőben említetteken kívül, mint a Szerelem a Fehér Házban, a Tortúra vagy A bakancslista. Szörnyű, hogy ehhez képest hová süllyedt a direktor.
