Ismét egy elkésett film. Sajnos a magyar forgalmazás legalább két évvel marad el a világ nyugati felétől. A tendencia főként a művészfilmek sorsát jellemzi, hiszen ezekkel a forgalmazó lényegesen nagyobb kockázatot vállal. Importálhatna sikergyanús szenny-filmet is. Mégsem teszi, inkább kivár, és minőséget hoz be. A szándék becsületes, az eredmény persze felemás.
A Tape az amerikai független film kismesterének, Richard Linklaternek 2001-es munkája, melyet a Sundance Filmfesztiválon is bemutattak. A hazai közönség többek között a Titanic fesztiválról is ismerheti a rendezőt. 2002-ben szerepelt a szemlén Az élet nyomában című filmje - vegyes kritikai fogadtatással. A leggyakrabban visszatérő jelző az "unalmas" volt a filmmel kapcsolatban. Leginkább az elkészítés technikája lehetett érdekes: hagyományosan vették fel a mozit, majd digitálisan animációvá, kvázi rajzfilmmé alakították. A történet alig elmondható: az élet mindennapi banalitásai hosszas dialógokban elővezetve.
Kísérlet, de visszafogottabb, a Tape is. A film digitális kézikamerával készült. A szűk másfél óra egyetlen motel-szobában játszódik. A kamera szinte belemászik a színészek arcába. Csupa közelikből és szuper közelikből áll ez a film. Benne vagyunk a sűrűjében. Nem lehet hátra lépni, ránézni az egészre, mert mindjárt falba ütköznénk. A bezártság, a kamera közelisége vibrálóan feszültté, éppen robbanás előttivé teszi ezt az egyszerű történetet is.
Az ócska motelszobát Vince (Ethan Hawke) birtokolja. Civilben tűzoltó. A megélhetéséhez szükséges pénzt viszont kábítószer-kereskedelemből szerzi. Sörivó macsó, aki őrzi a szabad élet illúzióját. Különösen élvezi mások rendezett életének felforgatását, saját akarata szerinti formálását. Régi gimnáziumi barátja, John (Robert Sean Leonard) filmjének vetítésére érkezett tulajdonképpen a városba. John a gimnázium utolsó évében elszerette Vince barátnőjét. A sérelem azóta is eleven. Vince meggyőződése, hogy John megerőszakolta a lányt egy bizonyos, homályba vesző estén. Az egész találkát annak szenteli, hogy barátját önvallomásra kényszerítse. John nem tud a játékból kivergődni, és szépen (öntudatlanul is) aláveti magát Vince akaratának. Az erőszak szelíd formája: magyarul lelki terrornak hívják.
Végszóra a régi barátnő, Amy (Uma Thurman) is megérkezik, mit sem sejtve. Nem szeretném a poéntól megfosztani a nézőt, de tartogat még kiszámíthatatlan fordulatokat a film. A rutinos mozizó persze tudja, hogy miként működik az efféle poén-dramaturgia. Régi és kipróbált a dolog, mégis minden alkalommal az újdonság erejével hat, ha jól csinálja a rendező.
Richard Linklater pedig jól csinálja. Végig bizonytalanságban tartja a nézőt. A végpoén után sem lehet tudni, hogy mi is az igazság a múltban történtekkel kapcsolatban. Másfél óra után is a kiindulóponthoz érünk vissza, mintha nem történt volna semmi. Abszurd helyzet: színházban az abszurd darabok dramaturgiai ismertetőjegye.
A történet értékeiről lehet vitatkozni, a színészekéiről már kevésbé. Ők éltetik ezt a filmet, miattuk lehet érdekes ez a múltban vájkáló, krimiízű sztori. Uma Thurmant például nyugodtan lehet zseniálisnak is nevezni. Élvezet figyelni, amint a buta szőkéből átevez az okos démon szerep-körébe: magától értetődő természetességgel. Ethan Hawke ravasz, sörhasú macsó. Robert Sean Leonard felkapaszkodott értelmiségi. Valódi szépfiú.
És hogy keveredik ide a címben (Tape) előre jelzett magnókazetta? A filmből talán ez is kiderül...
