Az Új Világnak van mitől félnie. Hiába a legkorszerűbb technika, a legnagyobb luxus. Ez nem véd meg semmitől. Sőt! A legújabb kori nagy csapás ugyanis a legártatlanabb és a legváratlanabb helyről érkezik: egyenesen a múltból.
A francia komédiák kedvelőinek talán ismerős még a bátor, romantikus, és nem utolsó sorban bölcs nemesember, Thibault, Malfete és Papincourt grófja, Anjou hercege, Orleans bárója, Libourne lordja, valamint meglehetősen büdös, gyámoltalan és buta, ám annál mohóbb, becsvágyóbb szolgája, Andre. Igen, igen. A "Jöttünk, láttunk, visszamennénk" hőseiről van szó, akik most éppen Amerikában borzolják a mit sem sejtő városlakók, amúgy nagyon nyugodt idegeit.
És mit csinál egy XII. századi francia nemesember a XIX. századi Chicagóban? Először is nem akar odamenni. Egy baleset következménye az egész. Thibault gróf ugyanis épp esküvőjére készül a csodaszép Rosalinddal, aki a király leánya, ezért a lehető legjobb parti. De nem csak a lovag számára, vannak vetélytársai, akik nem riadnak vissza céljuk elérése érdekében semmiféle fekete mágia alkalmazásától sem. Viszont - ahogy az egy valamire való vígjátékban lenni szokott - a mérget nem az kapja, akinek szánták, így a bűbáj nem Rosalindot téveszti meg, hanem Thibault, aki elborult állapotában megöli a szépséges királylányt. Gyilkosságért pedig börtön jár még a sötét középkorban is.
A gróf azonban nem nyugszik. Andre segítségével igyekszik a dolgokat meg nem történté tenni: a hű szolga becsempész a börtönbe egy mágust, aki megígéri nekik, hogy visszaviszi őket az időben, megakadályozva ott és akkor a tragédiát. Persze a mágus - nyilván idős kora miatt - kihagy egy nagyon fontos összetevőt az időutazó-koktélból, ezért nem hátra, hanem előre mennek az időben.
A helyzet pedig egyre kuszább lesz, amikor kiderül, hogy a gróf hálókamrája már nem francia földön van, hanem a chicagói múzeum vitrinjében, tehát hőseink itt ébrednek. Na, innentől kezdve indul a rekeszizmokat megpróbáltató civilizációk és korok közötti verseny, illetve főként ismerkedés. Ismerkedés az ük-ük-ük unokával, aki kiköpött Rosalind, ismerkedés a XIX. század vívmányaival és hátrányaival, beleértve a demokrácia ideológiáját, a pénzéhes hazug és csaló férj-jelölteket is. És jöhet az újabb csapás, amire senki nem számított: Andre szerelmes lesz.
A történet tehát félig francia, félig amerikai színhelyeken játszódik, ahogyan a szerző és alkotógárda is ebből a két országból jött össze. Az alapötlet két amerikaitól származik: John Hughes-től és Ricardo Mestrestől. A kivitelezés viszont a legjobb francia komédia-gyárosokat, Christian Claviert és Jean-Marie Gaubertet dicséri. A végeredmény egy könnyed, szórakoztató film, francia és amerikai főszereplőkkel a tengerentúlon megrendezve.
Persze, az egészből nem lett volna semmi, ha nincs Jean Reno, aki lovagnak épp olyan zseniális, mint bérgyilkosnak. Bár nagy Amerikában főként rosszfiút alakító szerepei ismeretesek, nem fognak csalódni ottani rajongói sem. A spanyol, pontosabban andalúz születésű színész ízig-vérig nemes: tartása, kiállása, viselkedése tekintélyt parancsoló és figyelemfelkeltő. A szerepet egyszerűen rá írták, ő pedig a legnagyobb természetességgel és ártatlan naivitással kezeli a leglehetetlenebb szituációt is. Ahogy a szolgáját alakító André kizárólag Christian Clavier megformálásában képzelhető el. Más talán nem is tudná ilyen bugyután-kedvesen előadni a leggusztustalanabb bárdolatlanságokat, és a hosszas tépelődéseket igénylő, életre szóló komoly döntéseket. Új szereplőként lép be a történetbe a Rosalindot alakító Christina Applegate, akit többek között Al Bandy könnyűvérű lányaként ismerhetünk a Rém rendes család óta. Ám a buta szőke kislány, okos komoly felnőtt nővé érett, aki természetes bájával és szépségével a fél világot leveszi a lábáról, beleértve ebbe ük-ük-ük apját is.
